Őszintén, mi a fontos? Hogy emlékezzenek néhány mondatodra

Magyarországon elég pocsék a hangulat. Oltás úgy-ahogy most már lenne, persze, hogy kínosabb legyen, ez a történet is meg lett keverve. Ami mégis alaphangulat, a szorongás, a jövőtől való riadozás. Mit tehet ehhez hozzá egy vízilabdaedző?

A hangulat máshol is pocsék. Ez ugyanis világválság, világjelenség.

Magyarország szorongó, sikertelen ország?

Azt mindenképpen ki tudom jelenteni, hogy az élsportban sikeresek vagyunk. Lélekszámunkhoz képest a magyar teljesítmény túlszárnyalja a tőlünk várhatót.

Eddig. De mit hoz a jövő? Meddig lehet úszásból, vízilabdából, kajak-kenuból, vívásból a renomét fenntartani? A tradicionális sikersportok közül az ökölvívás, a birkózás, az öttusa, az atlétika, a torna lassan kiesik. Ráadásul ennek különböző korszakokban különböző okai voltak.

Az átkosban, amelyben sokáig éltem, ezt a sikerességet elintézték egy kézlegyintéssel. Persze, a világrendszerek, a propaganda…

És volt is benne valami.

Nézze. Valaha valóban komoly, érzékelhető támogatást kaptunk. Utazhattunk, szabadabban mozoghattunk. Persze mai mércével az akkori kedvezmények talán nevetségesnek tűnnek. De sikeresek voltunk a két világháború között is. 1936-ban tíz aranyat termeltünk. Játszottunk labdarúgó-vb-döntőt 1938-ban. Mindez együtt statisztikai módszerekkel nehezen magyarázható. És még most, a pénz által motivált profi sport világában is jók vagyunk. De én büszke vagyok a magyar művészetre, a klasszikus zenére, a tudományra is. A politika, a hatalmi siker, a háborúskodás más dolog.

Autóban ül. Visel maszkot?

Legtöbbször igen, nem csak hirdetem (felkért ugyanis egy divatcég, hogy vegyek részt a kampányukban). Épp orvostól jövök (a vállam), az orvosnak is volt maszkja, nekem is, betartjuk az utasításokat. Másfél hét alatt négyszer teszteltek, minden eredmény negatív volt. Kocsiban persze én sem hordok maszkot.

A korszak, amit a sportban töltött, szinte bibliai időkbe nyúlik. Mégis fiatalos, mozgékony. Ez a fajta aktivizmus a sikerhez tartozik?

Sikert elérni nem lehet a siker akarása, szándék, terv, mobilitás nélkül. Lehet valaki alapból sikeres, alakulhat szerencsésen az élete. Bizonyos határig nyilván szerencsém volt, ugyanakkor tettem is érte. Az általános iskola után úgy választottam gimnáziumot, hogy maradjon időm eldönteni, mi leszek, ha nagy leszek. Tizenhárom-tizennégy évesen a döntéseid változhatnak. Azzal, hogy általános szakra mentem, négy évvel kitoltam a választás kényszerét. Az általános szakon is angolra jártam, mert tudtam, bármilyen szakmát választok, egy világnyelvre szükségem lesz. De elkötelezni nem akartam magam. Tizenhét évesen aztán eldönthettem, hogy állatorvosnak tanulok.

Jó döntés. De ebben még nem látok három aranyat.

Amikor a kapitányságba belefogtam – előtte öt éven át Olaszországban voltam játékos, edző is kilenc évig – , csináltam magamnak egy négyéves tervet, és azt hellyel-közzel meg is valósítottam. Amit először meghatároztam, a negyedik év végcélja volt, utána jött az első év első három hónapjának szakmai terve. Egyik oldalon a végcél lebegett előttem, másik oldalon a napi munkát végeztem, de minden az olimpia felé mutatott. És persze be kellett mutatkozni Sevillában, az Eb-n.

Emlékeim szerint az mindenkit meglepett. A lapban külön glosszát írtunk róla. Nyilván azért, mert 1977 óta, húsz éve nem nyertünk sehol semmit. Előtte a korszak sajtójában vita folyt arról, ki legyen most a szövetségi kapitány. Ki ez a Kemény? Sosem volt meghatározó ember. Igaz, hogy a nagy játékosból ritkán lesz nagy edző.

