Oltás előtti csönd

A ferihegyi repülőtér kifutópályáján óránként egy gép landol öt helyett. A klímavédelemnek áldás, de a nagy légitársaságok sorra padlót fogtak. Segít az állam. Lassan múlik a nap. Oszladoznak a Szájer-botrány borús napjai. A történelmi alkotmányozó iPad birtokosa lemondott. A neves kolléga, Deutsch Tamás frakcióbeli jogait szüneteltetik. Recesszió tombol a glóbuszon, a járványügyi védekezés hazai mutatói nemzetközi összehasonlításban nem a legjobbak. A fogyasztói bizalmi index süllyed. A kormánypárt(ok) népszerűsége is. Félmillió támogatót veszített a Fidesz három hónap alatt. Igaz, nem látott csúcsról indult. December végén befutottak a rég várt vakcinák (Pfizer, Moderna), az előbbi részben „egy (Amerikában élő) kisújszállási asszonyság” leleménye, bár szerepet kaptak a műben más, ázsiai migránsok is. Egy nappal az uniós oltási rajt előtt, 26-án használni kezdtük. Megvan Angela Merkel valószínű utóda, véget érnek a fű alatti, derűs kompromisszumok. Az ellenzék is emeli fejét (közös lista), programja azonban nincs. Donald Trump elbukott, karakteréhez illő harci zajjal. Nyárra (őszre?) lefut az oltási kampány. Jönnek a helyreállítási pénzek. A biznisz pedig megy tovább.

Hogy a közvélemény-kutatási adatok jeleznek-e valamiféle választási előképet, azt több oldalról is vizsgálhatjuk. Nézzük a politikai statisztikát. Előbb a Medián jelzett elmozdulást, erre a Závecz Research kutatása erősített rá félmillió távozó szavazóval. De Závecz Tibor szerint ez nem illeszkedik a szokásos ciklus közepi trendbe, a járványhelyzet megkavarja a megszokott ügymenetet. Az elégedettségi (elégedetlenségi) mutatók tavasszal a közepesnél jobbak voltak. Ennek gyümölcse volt az augusztusi 54 százalékos népszerűség. Ezt az idilli képet tépte fel az őszi hullám járványkezelése. Váratlanul fogyatkozni kezdtek a lakosság türelmi tartalékai. Ahogy az első fordulóban a kormány félelmi reakcióktól vezérelve a teljes lezárás mellett döntött, a nyár folyamán szerzett bizalmi tőkét novemberre felélte. Központosítási manőverekkel, kultúrharccal, érthetetlennek látszó pénzosztó lépésekkel, kaotikus döntésekkel. Ütemtévesztések, a hozzáértés hiányából fakadó pánikszerű lépések (határzár), gyanús közbeszerzések következtek. A „teljes körű meghatalmazott” (Orbán) mintha kettős fénytörésben látta volna a világot. Ugyanazt tette, amit addig, tulajdonképpen következetes volt – ideológiai pénzosztással, a klientúra erősítésével foglalkozott, sportlétesítményeket, stadionokat rendelt, a turizmus hazai kárait (belső körének befektetéseit) regenerálta, kormányzati alapítványokat erősített. És logikus döntéseket is hozott. Juttatott pénzt (sok pénzt) a kulcshelyzetbe kerülő egészségügynek, menedzselte a veszélyhelyzetet, járta a kórházakat, „érdeklődött”, deklarációkkal bombázta a nyugtalan lakosságot. Elemzései néha az irracionalitás határát súrolták. („Két nap alatt leoltunk mindenkit”, úgy ám, „aki mégis beteg lesz, meggyógyítjuk”.) És voltak spontán, gyakorlatlanságból, pénzügyi számításból fakadó ballépések is. (Lélegeztetőgép-túlárazás, kiürítési hadgyakorlat a kórházakban, igazgatói felmentés.) Szívós következetességgel zajlott a lázadó önkormányzatok csuklóztatása is. Ez érthető. A gondoskodó kézbe martak, amely kenyeret ad.

