Már majdnem elfelejtettük, de mégis jön a lex Heineken

2017. szeptember 11., 10:41

Az Európai Bizottság nem emelt kifogást a magyar szabályozás ellen, így szeptember 15-e után a parlament elé kerülhet a lex Heineken – írja a Magyar Idők. (Márpedig ha a Magyar idők ezt írja, akkor így is lesz.) A lap – pontosabban a nyilatkozó Szatmáry Kristóf, a Miniszterelnökség kereskedelempolitikáért felelős miniszteri biztosa – szerint  Lowri Evans, az uniós testület főigazgatója állásfoglalásában kifejti: az EB tudatában van például a vörös csillag és a magyar történelem közötti összefüggésnek, az önkényuralmi rendszerek által okozott fájdalomnak és szenvedésnek.

A lex Heinekent Semjén Zsolt és Lázár János terjesztette be, egyértelműen a holland székhelyű sörgyár és az „ Igazi Csíki Sör" néven forgalmazott, részben szintén holland tulajdonban lévő székelyföldi  sörgyár névhasználati vitájába avatkozva. Volt ugyan némi kommunikációs zavar az ügyben, mert először az emberi méltóságról, magyarok érzékenységről beszéltek, aztán csak ki bökték, hogy a Heineken megregulázása a cél. A Csíki Sör megvédése alapvetően nemzeti ügy, nem gazdasági – közölte Semjén Zsolt.

A két cég amúgy egy héttel a törvényjavaslat tárgysorozatba vétele után megegyezett, minden vitás kérdést lezártak. Éppen ezért sokan arra számítottak, hogy a kormány nem fogja erőltetni a törvényt, abban bíznak, hogy az EB nem engedi át, így némi Brüsszelezés után szépen el is lehet felejteni az egészet. A javaslat ugyanis rengeteg kérdést vet fel, így például hogy mi lesz a futball Bajnokok Ligája közvetítésével. Ennek ugyanis – a Ferencváros focicsapatához hasonlóan – a Heineken a főszponzora, így a csillag minden közvetítésben többször megjelenik. És akkor nem beszéltünk a többi termékről, amelyen piros csillag van, mint például a Converse cipő (mi lesz azzal, akit egy Converse-ben kapnak el Pesten?), a Milky Way vagy a San Pellegrino ásványvíz.