Ma eldől, előzetes letartóztatásba helyezik-e a pénteken őrizetbe vett Czeglédy Csabát

2018. március 5., 08:33

Szerző:

Ma délelőtt dönt a Szegedi Járásbíróság arról, hogy előzetes letartóztatásba helyezik-e ismét Czeglédy Csabát, aki képviselőjelölti mentelmi joga révén csütörtökön került szabad lábra nyolc és fél hónapos elzárás után. Czeglédy, akit milliárdos költségvetési csalás gyanújába kevertek a hatóságok, képviselőjelölt lett Szombathelyen, Vas megye 1-es választókerületében, ami azt jelenti, hogy mentelmi joga keletkezett, vagyis a büntetőeljárást fel kellett függeszteni, az előzetes letartóztatást meg kellett szüntetni. Ez meg is történt csütörtökön.

Csakhogy Czeglédyt pénteken éjjel –  miután a legfőbb ügyész kezdeményezésére még aznap délután felfüggesztették mentelmi jogát – a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyomozói éjjel ismét őrizetbe vették és másfél napig attól is megfosztották, hogy kapcsolatba lépjen ügyvédjével. A NAV Dél-Alföldi Bűnügyi Igazgatósága határozatában egy korábbi gyanúsításával összefüggő, ám új bűnüggyel kapcsolatban vette őrizetbe Czeglédyt.

Sándor Zsuzsa nyugalmazott bíró, egykori ügyész saját blogján azt írta a történtekről: „Nem mondható igazán váratlan fordulatnak, hogy Polt Péter – minden egyéb teendőjét – melyekhez amúgy sem fűlt a foga – félredobva azonnal kezdeményezte Czeglédy mentelmi jogának felfüggesztését a Nemzeti Választási Bizottságnál. Fontos: ebben a bizonyos 721. számú ügyben. Az NVB – hűséges alattvalóként, miként szokta – a mentelmi jogot haladéktalanul felfüggesztette. A 721. számú ügyben.”

A szakember kiemelte: a mentelmi jog felfüggesztése csak és kizárólag arra az ügyre vonatkozik, amelyre azt kérték, és amelyben azt felfüggesztették. Semmilyen másik ügyre nem.

Czeglédy kijött az előzetes letartóztatásból, s nem szökött el – mégis visszavitték

Azok, akik Czeglédy Csabát őrizetbe vették, azt állították, hogy ezt egy másik büntető ügy miatt teszik. Ám – emlékeztet Sándor Zsuzsa – állítólag a nyomozóhatóság ezt a „másik ügyet” egyesítette a 721. számú ügyhöz, bár erről mind a gyanúsítottat, mind a védőjét nem értesítették, emiatt Czeglédy ügyvédje feljelentést is tesz.

Sándor Zsuzsanna arra hívta fel a figyelmet: „Ha igaz az, hogy tényleg egyesítették, vagyis a két ügyben ugyanaz az eljárás folyik, azon a bizonyos 721. számon, akkor megszegték a Büntetőeljárási törvénynek azt a szabályát (Be. 126.§ (4). bekezdés), hogy «ugyanazon bűncselekmény miatt… az őrizetbe vétel újra nem rendelhető el». Ám ha valóban egy másik ügyről lenne szó (vagyis nem egyesítették az előzőhöz, hanem külön eljárást indítottak), akkor a mentelmi jogról szóló törvényt szegték meg. A mentelmi jog felfüggesztése ugyanis csak és kizárólag arra az ügyre vonatkozik (a 721. számúra), amelyben a mentelmi jog felfüggesztését kérték és amelyben fel is függesztették.”

A volt bíró szerint a Czeglédy Csaba ügyében eljáró hatóságok tehát vagy így, vagy úgy, de törvényt sértettek.

„Az ilyet a jog hivatali visszaélésnek, emellett – mert Czeglédyt törvénysértően fosztották meg a szabadságától – jogellenes fogva tartásnak nevezi.”