Nem kell vakcina az olimpia megtartásához - mondják a szervezők  

A szervezőbizottság ügyvezető igazgatója szerint a jövő nyárra halasztott tokiói olimpia megrendezéséhez nem szükséges, hogy legyen vakcina a koronavírus ellen.

2020. szeptember 4., 17:50

Szerző:

 "Ez nem előfeltétel - jelentette ki Muto Tosiro. "A Nemzetközi Olimpiai Bizottság és az Egészségügyi Világszervezet ezt már megvitatta. Ez nem feltétele a játékok megrendezésének. Ha elkészül a vakcina, annak persze örülünk" - tette hozzá. 

A sportvezető azt követően nyilatkozott, miután munkamegbeszélést folytatott kormányzati tisztviselőkkel, járványügyi szakemberekkel és a Japán Olimpiai Bizottság képviselőivel arról, miként lehet lebonyolítani a tokiói olimpiát a világjárvány árnyékában. 

Muto szerint 2020 végéig dolgozzák ki a részletes szabályozást, amely majd magában foglalja a sportolók beutazását, a koronavírus-tesztelést, a helyszínek biztosítását egészségügyi szempontból és persze a nézőkre vonatkozó előírásokat. Utóbbival kapcsolatban megjegyezte, szeretnék elkerülni, hogy üres lelátók előtt kerüljön sor az olimpiára. 

"A járvány közepette is biztosítanunk kell, hogy a sportolók a legjobb teljesítményüket nyújthassák, a közönség pedig biztonságban élvezhesse a játékokat" - fogalmazta meg a munkacsoport feladatát Muto. 

Japánban eddig 1300 ember vesztette életét a pandémiában, de az elmúlt hetekben csökkent az új esetek száma. A legnagyobb kihívást az jelenti, hogy a 206 résztvevő országban más-más a helyzet járványügyi szempontból. 

A márciusban elhalasztott játékok megnyitója a tervek szerint 2021. július 23-án lesz.

(MTI)

 

 

Tudvalevő, hogy a pedagógusok munkája nagyban befolyásolja a gyerekek sport iránti elköteleződését, hiszen legtöbbször ők szerettetik meg a mozgást velük. A Magyar Diáksport Szövetség kezdeményezésére ezért kiválasztották azokat a testnevelő tanárokat, akik többek között ennek a kritériumnak is megfeleltek.