Koltay Gábor lesz a József Attila Színház ügyvezető igazgatója

„A bemutatóért a KISZ Központi Bizottsága vállalta a felelősséget, az akkori budapesti pártbizottsághoz közel álló Koltay Gábor személye pedig biztosíték volt arra, hogy semmilyen politikai elcsúszás nem lesz, így a darab megkapta mind a minisztérium, mind a pártközpont hallgatólagos jóváhagyását” – olvashatjuk az István, a király korabeli bemutatója kapcsán felmerült aktuálpolitikai dilemmát.

Huszonegy évvel a rendszerváltás után így fogalmazhatnánk meg egy, az előzőhöz hasonló bizonytalanság megnyugtató „kommünikéjét”: „Az Adjátok vissza a hegyeimet c. Wass Albert mű bemutatója kapcsán a Fideszhez közel álló Koltay Gábor személye biztosíték volt arra, hogy semmilyen politikai elcsúszás nem lesz, így a darab megkapta mind a minisztérium, mind a pártközpont hallgatólagos jóváhagyását.”

Abból, hogy nyilvánosságra került, Koltay Gábor lesz a József Attila Színház ügyvezető igazgatója, elvileg nem következik, hogy a Wass Albert–Horty Miklós–Trianon bűvöletében munkálkodó Koltay ízlését, illetve a nemzeti élethazugságok darabjait mutatják be azokon a deszkákon, amelyeken nem is olyan rég még Zsótér Sándor vitte színre Az öreg hölgy látogatását. Mindenesetre ez a lehetőség fennáll – miért is kellene máshogy gondolnunk – az utóbbi időkben viszontagságokkal teli József Attila Színház jövőbeni repertoárját illetően.

Honfoglalás ide, Sacra Corona oda, Koltay utóbbi években véghezvitt történelem relativizálása – amelynek mintapéldája a Horthy, amely filmben egy szó sem esik az úgynevezett numerus claususról, mintha Horthy és korának az sem lenne része – és „történelmi áthallásokkal” terhelt munkássága nem sok kulturális nyitottsággal kecsegtet az angyalok földjén.

Koltay esete nem elsősorban a fentiek miatt indítja meg a gondolatfolyamot – előbbi „legfeljebb” csak aggasztó jelenség, ellene aligha tehetünk bármit is –, hanem a felejtés formáinak, a politikai farizeusság, a cinizmus kultúrájának megújítása, „az én MSZMP-sem, jó MSZMP-s” mentalitás újjáéledése miatt, amelyek együttesen „akadályozzák” meg mindazt, amit az emlékezetközösség vagy a demokratikus politikai közösség kifejezések alatt értünk. „Mi, mai magyarok (…) egy direkt politikai érdekek mentén szabályozott, ahistorikus normatív reprezentáció szabályai között élünk” – írja „apakönyvében” az esztéta. Őt idézve, így folytatjuk: „Az, hogy 1989 óta nem sikerült kidolgozni egy, a modern magyar társadalom történetét átfogó, valóban konszenzust jelentő nagy elbeszélést, a demokratikus Magyarország genealógiáját, nagymértékben elősegíti a radikális jobboldal romantikus ellen-emlékezeteinek gyakran megállíthatatlannak tűnő áradatát. A demokratikus tapasztalatok hiánya miatt a sérelmi politikát kielégítő mítoszmániás ál-emlékezet általi morális jóvátétel csábításának nincs, ami megálljt parancsoljon.”

Immáron a József Attila Színház falai sem. Főleg akkor nem, ha általában is a múltfeldolgozás egy sajátos módja a radír.

Újra összeállt a Párt, újra együtt, mint rég.

Böcskei Balázs
IDEA
Intézet a Demokratikus Alternatíváért