– Nem értettem igazán mindent – mondja Szelényi Iván szociológus, aki Yale-emeritusként amerikai nézőpontból is figyelhette a helyzetet. Szelényi szerint számos döntés a trumpi retorikát idézte. – A Fidesz félreértette az első hullám történéseit. Igazi járvány tavasszal nálunk nem volt. Közép-Európát elkerülte. Ezt a kormányzat győzelemként értékelte. („Az első menetet megnyertük.”) Annál nagyobb volt a második hullámmal felcsapó sokk, amikor kiderült, Magyarország és Kelet-Európa a legérintettebb régiók közé tartozik.

Ennek súlyos következményei lettek. Egyrészt sokan megbetegedtek, másrészt, amíg az első hullám a gazdaságot fogta vissza, a második a közbizalmat roncsolta. Viszonylag gyorsan rájött mindenki, hogy a kormányzat eddig sem értett semmit. Ha jót tett, ösztönösen tette, s mivel a feladat minden eddigi gyakorlattól eltér, zavaros lépések következtek.

Závecz a sokknak tudja be a gyors népszerűségvesztést. Prognózisa szerint azonban ennek is vannak határai. A folyamat két irányban mozdulhat. A novemberi lemorzsolódás idején a kormány elvesztette az első fordulóban csatlakozó negyedmillió alkalmi szavazót, és eltűnt negyedmillió szorosan nem kötődő, szabad vegyértékű választó. A következő fél év sorsdöntő is lehet.

Ha az oltási manőver katasztrofálisan alakul, kitart a járvány, süllyed a gazdaság, fokozódik a tömegdepresszió, leolvadhat újabb két-három százaléknyi szavazó addig a határig, amelynél tovább a Fidesz nem olvadhat. Ezen a ponton érünk el a „tilalmi zónához”. Ahhoz a kétmilliós biztonsági tartalékhoz, akik 1998 vagy 2002 óta Orbánra szavaznak, és ettől nem tágítanak. Ha az arány, tegyük fel, 45–55 százalék, abból a többség nem áll át az ellenzékhez. A kutyapárt, a Mi Hazánk néhány kósza szavazót felszív. A többség egyelőre a bizonytalanok táborát gyarapítja. Az ellenzéki 55 százalék ezzel leolvad ötvenre. Ami, mivel a közvélemény-kutatás nem tényadat, hanem hibahatárt is tartalmazó becslés, nagyjából holtversenynek számít, éles helyzetnek, amelyben a diszpozíció, a szerencse, a pénzügyi, kommunikációs fölény dönthet. A B verzió szerint minden pompásan alakul, győz az oltás, emelkedésbe kezd a gazdaság, a menekülő szavazó visszatér.

– Őszintén szólva ennek én kisebb esélyt adok, mint a mérsékelt fogyásnak, lefagyásnak – mondja a kutató. – A Fidesz ebben a pillanatban a lebomlási határ közelében jár. Olyan mélyen, hogy tovább nem morzsolódhat.

A kutató ebben tíz év rutinját összegzi. De láthattuk az önkormányzati választás meglepő képeit. Závecz a szavazás napján (délutánján) is kételkedett Karácsony győzelmében. (Aktívak-e a momentumosok, hogy döntenek a Jobbik szavazói?) Tévesnek bizonyult a mítosz, amely szerint Orbán Viktor mindent tud, mindent méret. A budapesti bukássorozat, néhány nagyváros elvesztése mégis sokként érte.

Ahogy fideszes informátorunk rezignált pillanatában mondta: „Egy túrót mérünk mindent, voltaképp semmit sem tudunk.”