Ez érdekes, például Beckenbauer, a Császár azonkívül, hogy játékoszseni volt, szövetségi kapitányként vb-aranyat, -ezüstöt nyert. Én azt tapasztaltam, hogy az igazán nagy, extra játékosok edzői feladata, küzdelme az, hogy edzőként ne nyomják agyon a játékosaikat.

Más dolog egy közösséget megszervezni, más dolog fenoménnek lenni?

Tegyük fel, hogy a szakmát ismeri. Innen indulunk. A nagy játékos, a volt világklasszis a hibát azzal követi el, hogy a saját zsenialitásával érvel. Hogy ő azt, amit magyaráz, tudta, a kisujjából rázta ki. Szerintem az ideális edző legtöbbször nem csúcsjátékos, de magas szintű sportpályafutás áll mögötte. Akkor van hiteled, ha látszik, hogy amiről beszélsz, átélted magad is, mégsem beszélsz olyan magaslatról, ami elbizonytalanítja a játékosaidat.

Mourinho eleve másodedzőként indult.

Mourinho a másik véglet. A maga nemében unikum. Guardiola jobb oldali középpályás volt Barcelonában, nem akárhol, de volt extraklasszis.

Dalnoki Jenő bácsi balbekk volt, ahogy a lelátó népe mondja, balbunkó.

Neki azért voltak tapasztalatai. Ő mondta egyebek mellett a játékosainak: az a jó szélső, amelyik fekszik. És abból a pozícióból mondta, hogy együtt játszott Albert Flórival.

Akit edzőként visszavonultatott.

Ilyesmi sajnos előfordul, ezek a meggyőződés mentén meghozott, emberileg fájdalmas döntések. Visszatérve a fővonalra, nem lehet az ember úgy sikeres, hogy ne legyen valamiféle terve. Vannak sikertelen tervek is. De cél nélkül semmi sem megy.

London után néhány hónappal adott egy interjút lapunknak. Tudtuk, maradhatott volna kapitány az idők végezetéig, de azt mondta: az ötödik hely (három arany, tizenkét éves olimpiai veretlenségi sorozat után) üzenet arra, hogy váltani kell. A COVID is ilyen jelzőfény? Üzenet arra, hogy váltani kell, valamit elrontottunk?

Igen, és ez nem is baj. Talán még időben jött. Pontosabban nem is csak baj, az áldozatoknak tragédia. Mégsem tartottam normális gyakorlatnak, hogy nyolcszáz főt befogadó óriásgépek röpködjenek Németországból Amerikába és vissza, s ilyen járatból naponta húsznál több volt. Nem játszótér a bolygó. Az otthonunk. Az utazás, ami valaha a nagy felfedezők halálos próbatétele volt, mára napi rutin. Síelni jártunk évente háromszor, a karibi szigetekre négyszer. Alaszkában töltjük az augusztust, mert ott csak húsz fok van. Most jelzést kaptunk, ez így nem megy. A turizmus normális körülmények között áhított, különleges élmény. Most egy időre megszakad, joggal, a világ a helyére kerül. Ez a járvány tanulságosabb része, mondhatni, eredménye. A károkat a gazdaság és a politika szenvedi el. Hogy mi lesz ezután? Gyerekkoromban azt mondta apám: a pesszimista verzióra kell rákészülni. Ha az optimista helyzet jön be, az már fél győzelem.

Beszéljünk pozitívumokról. Sok újdonságot tanultunk. A home office alapélmény lett. Mások szerint a lógás szinonimája. Csökken a bürokrácia.

Néhány napja egy nagy multinál jártam. Első kérdésem az volt, hány négyzetméter irodát fognak visszaadni. Mert megállapították, hogy a dolgozók ötven százaléka dolgozhat otthon is.

Ön is Zoomon tart motivációs foglalkozásokat?

Ha felkérnek, tartok motivációs előadásokat. Tréningek is zajlanak a Zoomon.

Azért ez szomorkás is. Egy olimpiai hősnek maga az apokalipszis, hogy elmarad a tokiói olimpia. Mert ugye elmarad.

Lehet, hogy nem tartják meg.

Ez a reklámvezérelt versenysport vége?

