Zavargások a mintaállamban

Másnap már nemcsak az ellenzék szervezett tüntetést, hanem tőlük teljesen függetlenül utcára vonultak azok a nők, akik azért emelték fel a hangjukat, hogy a hatóságok vegyék végre komolyabban a családon belüli erőszakot. A rendőrség azonban inkább a tüntetőkkel foglalkozott, és ezt a demonstrációt is feloszlatta, a résztvevők jelentős részét pedig előállította.

Ez csak olaj volt a tűzre: az ellenzék közölte, hogy folytatják a tüntetéseket, a Human Rights Watch nemzetközi emberi jogi csoport pedig felszólította az azeri kormányt, hogy engedje szabadon a bebörtönzött demonstrálókat, engedélyezze az ellenzéki tüntetéseket.

Azóta Ilham Alijev, az Azerbajdzsáni Köztársaság elnöke a megszokottnál is gyarabban tűnik fel a képernyőn, gyárat, iskolát és kórházat ad át, valamint kitüntetéseket osztogat megbízható állampolgároknak. A kisebb-nagyobb megmozdulások azonban így is folytatódnak, ami azt jelzi, hogy az azeriek kezdik megunni a mostani rendszert. Egy hét után a lakájmédia is elismerte, hogy tüntetések vannak, bár ezt úgy tálalta, hogy agresszív rendszer- és nemzetellenes elemek rendőrökre támadnak Bakuban. Pár napja a közösségi médiában terjed egy videofelvétel, amelyen olyan nők beszélnek, akiknek a fiai állítólag rendőrök, és arra kérik a tüntetőket, hogy ne bántalmazzák a gyermekeiket.

A közmédia már hosszú ideje azt a gyakorlatot követi, hogy „mindenről is” Alijev intéz szózatot a nemzethez: közgazdászok helyett ő értékeli a gazdasági helyzetet, szakértők helyett ő kommentálja a külpolitikai kapcsolatokat, ő szól arról, hogy sikeresen leszámoltak a korrupcióval, és ő inti a fiatalokat a globalizáció veszélyeire.

Orbán Viktor magyar miniszterelnök 2014-ben mintaállamnak nevezte Azerbajdzsánt. Gyaníthatóan a központi AZTV adásaiból nyert képet az ország állapotáról. Más opció nem is nagyon adódik, a kereskedelmi adók politikával nem foglalkoznak, és a legnagyobb ellenzéki médium az Azadliq Radiosu, azaz a Szabad Európa azeri nyelvű hírportálja. A Kaukázus és Közép-Ázsia legtöbb országában mind a mai napig a Szabad Európa az egyetlen ellenzéki hang.

Hejdar Alijev – a mostani köztársasági elnök, Ilham Alijev apja – 1969-ben lett az Azerbajdzsáni Kommunista Párt első titkára, és kisebb megszakításokkal egészen 2003-as haláláig ő vezette az időközben függetlenné vált országot. Élete utolsó pár hónapjában a már súlyosan beteg vezető biztosra ment, hogy a hatalom fiára szállhasson majd át. Először kinevezte miniszterelnökké, majd a nem sokkal utána megtartott köztársaságielnök-választáson Ilhamot indította, aki a szavazatok 75 százalékát kapta – mindezt úgy, hogy míg az ő kampányát kormányzati pénzből finanszírozták, az ellenzéki jelölteknek semmi lehetőséget nem adtak programjuk bemutatására. Annyira biztosak akartak lenni Alijev győzelmében, hogy a választási bizottságba sem engedtek senki mást a kormánypárt tagjain kívül.

Fényes győzelme után Ilham Alijev elkezdte építeni az új Azerbajdzsánt, amiben kezére játszott az energiahordozók bősége. Első körben az ország olaj- és földgáztermelésében hajtott végre nagyarányú fejlesztéseket, aminek következtében a GDP tíz év alatt az ötszörösére nőtt. A jólétből azonban csak keveseknek jut. Létrejött ugyan egy szűk, de annál gazdagabb réteg, az átlag azeriek élete nem sokat változott, ők csak egy tucat látványberuházást kaptak. Például a Bakuban található, 163 méter magas zászlórudat, amely átadásakor a világon a legmagasabb volt – egészen 2011-ig, amikor Tádzsikisztán fővárosában, Dusanbéban fel nem avattak egy 165 métereset. A tádzsikok sem örülhettek egyébként sokáig a nagy dicsőségnek, mivel 2014-ben Szaúd-Arábia készített egy 171 méter magas zászlórudat, amelyet állítólag most Thaiföld készül túlszárnyalni egy 189 méteressel.

Az elnök belpolitikája teljes mértékben diktatórikus jellegű. A 125 fős parlamentben jelenleg 69 képviselője van a kormányzó YAP-nak (Új Azerbajdzsán Pártja), a többi mandátumot pedig a látszatellenzék között osztották szét. Az egyetlen, valóban ellenzéki pártot, az AXCP-t (Azerbajdzsáni Népi Front Pártja) Hejdar Alijev egykori ellenfele, Abulfaz Elcsibej alapította. Hivatalosan ugyan nem tiltották be, a kormány azonban teljesen ellehetetleníti mindenféle politikai tevékenységét. Tagjai folyamatos megfélemlítésben élnek, tüntetésekre soha nem kapnak engedélyt. Az utóbbi időben a közösségi médiában is hadjáratot indított ellenük a kormány, több száz kamuprofillal járatják le az ellenzéki politikusokat. A párt jelenlegi elnöke, Ali Karimli több időt tölt letartóztatásban, mint szabadlábon.

Az autoriter vezetés mellett az ország másik hatalmas problémája a korrupció. Azerbajdzsánban mindig is nagy gondot okozott a hűtlen pénzkezelés, Alijev azonban hatalmas hibát követett el, amikor a gazdasági növekedéshez nem igazította hozzá a közszférában dolgozók bérét. Ez óhatatlanul a korrupció elburjánzását okozta. Az autoriter politikai elit pedig – független sajtó és valódi ellenzék híján – annyit lop el az olajbevételekből, amennyit csak akar.

Alijev családjának a vagyonát csak becsülni lehet. Tavaly decemberben azzal került be a hírekbe a család, hogy az elnök két lánya, Arzu és Leyla 60 millió fontért akart venni lakást London belvárosában, a család egyik offshore cége nevére. Az utóbbi években az azeri felső tízezer luxusingatlanok vásárlásába kezdett Dubaiban, míg a középosztálynak mondott réteg jelentős része csak az Orosz- vagy Törökországban dolgozó rokonok által hazaküldött pénzből tud megélni. Most már az utcán is látható, egyre többeknek nem tetszik ez a rendszer. / Billay Gábor