Levél egy barátomhoz
Kedves barátom, azt mondod, milyen ostobaságokon rágódunk folyton, mint például ez az illiberális–liberális ellentét. Talán arra gondolsz, hogy ha a gazdaság jól működne, ha a munkahelyek száma növekedne, ha a GDP nagyobb számot mutatna, ha minden mutató ideális lenne, akkor senkit nem érdekelne egy miniszterelnök demagógiája.
Sajnálom, de nagyon tévedsz. Nyilván találkoztál már olyan emberrel, aki nem tudott szabadulni a mentalitásától, ezért inkább éhen halt. Nos, az illiberalizmus is mentalitás. Nyakló nélkül gyalázza a Nyugatot (a pénzét azért elfogadja), folyton trianonozik, és ezzel a látszatélet lelkesedésébe szorítja a lelkesen látszatélőket, nagyhatalomnak képzeli magát, holott nevetségesen szűkre szabja a normalitás határait (nem magyar, aki abortál, aki meleg, aki zsidó, aki…), tudományellenes (lásd a CEU-ügyet). Ezek a vonások mind visszatükröződnek az országon és a nép kétharmadán, a határon túli magyarság elég nagy százalékán, és az élet éppolyan illiberálissá válik, mint a Fidesz. Nem beszélve az olyan ellentmondásokról, mint hogy a határon túli magyarok liberális román, szlovák, szerb, ukrán államra vágynak, miközben sokan illiberális kormányt éltetnek.
Azt is mondod, hogy te csak Orbánnal tudsz tartani, mert eleged volt a komcsikból. De gondold meg, hogy amit te kommunizmusnak tartasz, Orbán éppen abból él. Itthon, Kolozsváron a Ceaușescu nevű emberrel kellett egyetértened. Ott, Budapesten, az Orbán nevű emberrel értesz egyet, holott nem is kellene! Ez az igazi különbség, mert amúgy Orbán a legkommunistábban kommunista reflexekre alapoz: a gondolkodás nélküli egyetértésre, a gyanús külföldi és hazaellenes bírálókkal szembeni gyűlöletre, a „dübörgünk, mert a számok azt mutatják”, meg a „beteg Nyugat” mentalitásra (mi is lenne ennél szovjetebb?) – és ahogy látom, be is válik a számítása.
Barátsággal üdvözöl:
Demény Péter
