Fegyverbe!

Tereskova ecsetjére kívánkozik a helyzet. A miniszterelnököt előszeretettel megfestő művésznő ezekben a háborús időkben biztosan megtalálná azt a legelőnyösebb pózt, amellyel a csapatait csatába küldő vezér nagyszerűsége megragadható lenne. Talán eszébe juthatna Berény Róbert 1919-ben, a Tanácsköztársaság napjaiban készült plakátjának újragondolása, amelyen a nemzetet fegyverbe hívó-riadóztató matróz durva vonásait lehetne Orbán Viktor nemes arcélével felcserélni. Mert mi más volna ennél találóbb művészi kifejezése annak, hogy 2022-ben veszélybe kerülhetnek a 2010-es alkotmányos forradalom („fülkeforr”) vívmányai, kárba veszhet mindaz, amit Orbán Viktor és harcostársai tíz éven át elértek a liberális szellemi elnyomás ellen vívott harcukban.

Háború van. Nem dörögnek az ágyúk, de a miniszterelnök és csapatai azóta is nap mint nap éles ütközetekben kemény szavakkal támadják az ellenséget. Azt a liberális elveket valló többséget, amely szerte Európában szemérmetlenül hangoztatja, hogy az egyetlen helyes demokráciafelfogás az, amelyet ők vallanak. Nem átallják azt állítani, hogy a hatalmi ágak szétválasztását, a polgári és a politikai szabadságjogokat, a magántulajdon védelmét és a korlátok közé szorított kormányzást – vagyis a jog uralmát, a jogállamot – csak a liberalizmus szellemi keretei között lehet megvalósítani.

Igaz, ma még kisebbségben vannak az illiberális, nemzeti-konzervatív gondolkodók, de a történelem megtanította, hogy vannak olyan hatalmi formák, amelyekben a kisebbség diktál, s ha kell, akár kemény eszközökkel is érvényre juttatja az akaratát! Mert létezik olyan demokrácia, amelyben nincsenek szétválasztva a hatalmi ágak, egyetlen párt katonái adják a legfelső bírói testület, a számvevőszék, a médiahatóság tagjait. Attól az még demokrácia, ha a kormányt nem is érdekli egyetlen más politikai szervezet véleménye sem, ha a hozzá közel állók kezében összpontosul a magántőke tekintélyes többsége is. És nem mond ellent a polgári szabadságjogoknak az sem, ha ebből a körből kirekesztik mondjuk a más nemi identitású eltévelyedőket is.

Igaza van a miniszterelnöknek, amikor fegyverbe hívja a katonáit azokkal a libernyák ellenségeivel szemben, akik pocskondiázzák az ő konzervatív-kereszténydemokrata szellemi rendszerét, amely a csillagászok alaposságával írja le a politikai égbolt teljes univerzumát, s amelyről kellő szerénységgel állítja, hogy intelligensebb, mint a ma erőfölényben lévő nemzetközi szervezeteket uraló, bornírt liberális világkép. Az, amelyik képes egy kalap alá sorolni őt és társait – Trumpot, Johnsont, az Újtestamentum alapján álló keresztényeket, az ótestamentumi alapokon álló zsidókat – mindenféle ajatollahokkal, rendű és rangú diktátorokkal, kommunistákkal és nácikkal. Ezt szajkózza a nyugati sajtó kilencven százaléka, mert a német és angolszász füleknek ma még borzasztóan hangzik az illiberális demokrácia. De nem lesz ez így örökké!

Orbán Viktor rendíthetetlenül áll a vártán, kézben tartja csapatait. Mint ebben az írásában is jelezte, ha kell, egyenként is levadásszák majd azokat az orvlövészeket, akik gyengítik a nemzeti összefogást, amiért a hazai politikai vezetőket támadják itthon és Brüsszelben. A globális elit és a nemzeti ellenállás közötti harc még nem dőlt el. Tisztán látszik: a globális elit nem törődik bele, hogy érdekeivel ellentétes politika valósuljon meg, vagyis a múlt erői, akik egyszer már tönkretették az országot, újra gyökeret vernének Közép-Európában. Holott gyengék voltak a kormányzásra, engedtek a hatalmi ágak megosztásának, vállalták a politikai irányítás káoszát azzal, hogy nem ragadták egyetlen centrális erőtérbe az ország irányítását.

Pedig a történelem már igazolta: ha kell, a kisebbség diktatúrája az egyetlen helyes út a hatalom megtartásához. A liberális ellenzéki oldalon máig nem tanulták meg ezt a fontos történelmi leckét. A múlt század elején egy nagy gondolkodó már megfogalmazta, igaz, a kapitalizmus kapcsán, hogy világméretű megdöntését nem a legfejlettebb nyugati államokban kell kezdeni, hanem éppen a leggyengébb pontokon, a kevésbé fejlett államokban. Ha ez akkor igaz volt, miért ne lenne alkalmazható a liberalizmusra is? Ha valóban „idiotizmus” a kapitalizmus demokráciája, az lehet a liberális demokrácia és annak szisztémája is.

Orbán Viktor megtanulta, a történelmet formáló politikusok gondolatai koroktól függetlenül éltek, élnek és élni fognak. Ezért szólít fegyverbe. / Somfai Péter