Mert a szavazás minden rafinált technika ellenére igazából „fekete doboz”. 2022-ben éles, mindennél vadabb kampány várható. (Az egyesült ellenzék helyzetéről szóló írásunkat lásd a 168 Órában. 2021., 1. szám: Úgy döntöttek, hogy eljutnak a Holdra.)

Unalomig ismételt közhely: a jelek arra vallanak, hogy a NER-kormány nem bízik magában. Mintha levonták volna a következtetést. A vidékre a napokban kiszórt (kiígért) pénzeső (csaknem négyezermilliárd) egyfajta parasztpolgárságot lenne hivatott létrehozni, szemben a süllyedő Budapesttel. A fővárosból máris kivonták „stratégiai kádereiket”, Kocsis Mátét, Varga Mihályt, Gulyás Gergelyt, Hollik Istvánt. Mintha Budapestről máris lemondtak volna, s Budapest nélkül a kétharmad elérhetetlen.

A vidékről mindmáig számos tévhit van forgalomban. Mintha a sorvadó, fogyatkozó falu a Fidesz természetes bázisa volna. A rendszerváltás idején a romlatlan nemzeti jövő letéteményeseként emlegették. De a paraszti osztály eltűnt, a lényeget Kovách Imre szociológus, a vidék jeles kutatója fogalmazta meg legtalálóbban: harminc év alatt végbement „a vidék paraszttalanítása”. A falusi lakosság sajátos életmódja, tudása, termelési tapasztalata eltűnt. A földkoncentráció 2018-ban nagyobb mértékű, mint a Horthy-korban. Elkésett, aki ezt a kiüresedett civilizációt vissza akarja hozni. Máig a kis falvakban él a lakosság 28-29 százaléka, munka, kultúra, törődés híján alaktalan és frusztrált csoportként. A számot ráadásul meg lehet fejelni a falusias életformát folytató kisvárosi népességgel. Az itt élő választó a becslés szerint legnagyobb arányban Fidesz-szavazó. Így áll össze az országos átlagot kitevő 30-33 százalék. Ebben nincs semmi misztikum, sajátos lélektani alkat. A falu ma alvóhely, a helyiek munkaerőpiaci helyzete, életkilátásai, mobilitási mutatói reménytelenek. Önbecsapás az ellenzék érve a leszűkített médiatérről, a KESMA-lapok egyeduralmáról, a túltengő kormánypropagandáról. Jászárokpusztán is bejön az RTL Klub, az ATV, mégis érdemes kiragasztani a kék Soros-plakátokat. Tíz év alatt az ellenzék teljesen kiszorult a falvakból, mezővárosokból. Ha a 2022-es választáson – háttérben a járvánnyal és a válsággal – „a vidék megy a város ellen”, az betegesen deformált politikai szerkezethez vezethet.

Új fejezet a NER-kampányok történetében a mélyreható szociális válság, amelyről a kormányzat mintha nem venne tudomást. „Alkalmi kisiklásnak” tartja, félreértésnek, amely öt perccel a vakcina megjelenése után úgyis tisztázódik. Árulkodó a beruházási szerkezet, a Magyar Közlönyben megjelenő kiadási sor.

– Az ember unja, annyira triviális – mondja Chikán Attila, az első Orbán-kormány gazdasági minisztere. – Tulajdonképpen nagyon is helyes, ha a kormány az elhagyott vidéket váratlanul pártfogásba veszi. Mégis érthetetlen, mi minden másra költik a pénzt ilyenkor, egy kiszámíthatatlan világválság idején. Csak ismételhetem én is: stadion másodosztályú futballklubnak, pangó turizmus, Budapest–Belgrád vasút, alapítványok, kastélyrehabilitáció. Jószerével kizárólag olyasmi, ami sosem fog megtérülni. Az ország harminc év alatt rengeteg bevételi perióduson ment át. Amikor miniszter voltam, külföldi vendégeknek gyakorta dicsekedtem: Magyarországra több tőke érkezett, mint a többi keleti államba együttvéve. De ez az előny eltűnt. Következett az uniós pénzeső. Ezt a sanszot is ki tudtuk hagyni. Az esélyek most fogyóban vannak.

