Deák téri tüntetés: 6 embert állított elő a rendőrség arról a rendezvényről, ahol szurkolók szerint nem volt rendbontás

2020. május 29., 14:00

Szerző:

Csütörtök délután az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) Dohány utcai székháza előtt tartott demonstrációt a Mi Hazánk Mozgalom, amelyet a Deák Ferenc téri kettős gyilkosság után hirdetettek meg. A résztvevők később a késelés helyszínére vonultak.

Az ORÖ épülete elől, illetve annak közvetlen közeléből hat embert állítottak elő bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt – tájékoztatta a rendőrség a HVG-t. Mint írták, az intézkedés konkrét oka az volt, hogy

a gyűlésen részt vevő személyek közbiztonságra különösen veszélyes tárgyakat (kést, gázspray és köveket) tartottak maguknál. A rendőrség a hat előállított személyt gyanúsítottként hallgatta ki, akik szabadlábon védekeznek.”

Azt is közölték, hogy szabálysértés elkövetése miatt 34 embert jelentettek fel.

Hamberger Ádám Fradi-vezérszurkoló ugyanakkor arról írt, "az egész rendezvény békés, méltóságteljes és gyors lefolyású volt.

A Mi Hazánk Mozgalom megemlékezése a Deák téri késelés á
Fotó: Kovács Tamás

A feljelentett személyek között voltak olyan személyek is, akiket a rendőrség több szabálysértés elkövetése miatt is feljelentett. Helyszínbírság kiszabására nem került sor"

– közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

A rendőrség a megmozdulást nem engedélyezte; szerintük az gyűlésnek számított, ezért korábban tájékoztatták a párt tisztségviselőit a veszélyhelyzetben, mint különleges jogrendben a rendezvényekre vonatkozó hatályos szabályozásról. A Mi Hazánk ennek ellenére megtartotta a demonstrációt, amelyhez később számos újpesti és ferencvárosi ultra csatlakozott.

A Fradi vezérszurkolója azt írta, hogy az esemény végével

"ment mindenki haza avagy a dolgára."

Ehhez képest a hatóság arról  tájékoztatta a HVG-t, hogy csütörtök este fél tízkor a Nyugati térről is előállítottak két embert. Mint írták, őket –

a korábban meghirdetett rendezvénnyel szoros összefüggésben – csoportosan elkövetett, közösség tagja elleni erőszakkal gyanúsítják. Négy férfit bántalmaztak, akik közül az egyik könnyű sérülést szenvedett.

A két férfit a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették.

A Demokratikus Koalíció és ellenzéki politikusok, valamint a főpolgármester kritizálta a rendőrséget azért, ahogyan a tüntetést kezelte.

Azonnali magyarázatot követel Pintér Sándor belügyminisztertől a Demokratikus Koalíció arra, miért nem avatkozott be a rendőrség Mi Hazánk szélsőjobboldali párt csütörtöki tüntetésén. A közleményt Vadai Ágnes írta alá.

Az ellenzéki párt a Mi Hazánkat a kormány szélsőséges barátjának nevezi.

Mint közleményükben írták,

miután budapestieket büntettek meg több százezres bírságokkal dudálásért, illetve embereket vittek el Facebook-posztok miatt, a szélsőjobboldali masírozást tétlenül nézték végig a rendőrök.

Ezt politikai alapon döntötték el – állítja a DK.

Szél Bernadett független országgyűlési képviselő úgy látja, hogy egyre leplezetlenebbül politizál a rendőrségen keresztül. „Nem lép fel a rasszista csürhével szemben, és szabadjára ereszti az indulatokat, de fellép békés célból és békésen véleményüket kifejező állampolgárokkal szemben” – fogalmazott a politikus a közösségi oldalán.

A Mi Hazánk Mozgalom megemlékezése a Deák téri késelés áldozatairól A Mi Hazánk Mozgalom megemlékezése a Deák téri késelés áldozatairól
Fotó: Mónus Márton

Ő is emlékeztetett: „Tegnap a rendőrség békésen asszisztált ahhoz, hogy egy több száz fős illegális tüntetés résztvevői rasszista szlogeneket skandálva és cigányok ellen — ráadásul érintettség nélkül — indulatokat szítva végigvonulhassanak Budapest utcáin, anélkül, hogy felléptek volna a tüntetők ellen. Ezzel szemben, amkikor Hadházy Ákossal és a Momentummal az elmúlt hetekben a Clark Ádám téren tiltakoztunk az egészségügyi dolgozók és a kórházakból hazaküldött krónikus betegek védelmében, ugyanez a rendőrség fizikailag nem gyülekező, az autójukban dudáló, vagy a biciklijükön csilingelő békés állampolgárokat büntetett meg egyenként akár több százezer forintra.”

Korábban Karácsony Gergely főpolgármester jelezte: „Budapest nem tűri a rasszista uszítást, sem itt, sem máshol nincs helye ennek a szottyos gyűlöletnek.”