Mindenki a vörös szőnyegen

Két aranyos kislány barátsága, „a kapsz csokit, ha énekelsz, és csokit azért is kaphatsz, ha nem énekelsz” meggyőzte a filmakadémia tagjait arról, hogy a világon a legjobb élőszereplős rövidfilm Deák Kristóf Mindenkije.

2017. február 28., 12:00

Szerző:

A február utolsó vasárnapján kiosztott hollywoodi szobrocska körüli cécó eddig nyolcvankilencszer bizonyította be, hogy remek- és fércmű egyaránt lehet nyerő, és egy-egy film sorsa soha nem független a konstellációtól. Persze nem az égitől. Földi létünk mindennapi keservei, politikai, szerelmi, hatalmi harcaink ihletik a filmest és teszik érzékennyé a közönséget; ami tavaly nem nyert volna, az idén mindent visz – vagy fordítva: lehet, hogy jövőre békebeli csendéletté szelídül a tegnap még elviselhetetlennek tűnő konfliktus.

Deák Kristóf filmje akkor született, amikor mindannyian éreztük, mennyire fontos (lenne) az összefogás, és megrendülve tapasztaltuk, hogy egységes, közös fellépés nélkül elvész a legelszántabb akarat is. A siker technikai eszközévé vált a nagyhatalmak és kis közösségek megosztása, a szándékos konfliktuskeltés, az egetverő és pitiáner korrupciók legitimálása, és valószínűleg igaz, hogy csak a gyerekek velük született empátiájának megőrzése lehet a túlélés biztosítéka, ha egyáltalán van garancia az önbecsülés fenntartására.

A Mindenki miliője (egyszer valahol, valamikor Magyarországon), szereplői (szép, okos, tehetséges kislányok és az eszközeiben nemigen válogató pedagógus), a kristálytiszta énekhang, a dal hatása és végül a katartikus némaság ereje elragadtatta a világot.

Oscart szavazott neki a sajtó, az akadémia és a közönség is, anélkül hogy tisztában lett volna a részletekkel. Például azzal, hogy Deák Kristóf ezer szállal kötődik a zenéhez – nemcsak a filmben, ahol az éteri hangot meghamisító manipuláció a konfliktus tárgya, de kora ifjúsága óta maga is a húrok közé csapott olykor.

Azokban az időkben, amikor a Mindenki játszódott, az elszánt rádióhallgatók tetten érhették a Kockásfülű nyúl formációban, ahol közeli barátokkal lépett fel, vagy később a Sré zenekar basszusgitárosaként, és emlékezhetnek rá mint egyik (zenei) szerkesztőre a megboldogult Est FM egykori, azóta már talán őszülő hallgatói, de rendezőként is a hangok inspirálták. És persze a tánc.

Feleségével, Nina Kov koreográfussal közösen készített, ember és drón táncáról a Tate-ben forgatott filmje nem csak Londonban keltett feltűnést.

Itthon a Paramount Channel rövidesen elkezdi adni Eszméletlen című black comedy sorozatának pár perces etűdjeit, amelyekben egy tetőtől talpig bepólyált, kórházi ágyon vegetáló emberi lény mindent érzékel, a személyzet és a családtagok árulásait, apróbb-nagyobb aljasságait, miközben az ő reakcióit senki nem érzékeli.

A dróntánc, azaz az ember és a mesterséges intelligencia kapcsolatának is további szövődményei lesznek – Deák Kristóf várja A legjobb játék forgatására a szereplőket, akiket megérint, miként válunk magunk is a mesterséges intelligencia részévé, anélkül hogy észrevennénk.

Valószínűleg nagy lesz az érdeklődés; ki ne szeretne egy Oscar-díjas rendező filmjében játszani? n

Előző lapszámunkban interjút olvashattak a Mindenki főszereplőjével, Szamosi Zsófiával. Az interjú az alábbi linken érhető el: http://168ora.hu/visszafogottsag-jatekai-szamosi-zsofia-szinesz-csak-kozvetitsen/