Chikán szerint a V alakú visszapattanás illúzió volt. Életszerűbb, amire Varga Mihály pénzügyminiszter számít. Három évbe is beletelhet, amíg elérjük azt a pályát, amit 2019-ben befutottunk.

– Nem mintha arra büszke lennék – mondja a professzor. – Ahhoz képest lenne megkönnyebbülés, ahol ebben a pillanatban tartunk.

Chikán helyes lépésnek tartja, hogy elengedtük a hiányt, pozitív dolog a huszonöt év alatti fiatalok szja-kötelmeinek elengedése. Mindez kevés. Egyelőre beláthatatlan veszteség a kis- és közepes vállalkozások leépülése. Eddig válságkezelés ürügyén csak a stratégiai ágazatokra figyeltünk. A kormány láthatóan a mindenkori „nagyfiúknak” kedvez. Nem tudom, miből gondolják, hogy a turizmus váratlanul nekilódul és visszaépül. Miért hiszik, hogy csak az autóipar számít. A folyamat végén egyszer szerkezetváltásra lesz szükség. Komolyabb termelékenységre, hatékonyabb munkára, innovációra. Nyilvánvaló, hogy van célzott állami segítség.

– Nem ártana, ha lenne mellé terv is. Az embernek az az érzése, hogy a cél nem más, mint hogy a pénzt bizonyos embereknek odaadják.

Létezik választási cél is, a realitásokat nem lehet megkerülni. De a válság leküzdésekor ki kell dolgozni valami koncepciót, víziót. Most ad hoc döntések sorozatát látjuk. És kell valami jövedelempótlás, normális családi pótlék. Remény a túlélésre.

– A válság nem ér véget gyorsan – mondja Chikán Attila. – Fokozatosan tűnik el. Így fogunk elindulni. Csak azt nem tudjuk, merre, mi felé. Nem is beszélve arról a félelemről, hogy útitársunk, a vírus évekig velünk marad.

– Hét és fél százalékos visszaesés, majd féléves stagnálás után négyszázalékos visszaépülés – erre az évre ezzel számol Csaba László akadémikus, a CEU és a Corvinus tanára. Szerinte is 2022 végén térünk vissza az induló pozícióba. – Ha szerencsénk van – jegyzi meg.

A közgazdászok egy része oly sok prognózis után a „K alakú visszaépülést” látja reálisnak. Van, ami lefelé indul (a betű alsó szára) a pusztulás, az eltűnés felé. Van, ami felemelkedik, a K felfelé tartó ága. Eddig is úgy mentek a dolgok, hogy sok fejleményre magunk sem számítottunk. A cél egyelőre a járvány leküzdése. Az oltáskampány akadálya a bizalmi válság. Az emberek nehezen hisznek bárkinek. Önmagában kevés, hogy szorgosan küzd a kormány a fertőzés ellen. Sorra szervírozza a megszülető vakcinákat. A vakcinapiac nem svédasztal, amiről mindenki ízlés szerint választ. Közben, ha van egy kis időnk, szórakozunk az önkormányzatokkal. Van egy kiemelt vállalkozói kör (Parragh László kliensei), akiknek az iparűzési adó elengedése jól jött. Parragh rendelte meg a dolgot, s el is intézte. Márpedig ilyen mentalitással a járvány ellen küzdeni nem lehet. A politikai következményekről Csaba László azt tartja: van kétmillió rendíthetetlen szavazó, aki kitart a pokol fenekéig. S van hatmillió néma szavazó, aki egyszer majd gondol valamit.

A kulcskérdés ma az oltás. Választásdöntő mozzanat. De a két fekete év tanulsága akkor is velünk marad, ha már mindenki immunis lesz. / Buják Attila