Már napi 10 perc futás is elképesztő hatással van a testünkre

A futás az egyik legolcsóbb sport, amivel nemcsak az egészségeddel teszel jót, de segítségével a pluszkilók ellen is könnyedén felveheted a harcot.

2024. április 24., 16:08

Szerző:

Köztudott, hogy a futás jótékonyan hat a szervezetre, hiszen amellett, hogy remek stresszlevezető egy nehéz nap után, a rendszeres kocogás hatására javul a vérkeringés, így több oxigén jut a szövetekhez. Az oxigén hiányát a szervezet már igen hamar jelzi, hosszú távon pedig sok problémánk alapját képezheti, kezdve a fejfájástól, a szervezet elsavasodásán át a méreganyagok felhalmozódásáig. A futás hatással van az anyagcsere megfelelő működésére is, gyorsítja azt, könnyebbé téve a fogyást is.

Napi 10 perc futás már sokat számít

A futás az egyik legjobb kardiotevékenységnek számít, ennek különlegessége az edzésintenzitásban rejlik. Olyan aerob mozgásformáról van szó, amely pulzusszám-emelkedés mellett növeli a légzőszervek kapacitását és terhelhetőségét, miközben javítja az állóképességet, és elősegíti a súlyvesztést is. Az sem elhanyagolandó pozitívum, hogy mozgás közben a szervezet endorfint termel, amitől sokat javul az ember hangulata, sokkal kiegyensúlyozottabb, boldogabb lesz.

Az American College of Cardiology című folyóiratban megjelent tanulmány szerint napi néhány percnyi futás jelentősen csökkentheti a szív- és érrendszeri betegségek miatti halálozás kockázatát azokhoz képest, akik nem futnak.A kutatók 55 137, 18 és 100 év közötti felnőttet vizsgáltak 15 éven keresztül, hogy megállapítsák, van-e kapcsolat a futás és a hosszú élet között.

Megállapították, hogy azok, akik legalább heti 50 percet, lebontva napi 10 percet futottak, 30 százalékkal alacsonyabb volt a halálozás kockázata bármilyen okból, és 45 százalékkal alacsonyabb volt a szívbetegség vagy a szélütés miatti halálozás kockázata, mint a nem futók esetében. A vizsgált időszakban 3413 résztvevő halt meg, köztük 1217-en, akiknek szív- és érrendszeri megbetegedései voltak. A tanulmány megállapította, hogy a rendszeresen futók átlagosan három évvel tovább éltek, mint a nem futók.

Dobja ki az összes edzéstervet - ha ezt tartja, garantált az egészség

Michelle King influencer egy évvel ezelőtt újfajta edzésbe kezdett. Ami valójában nem is edzés, hanem életmód. Az edzéstervet ki is dobhatja, aki ezt a módszert követi!

„Egy évvel ezelőtt döntöttem úgy, hogy egy sokkal egyszerűbb rutinra váltok az edzés terén, mert elegem lett abból, hogy mindig változtatgatnom kell, milyen mozgást végzek a sok-sok fitnesztrend miatt. Egyszerűen nem tudtam kiigazodni rajtuk. Valami olyat szerettem volna, amihez nem kell sokat gondolkozni, nem vesz igénybe sok időt, könnyen beilleszthetem a mindennapjaimba és még jót is tesz. Van ilyen? Nos, én elkezdtem sétálni, azóta mindennap megteszek 10 000 lépést, ennyi az, amit a szakértők és az összes edzős app ajánl egy felnőtt embernek egy napra.” – írja a instyle.hu.

„Tavaly tavasszal egymás után több olyan életmódszakértővel hozott össze a sors, akik arról beszéltek, mennyire jó és egészséges dolog a séta. Illetve azt is kiemelték, mennyivel fontosabb az aktív életmód, mint az, hogy valaki heti párszor eljárjon edzeni. Az úgynevezett kék zónákban (olyan területek a világon, ahol a legnagyobb számban élnek 100 évesnél idősebb emberek) például szinte senki nem jár edzőterembe soha. Nem furcsa ez egy kicsit? Ők élnek egészségben a legtovább a világon, de nem járnak edzeni. Bennem ez elindított valamit. Arra jutottam, hogy talán a trendi, drága, időigényes edzőtermi órák mégsem olyan hasznosak, ellenben a kíméletes, napi mozgás tényleg igazán jót tehet. A kék zónákban élőkre jellemző, hogy ahová csak tudnak gyalog mennek, szeretnek a barátaikkal esti sétákra menni, egyik kedvenc hobbijuk pedig a sok mozgással járó kertészkedés. Na, én ezért kezdtem el sétálni!”

– írja az influenszer.