Én megértem a sporthivatalnokokat, akik hivatalból optimisták. Hatvan százalék az esély arra, hogy lesz olimpia, negyven, hogy elmarad.

Pedig a gyakorlat bizonyítja: lehet a tévé előtt, virtuális térben komplett kupasorozatokat lebonyolítani.

Hát, vannak változások. Az angol bajnokság a járvány óta forradalmian átalakult. Mindennap rendeznek egy meccset. Eddig nem lehetett, mert hétköznap dolgoztak az emberek. Most minden este tévét néznek. A műsoridőt ki kell tölteni.

Nemrég tartott előadást a stresszről. Milyen mértékű stressz vezet oda, hogy a sportoló teljesítménye javuljon vagy romoljon?

Ezt magamon is átélhettem, világklasszis játékosaimon is. Az volt az előadás címe, hogy Pozitív stressz. Maga a stressz szó negatív tartalmú. Szitokszó a kardiológián, a diabéteszosztályon. A sportkudarcok okai között említik: „gyenge a csapat stressztűrő képessége”. Miközben van a stressznek olyan területe is, amely javuló teljesítményhez vezet. Ez az üzleti, gazdasági életben, az oktatásban is így van. Hatvanas pulzusszámmal, ellazulva, a vizsgán sem lehet jó szerepelni.

A sportban erre mondják: elbénáztuk?

Nem én találtam ki. Az egészséges vizsgadrukk fogalmát mi is ismertük. Ha nincs csúcsra járatva az idegrendszer, nem tudom motiválni a csapatot. Ha reggel feszülten ébredek, a meccs közeledtével, déltájban ez csökken, a sípszó előtt újra feszült leszek, az nem feltétlenül béklyóz. Ugyanennek kell az üzleti életben megtörténnie fontos munkanapokon.

Meddig építheti az embert a siker? Mikortól kezdi a személyiséget szétszedni?

Maga a sikeres időszak, amikor azt csinálod, amiben jó vagy, egyéni készségektől is függ. Van, akinek kevés elég. Van, akinek 17-18 évesen fejébe száll a dicsőség. És vannak olyanok is, akik a pályafutásuk befejezése után nem tudják elviselni a reflektorfény hiányát. Nekem is voltak időszakaim, amikor a sikerességemet rosszul kezeltem.

Ön nem volt Rebrov-mentalitású, katonás edző, aki hozza, viszi, adja, veszi az embereit. A vízilabda más?

Más. Rebrov a maga katonatiszti felfogásával kiemelkedik a többi edző közül. Semmi nem érdekli, csak az eredmény, a játékosokat sem tartja másnak, mint sakkfiguráknak. Sir Alex Fergusonnál azt láttam, hogy miközben össze tudta rakni a csapatot, minden játékosának mondott fontos, stresszoldó mondatot. Ugyanakkor az egyesület érdekét olyan fontosnak tartotta, hogy a szívéhez közel álló játékosokat is gondolkodás nélkül beáldozta. Én sokkal közelebb álltam a Sirhöz, mint a rebrovi katonai felfogáshoz, de tudtam fájdalmas döntéseket is hozni.

Van különbség arany és arany között?

Az elsőnél még nem tudtuk, hogy kell a csúcsra érni, csak reméltük, hogy sikerül. Megcsináltuk a tervet, de hogy ez mire elég, csak az utolsó nap estéjén derült ki. A második győzelem, Athén azért volt olyan fontos, mert végre volt magyar csapat, amely vesztett helyzetből, drámai küzdelemben, a semmiből fordítva győzött. Az a negyedik negyed életre szóló élmény. Athén előtt sokan azt mondták: bolond vagy, miért vállalod? Képtelenség zsinórban kétszer nyerni. Amikor megnyertük 3-0-ra a negyedik negyedet, és bejelentettem, Pekingben újra megpróbálom, egy újságíró azt mondta: bolond vagyok, a csúcson kell abbahagyni. Azóta, hogy Pekingben nyertünk, nem hívott fel.

Ami pedig Londont illeti, arra mondják, a bokszoló állva haljon meg?

Esély mindig van. A játékosokat nem szabad magukra hagyni. És ha kisebb az esély, a verseny izgalmasabb.

Mi az oka annak, hogy a póló a világsportban szubkulturális játék?

