Orbán Viktor fia háborús övezetbe indul, de nagy a titkolózás

Orbán Viktor fia is részt vesz a hadsereg csádi missziójának szervezésében, melynek iratait harminc évre titkosította a kormány.

2024. március 13., 07:39

Szerző:

Mint az januárban kiderült, Orbán Viktor fia, Orbán Gáspár is részt vesz a magyar honvédség csádi missziójának előkészülteiben. Az afrikai országban véres háború dúl, hétfőre virradóra legalább 22 halálos áldozatot követelt Csád északi részén a kormányerők és a Front a Változásért és Egyetértésért Csádban (FACT) nevű lázadószervezet közötti összecsapás. A harcok az ország Nigerrel és Líbiával közös határ menti térségeiben törtek ki. Tizenhét lázadó vesztette életét és öt katona halt meg. 

A hétfő hajnali támadást is a lázadók indították, rajtaütöttek egy katonai őrjáraton, a harcok nagyjából két órán át tartottak – közölte az EFE spanyol hírügynökséggel az őrjárat vezetője, Taher Nour ezredes. Az MTI információi szerint Csádban mintegy 20 aktív lázadószervezet működik. A jelenlegi elnök, Mahamat Idriss Déby Itno tábornok apja, az 1990-ben puccsal hatalomra került Idriss Déby Itno elnök 2021 áprilisában a hadsereg és a FACT közötti összecsapásokban halt meg.

Orbán Viktor miniszterelnök fia, Orbán Gáspár Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter kabinetjében éppen ennek a missziónak az előkészítésén dolgozott januárban. A Direkt36 és a francia Le Monde hozta nyilvánosságra, hogy van egy személy a hivatalos tárgyalásra érkezők között, akik sosem mutatkozik a fotósok és a kamerák előtt. Volt, hogy zöld kalapban, maszkban jelent meg, arcát eltakarva.

Az oknyomozó portálok ezután bizonyítékokat gyűjtöttek Orbán Gáspár afrikai útjairól, többek között arról, hogy tavaly decemberben nagyfokú titoktartás közepette Szijjártó Péter külügyminiszter delegációjának tagjaként ott volt a csádi elnöki palotájában lefolytatott tárgyalásokon is.

Ezt követően derült ki, hogy a miniszterelnök 31 éves, Afrikához személyesen kötődő fiának meghatározó szerepe van a csádi misszió elindításában.

Mit csinál Orbán Gáspár Csádban?

Az Országgyűlés 2023 novemberében döntött a Magyar Honvédség csádi katonai szerepvállalásáról. A Hungary Helps program célja, hogy megelőzzék illetve enyhítsék a humanitárius katasztrófát. Csádban a csecsemőhalandóság huszonkétszerese az európainak, a gyerekek fele alultáplált, a Csád-tó kiszáradása és a Boko Haram iszlám terrorszervezet miatt sok a belső menekült, ráadásul a környező országokból is milliók érkeznek – mondta az M1 csatornának Azbej Tristan, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára.

Vogel Dávid, a Hungary Helps első afrikai – Csád fővárosában, N'Djamenában lévő – kirendeltségének vezetője egy helyszíen rögzített felvételen elmondta: elsősorban orvosi ellátással, gyógyszer- és élelmiszeradományokkal, az ivóvízellátás javításával segítik a csádiakat és a szomszéd országokból érkező menekülteket.

Kajári Ferenc a HM vezérkari főnök helyettese ugyanakkor kijelentette, a magyar misszió létjogosultságának alapja az, hogy a hétmillió négyzetkilométeres Száhel övezet közvetve és közvetetten is hatással van Európára, az onnan induló embercsempészet, szervezett bűnözés, terrorizmus alááshatja az európai stabilitást, ezért egy magyar misszió összeurópai érdeket szolgál, és ez lenne a Hungary Helps akció.

A program előkészítése már 2023 nyarán elkezdődött, akkor utazott ki az első kisebb csoport, a főerő kiküldésének időpontja azonban nem volt lefixálva. Egy hónapja, február 15-én megjelent a miniszterelnök határozata arról, hogy szülessen kormányközi megállapodás a Csádi Köztársaság területén állomásozó magyar kontingens jogállásáról, a katonai együttműködésről és segítségnyújtásról.

A kormányfő a csádi kormánnyal előkészített kormányközi megállapodás véglegesítéséhez felhatalmazta a honvédelmi minisztert, hogy – az érintett miniszterekkel egyetértésben – a tárgyalásokon részt vevő személyeket kijelölje. Szalay-Bobrovniczky Kristóf vagy az általa kijelölt személy írhatja alá a tárgyalások eredményeként előálló szövegtervezetet, de Szijjártó Péternek kell kiadnia a megállapodáshoz szükséges meghatalmazást.

Az afrikai küldetéssel kapcsolatos adatok a törvény szerint harminc évig nem nyilvánosak.

(Kiemelt kép: Elit alakulatban kapott katonai kiképzést Orbán Gáspár. Fotó: Szolnok TV)