Erdő Péter minél több templomot tartana nyitva, hogy mindig tudjunk valahol imádkozni | Netrix Media Systems

Erdő Péter minél több templomot tartana nyitva, hogy mindig tudjunk valahol imádkozni

2018. május 21. 16:28 - szerző: MTI

Az a célunk, hogy egyre több templom legyen nyitva napközben, lehetővé téve az imádkozást, szentségimádást - mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek pünkösdhétfőn a máriaremetei kegytemplom kertjében tartott karizmák ünnepén.

A bíboros az MTI-nek elmondta: az idegenforgalmi központokban lévő templomok többsége most is egész nap nyitva van, de szeretné, ha a főegyházmegyében nemcsak a turisztikai látványosságnak számító templomokban biztosítanák a lehetőséget az imádkozásra a szentmiséken túl is.

Erdő Péter megjegyezte: ennek biztonságos megvalósítása nagy feladat, amelyhez különböző külső feltételeknek kell teljesülniük. Van, ahol elég egy vasrács, máshol kamerákat kell felszerelni, míg például

a műemléktemplomokban egész napos őrzésre van szükség, ami megterheli a plébániák költségvetését.  

A bíboros a karizmák ünnepén tartott katekézisében a 2020-as Budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készülve

nemzetközi szentségimádást hirdetett július 2-ára. A rendezvény célja, hogy világszerte 2020 helyszínen imádkozzanak az oltáriszentség előtt.

A keresztények pünkösdkor a Szentlélek eljövetelére, az egyház alapítására és az egész világra kiterjedő missziós munka kezdetére emlékeznek.