Ezt kapásból cáfolom. Ausztráliában és Amerikában több igazolt játékos van, mint a világon összesen. Az igazi ok az igényes infrastrukturális háttér, mert uszoda kell hozzá. Kosárlabdázni lehet a kertben, a garázsbeállón is. A fő ok a játék jellegéből fakad. A dolgok nagy része a víz alatt zajlik. A játékvezetőnek azt is meg kell ítélnie, amit a lelátó népe észre sem vesz. A lelátón ülő volt pólósok, szabadnapos játékosok, rendszeres meccslátogatók értik, mit fúj a bíró. Az uszodába betévedő átlagszurkoló nem érti. A játékvezetés érthetetlensége némileg távol tarthatja a kamerát, a szponzort és a közönséget.

Jól lehet a sikerrel lakni?

Tudok példát is mondani. Volt egy holland edzőkolléga, aki világversenyt nyert egy lánycsapattal, és másnap befejezte. Nem látták többé az uszoda környékén sem. Van, aki élete végéig újra és újra fel tud töltődni. Én „szakaszos” típus vagyok. A kapitányságot tizenhat év után abbahagytam. Teljesen mindegy, „mi lett volna, ha Londonban…” Nyerhettünk volna, akkor is abbahagyom. Egy idő után nem tesz jót a családnak, ha apuka tizenhat évig szövetségi kapitány, sokszor nem látják, nem lehet hozzá szólni, gyorsabban öregszik, mint kéne, mert eszi a napi munka, a felelősség.

Mi az, amit a gazdasági vezetők a sportból hasznosítani tudnak?

Általában kérdésekre szoktam válaszolni, ezek a csapatösszerakást, a közösségszervezés kritériumait boncolgatják. Hogy milyen karakterjegyek kellenek ahhoz, hogy egy közösség hatékony legyen. Miként kell a konfliktusokat kezelni, mit kell a közösségre bízni, mikor kell beavatkozni. Mostanában divat, hogy a csapatsportokban szeánszokat tartanak, ahol kötelező a társakat elemezni, értékelni. Ilyen az én időszakomban nem volt.

A nyilvánosság kezelése mindennél fontosabb. Ez az ön tizenhat éve alatt sokat változott. Ma van hatvan kereskedelmi televízió, közösségi média, netes sajtó.

Ebben tudok a legkevésbé tanácsot adni. Akik ehhez alapból értenek, azok jól kezelik a sajtót és a helyzetet. Tehetségük van hozzá. Ezt azonnal észre lehet venni. Visszatérek oda, ahonnan indultunk, két hete voltam kapitány, amikor firtatni kezdte a sajtó, ki vagyok, mi vagyok. Elolvastam egy írást, elolvastam kettőt, és amikor úgy éreztem, igaztalanok, azt sem tudják, ki vagyok, eldöntöttem, hagyom a fenébe az egészet. Viszont hogy képben legyek, megkértem valakit, olvassa el, hetente informáljon, hogy tisztában legyek mindennel. Azt persze már Olaszországban megtanultam, hogy a médiát ki kell szolgálni, a szponzoroknak, akikből élünk, az a jó, ha velünk és velük foglalkozik a sajtó. Ebben nincs mese. Ha egy héten huszonnégyszer keresnek, huszonnégyszer kell rendelkezésre állni.

Mit is mondott Mick Jagger? Tökmindegy, mit írnak rólam, ha én vagyok a címlapon?

Én ezt nem veszem ilyen könnyen, nem rajongok azért, ha hazug dolgokat terjesztenek rólam.

Maradtak önben sajtótüskék?

Ugyan. Őszintén, mi a fontos? Mi számít? Hogy a játékosaid emlékezzenek néhány fontos mondatodra, vagy hogy minél tovább nézzenek rád férfiként.

Zárásként játsszunk madárjóst. Mikorra várja, hogy a normális élet keretei rendeződnek?

Azt gondolom, ez egy évig még eltart. Ha a világon a legtöbb ember megkapja az oltást, lefut a járvány. Maga a vírus távozik, a tapasztalat megmarad. Óvatosabban, takarékosabban élünk. 2019 nem fog többé visszatérni. De helyreállhat egy húsz-harminc évvel ezelőtti, józanabb világállapot. Vízilabdázni persze mindig fognak. Remélem, még többen. đĐ