Ennél szomorúbb hírünk nem lesz ma – feledésbe merülhet Csukás István hagyatéka, vele Süsü a sárkány is

Az enyészeté lesz Csukás István hagyatéka. Mi lesz a Süsü a sárkánnyal?! 

2024. március 4., 11:27

Szerző:

Feledésbe merülhet gyermekkorunk kedvence a Süsü a sárkány. Hiába fejezte be sietve a Süsü új részeit a népszerű meseíró, nem készül belőlük tévésorozat, ahogy a tárgyi emlékei sem kerültek még múzeumba. A barátja szerint az örökösei még a Csukás István emlékére rendezett kiállításra sem mentek el – írja a Blikk.

Négy éve hunyt el Csukás István, akinek a hagyatékát az örökösei azóta sem gondozzák. A kéziratai nem kerültek még múzeumba, ahogyan az élete végén megírt új Süsü televíziós változata sem készült el – írja a lap. 

Két évig civakodtak az örökösök, hogy mi legyen a Süsü a sárkány meséjével és Csukás István hagyatékának többi részével 

A Nemzet Művésze címmel kitüntetett Kossuth- és kétszeres József Attila-díjas költő, író Szépvölgyi úton található lakása annak idején tele volt muzeális értékű tárgyakkal és kulturális kincsekkel. Csukás gondosan őrizte minden díját, kéziratát, a róla szóló újságcikkeket, és olyan legendás meséinek plüssfiguráit, mint a Pom Pom, Gombóc Artúr vagy Süsü. Ezeket, valamint a két ingatlanját három keresztgyermeke örökölte, a feleségével ugyanis nem született saját gyermekük.

Az örökösök között azonban nem volt egyetértés abban, hogy mi legyen a hagyaték sorsa, mintegy két évig civakodtak, mire meg tudtak állapodni. Ennek ellenére a mai napig nemigen kezdtek semmit az író szellemi hagyatékával. Az értékes kincseket korábban a Petőfi Irodalmi Múzeumnak ígérték oda, de lapunk megkeresésére a múzeum közölte, egyelőre folyamatban van az intézmény számára szánt gyűjtemény feldolgozása. Húros Annamária Dóra jelmez- és díszlettervező volt az, aki utolsó éveiben az író mellett volt, segítette, így tavaly áprilisban, Csukás István 86. születésnapja alkalmából is ő szervezte az emlékműsort.

„Csináltunk egy kiállítást, amihez a Vigadó biztosította a helyet, és Kautzky Armand nyitotta meg, illetve a Téli Tücsök meséiből készült az Art Színtér segítségével egy előadás. Mindent saját költségből álltam, mert hiába nyújtottam be pályázatot a minisztériumba, nem kaptam támogatást. Az örökösök sem segítettek, sőt, el sem jöttek” – fogalmazott Dóra a Blikknek, aki ennek ellenére az író 90. születésnapjára újabb ünnepséget tervez. „Én voltam mellette az utolsó napokban is. Régóta betegeskedett, de – érthetően – nem akarta, hogy ezt mindenki tudja. Végig derűs, vidám maradt, és dolgozott, ameddig csak tudott. Rajtam kívül még a szomszédaira számíthatott, ők sokszor vittek neki süteményt, meghívták ebédre, együtt töltötték az ünnepeket és kártyáztak” – mesélte Húros, aki elmesélte azt is, hogy hagyatékának néhány darabját Csukás még életében rábízta, azokat a mai napig féltve őrzi.

Csukás új epizódokat is írt a Süsünek

Élete végén az írónak sikerült még befejeznie a legendás Süsü új epizódjait, Süsüke világot lát címen, amelyek a híres egyfejű kisfiának új kalandjait mutatják be. Csukás a bábfilmsorozathoz 13 epizódot írt, amelyeket még a halála előtt két hónappal be tudott fejezni. A mese felhasználási jogait akkor az MTVA 26 millió forintért vásárolta meg tőle.

„Egyéves munka volt, havonta egy részt írtam. Kicsit többet, mert tizenhárom részes. Több mint hatszáz oldal lett, taxival alig tudtam bevinni. Kemény munka volt, lemondtam mindenről, még nyaralni sem mentem. De szívesen mondtam le a pihenésről, mert nekem is nagy élmény volt. Remélem, a nézők is élvezni fogják” – mesélte akkor boldogan a Borsnak az író. Ám a mese azóta sem készült el.

A tervek szerint ezúttal is Bodrogi Gyula lett volna Süsü hangja, de ő sem tudja, hogy áll a mese készítése. „Nekem úgy rémlik, voltam talán egy-két próbafelvételen Pista halála után, de azóta sem hívtak vissza. Fogalmam sincs, lesz-e egyáltalán ebből valami, de én még most is nagyon szívesen vennék részt benne” – mondta a Kossuth-díjas színész.

(Kiemelt képünkön: Süsü találkozik a jó királyfival és az élete jóra fordul. Fotó: Wikipédia)