Íme, hogy mi mindenen változtat Michelle életében a séta:

„Súlytartás – „A súlyom nem ingadozik annyit, könnyen leadom, ha feljön egy pici.”
Jobb általános hangulat – „A súlyomhoz hasonlóan a hangulatom is sokat ingadozott, mostanában azonban kiegyensúlyozottnak, stabilnak érzem magam.”
Jobb alvás – „Ezt magyaráznom sem kell, úgy alszom, mint egy kisbaba.”
Jobb emésztés – „Úgy vettem észre, ritkábban vannak emésztési panaszaim, gyorsabb az anyagcserém.”
Erősebb kapcsolatok – „A séta jót tett a baráti kapcsolataimnak, de a férjemmel is közelebb kerültünk, hiszen több alkalmunk volt beszélgetni.”

Lassú futás vagy gyors gyaloglás? Mutatjuk, melyik a hatékonyabb

futás ez egyik legkedveltebb szabadidős sport, miközben futócipőben, sportruhában gyaloglókat szinte alig látunk, pedig ennek is számos előnye van az egészségre nézve.

A szabadidősportok közül az egyik legnépszerűbb a kocogás, futás. A lassú futást szokás joggingolásnak is nevezni. Ezt választja, aki fogyni akar, aki le akarja rázni magáról a mindennapi stresszt, aki szeret mérhető célokat kitűzni maga elé. Lássuk be, ha valaki gyalogol mindezek helyett, azt kis alulbecsülés övezi. Holott kétségtelen, hogy bizony sokaknak a gyors, egyenletes tempójú gyaloglás remek alternatíva lehet a futás helyett, főleg egy bizonyos kor felett.

Mind a futás, mind a gyors gyaloglás kiváló módszerek az egészség fenntartására és javítására, de néhány tényezőt figyelembe kell venni annak meghatározásához, hogy melyik a jobb választás számunkra. A futás, még ha lassú is, általában magasabb intenzitású mozgás, mint a gyors gyaloglás. Ez azt jelenti, hogy a futás során nagyobb mennyiségű kalóriát lehet elégetni rövidebb idő alatt, és a kardiovaszkuláris edzés hatékonyabb lehet. Viszont ez magasabb terhelést is jelent az ízületekre és az izmokra nézve.

A futás vagy a gyaloglás egészségesebb?

A futás terhelést jelent az ízületekre, különösen a térdekre és a bokákra. Azoknak, akiknek ízületi problémáik vannak vagy sérülésre hajlamosak, a gyors gyaloglás lehet az ajánlottabb választás, mivel kisebb a sérülésveszély.

A futás hatékonyabb módszer, ha fogyni szeretnénk, rövidebb idő alatt égeti el a kalóriákat. De a gyors gyaloglás is hatékony lehet, ha hosszabb időtartamban sétálunk vagy vannak szintkülönbségek is a terepen. Azok, akik kezdők vagy nem rendelkeznek megfelelő állóképességgel, először a gyors gyaloglást választhatják, majd fokozatosan áttérhetnek a lassú, majd a gyorsabb futásra, ahogy nő az állóképességük.

Arra a kérdésre, hogy a futás vagy a gyaloglás egészségesebb, nincs egzakt válasz. Mindkettőnek vannak előnyös hatásai az egészségre nézve, de a lényeg az, hogy élvezzük a testmozgást és mozogjunk rendszeresen.

A gyors gyaloglás is tisztítja az elmét

Sokan azért kapnak rá a futásra, mert közben elfelejtik a napi stresszt. Ez érthető, ugyanis mind a futás, mind a gyors gyaloglás jótékony hatással lehet a mentális egészségre. Mindkét tevékenység segíthet stressz csökkentésében és hangulatjavításban.

Végül is kijelenthetjük, hogy az az egészségesebb választás az, amit élvezettel csinálunk, és amit rendszeresen tudunk gyakorolni. Ha valaki élvezni tudja a futást, és nem tapasztal ízületi problémákat vagy fájdalmat, akkor ez lehet a megfelelő választás számára. Ha viszont valaki inkább a gyors gyaloglást részesíti előnyben, a futást kényelmetlennek vagy túl nagy terhelésnek érzi, akkor a gyors gyaloglás is kiváló lehetőség az egészsége megőrzésére szempontjából.

Fontos, hogy mielőtt rendszeres futásra vagy gyors gyaloglásra adjuk a fejünket, konzultáljunk egy orvossal vagy szakemberrel, különösen ha bármilyen egészségügyi vagy sérüléses problémánk van.

(Kiemelt kép: Mohamed_hassan/Pixabay)

12:18

Az elmúlt húsz évben folyamatosan nőtt Magyarországon a bőrrákos esetek száma. A bőrdaganatok közül a melanóma az egyik legagresszívebb típus, ezért különösen fontos a betegség korai felismerése. Ráadásul a globális felmelegedés jelentősen növeli a kialakulás kockázatát, mivel ennek következtében tartósan egyre több UV-sugárzás éri a bőrünket. A szoláriumban pedig már akár egyetlen alkalom is tartós bőrkárosodást okozhat. A Budai Egészségközpont a rendszeres önellenőrzésre és a bőrgyógyászati szűrővizsgálat fontosságára, valamint a megelőzésre hívja fel a figyelmet a május 7-ei melanóma világnap alkalmából.