Minden negyvenedik másodpercben öngyilkos lesz valaki

Évente csaknem egymillió ember lesz öngyilkos a világon. Ha azt mondjuk, hogy minden negyvenedik másodpercben egy ember önkezűleg véget vet az életének, az talán még ijesztőbb.

2003-óta szeptember tizedike az öngyilkosság megelőzés világnapja, ami nem véletlenül ezt az elnevezést kapta, ugyanis ahogyan arról mi is nemrég írtunk, az öngyilkosságok jelentős része potenciális megelőzhető.

Magyarországon évente csaknem 5000-ről 1763-ra csökkent a befejezett öngyilkosságot elkövetők száma, pedig sokáig első vagy második helyen voltunk a világ statisztikájában. Ma a 12.-13. helyre csúsztunk vissza, ami nagy előrelépés, a 100 ezer lakosra jutó 19 öngyilkosság még mindig nagyon sok. Pozitívum, hogy a csökkenés a fiatalabb korosztálynál drasztikus, de még így is sokkal több mint a világ legtöbb országában, beleértve Amerikát is.

Fotó: Pixabay

A mégis valamelyest javuló tendenciáról Szántó Katalinnal, a Pittsburghi Egyetem Pszichiátria Tanszékének professzorával beszélgettünk. Szántó úttörőnek számított a prevencióban Magyarországon, rezidenséveit az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetben töltötte, majd első főállása a nyolcvanas években újonnan nyílt budapesti krízis intervenciós központban, a Korányiban volt. Ez volt az első olyan hely az országban, amely 24 órán át fogadta a betegeket, lelkisegélyszolgálatos vonalat üzemeltetett és a közelében volt egy nagy kapacitású toxikológiai osztály is. Mivel akkor világszinten is Magyarország élen járt az öngyilkossági statisztikákban, a krízisközpontban évente csaknem 8000 öngyilkossági kísérlettel találkoztak. 

Szántó Katalin ma a tanítás mellett poszttraumás stressz szindrómától szenvedő veteránokat és más mentális betegeket kezel, egyik fő kutatási területe az öngyilkossági prevenció.

Eddigi egyik legfontosabb tapasztalata az, hogy az öngyilkosságot elkövetők túlnyomó többsége ma már kezelhető pszichiátriai betegségben szenved, főként depresszióban. – Az öngyilkossági szándék jelzése vagy nem jelzése, és a szándék komolysága, erőssége is egy spektrumon mozog, nem egy pontban van. Ennek oka pedig az, hogy a gondolatok, hogy miért érdemes élni és miért nem érdemes, egyszerre is jelen lehetnek valakiben. Az öngyilkosság a krízis állapotában egyszerűbb megoldásnak tűnik, mint más megoldás után kutatni – mondta.

A prevencióért rendszerszinten is lehet tenni. Szántó szerint különböző fokozatokról beszélhetünk. Az egyik az egészségügyi szakellátórendszer. Utána jönnek azok, akik közvetlenül kezelik a (magas rizikófaktorú) lakosságot, például a körzeti orvosok, akiknek ebben nagy szerepük lehet. Például úgy, hogy évente felmérik ezeknek a pácienseknek a lelkiállapotát. Ebbe tartozik az, aki

• kísérelt már meg öngyilkosságot (esetükben főként az a hét lehet a legveszélyesebb, miután kikerül a pszichiátriai osztályról),
• családjában valaki már önkezével vetett, vagy próbált meg véget vetni az életének,
• családi függőségi halmozódása van (ilyen az alkoholizmus is),
• elvesztette munkahelyét,
• gyászidőszakban van,
• mentális beteg,
• alkohol vagy kábítószerfüggő.

Szántó úgy véli, hogy a kettős diagnózissal rendelkezők a legveszélyeztetettebbek, tehát azok, akiknél valamilyen függőség és hangulatzavar is fennáll.

– A tartósan fennálló hajlam mondja meg, hogy ki a veszélyeztetett, az állapot pedig azt mutatja, mikor vannak a legveszélyesebb időszakok. Ennek a kettős ismerete segítheti a legjobban a prevenciót – mondta Szántó.

A hajlam alatt több mindent értünk, például hangulatlabilitást (pesszimizmust), impulzív agressziót, csökkent problémamegoldó képességet. Állapot alatt pedig nem csak az életeseményeket, mint egy szerettünk halála miatti gyászt, munka elvesztését, válást, hanem azt is, ha egy pszichiátriai betegség vagy függőség rosszabbodik, esetleg elvonási tünetei vannak a betegnek, és pszichózist is.

Szántó szerint az öngyilkosság nem egy homogén dolog, egyetlen konkrét okot soha nem lehet találni mögötte. Különböző utak vannak, amik elvezetnek az öngyilkosságig és szerinte ezek az utak a fenti tényezők kombinációjából állhatnak össze.

Szántóval beszéltünk az időskori öngyilkosságról is. Úgy vélte, azért is érdemes ezzel külön foglalkozni, mert míg a fiatalokra jellemző impulzivitás, azaz hogy stressz hatása alatt olyat tesznek, aminek a következményeit nem igazán gondolják végig, azokra azonban, akik idősebb korban követik el az első öngyilkossági kísérletet, ez már nem jellemző. – Itt nincs igazán jelen az impulzivitás, hiszen az a korral csökken. Rájuk inkább a csökkent problémamegoldó képesség jellemző. Az öregedés nemcsak a gondolkodást változtatja meg, hanem meglévő személyiségjegyek is felerősödhetnek. Sokan olyanok, akik szeretnek minden helyzetet kontrollálni, lelkiismeretesek. Tehát olyan tulajdonságokkal rendelkeznek, amik korábban sikeressé tették őket, viszont idősebb korban, amikor egészségi okoknál fogva mások segítségére szorulnak, már nem dolgoznak, elvesztik ezt a kontrollérzést, ettől pedig kétségbeesnek.

Az ő esetükben visszatartó erő lehet egy-egy szerettük, például, hogy lássák felnőni az unokájukat. Akiknek viszont ez a hálójuk sincs meg, sokszorosan veszélyeztetettek.

Szántó szerint az öngyilkossági prevencióban a médiának is szerepe lehet, mely sokszor akaratlanul, de idealizálja az öngyilkosságot az elkövetőn keresztül. – Akkor is a krízisközpontban dolgoztam, amikor 1986-ban a 17 éves szépségkirálynő, Molnár Csilla öngyilkos lett. Az eset után több olyan fiatal került be, akik az ő módszerével, őt utánozva próbáltak véget vetni az életüknek. Így a saját szememmel láttam, tapasztaltam, hogy a társadalmi modellezés létező dolog.

Szántó úgy véli, ha a médiában a hangsúlyt inkább a másik oldalra helyeznék, azaz arra, hogyan érinti ez a családot, barátokat, lehet, preventívebb lenne. Hiszen szokták mondani, hogy egy öngyilkosság nem egy embert öl meg, hanem többet.