Sólyom beadványban magyarázta meg, miért alkotmányellenes a lex CEU, Áder csendben ég

Sérül az egyetemi autonómia, de a tanításhoz és a tanuláshoz való jog is.

2017. június 13., 13:09

Írásos jogi véleményben (animus curiae) fordult az Alkotmánybírósághoz Sólyom László, a testület egykori elnöke, volt köztársasági elnök, Lévay Miklós volt alkotmánybíró, valamint Jakab András és Szente Zoltán egyetemi tanár – írja az Index. Beadványukban arra hívják fel a figyelmet, hogy a felsőoktatási törvény áprilisban elfogadott módosítási sérti az alkotmányt, amit három pontban foglalnak össze. Eszerint a lex CEU


  • megsérti az egyetemi autonómia elvét

  • alaptörvény-ellenesen korlátozza a tudományos kutatáshoz, a tanításhoz és tanuláshoz való jogot és az egyetemi autonómiát

  • és megsérti a jogállamiság elvét is.


„A törvény egyes rendelkezései ellentétesek az Alaptörvénnyel, ezért azokat az Alkotmánybíróságnak - tekintettel az alaptörvény-ellenesség súlyára, valamint arra, hogy az érintett rendelkezések még nem kerültek végrehajtásra - ex tunc (visszaható) hatállyal meg kellene semmisítenie”

– szólítja fel a testületet a beadvány, amely végezetül  megjegyzi, hogy a lex CEU elfogadásával kapcsolatos aggályokra a szerzők már ki sem térnek, mert a törvény önmagában annyira alkotmánysértő, hogy hogy az sem mentené meg, ha a jogállam játékszabályai szerint fogadták volna el.

Fotó: MTI/Mohai Balázs

A lex CEU az amerikai magyar milliárdos, Soros György ellen indított kormányzati offenzíva része. Az Európai Gazdasági Térségen kívülről érkező külföldi egyetemek közül csak azokat hagyja működni Magyarországon, amelyek az anyaországukban – a Soros alapította CEU esetében az Egyesült Államokban – is folytatnak képzést. Az korábban hatályos jogszabály szerint ezeknek a felsőoktatási intézményeknek csak akkreditálva kellett lenniük. Ennek a követelménynek a CEU eleget is tett.

A törvényjavaslatot március végén Balog Zoltán humánerőforrás-miniszter nyújtotta be, a parlament pedig Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes javaslatára április 4-én kivételességi eljárásban fogadta el. Ez azt jelentette, hogy nem tartottak részletes és általános, hanem csak összevont vitát. Három órán keresztül volt lehetőség módosítók benyújtására, és az összegző módosító javaslatról való döntés után gyakorlatilag azonnal megtartották a zárószavazást is. A törvénymódosító javaslat benyújtása előtt az egyetemekkel nem egyeztettek, hatástanulmány sem készült.

A Sólyom-féle beadvány Áder János államfő számára rendkívül kellemetlen, ő ugyanis április 10-én arra hivatkozva írta alá a lex CEU-t, hogy semmit nem talált benne, ami kifogásolható lenne:

„A rendelkezésemre álló időben megvizsgáltam a törvény alkotmányosságát és a nemzetközi szerződéseknek való megfelelését. Megállapítottam, hogy a törvénymódosítás a tanulásnak és tanításnak az Alaptörvény X. cikkében rögzített szabadságát nem sérti”

– hangzott a magyarázat, amellyel Áder az aláírást indokolta.

 

Hétfőn még napos idő várható, majd kedden hidegfront érkezik megélénkülő széllel, és egyre többfelé várható eső, zápor, zivatar. Csütörtök reggelre csökken a felhőzet, és visszatér a napsütés, de a hőmérséklet csúcsértéke kissé visszaesik, 20-24 Celsius-fok körül alakul - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.