Egy év és egy nap
Egy év és egy nap
Stadtluft macht frei, hangzik a régi német mondás a 13. századból, vagyis a városi levegő szabaddá tesz. Méghozzá nach Jahr und Tag, azaz egy év és egy nap után. E mondat II. Frigyeshez kötődik, aki 1218-ban privilégiumot adott Bern városának: ha a jobbágyok egy évig és további egy napig a városban maradtak, és uruk nem tudta ennyi időn belül hét közeli vérrokon segítségével bebizonyítani, hogy eddig a szolgálói voltak, felszabadultak. Így a jobbágy polgárjogot élvezhetett a városban, és halála után is ekként bántak vagyonával. Vagyis: a város nyolc évszázada maga volt a szabadság.
Nincs ez ma másképp sem. A vidéki életet élőket vizsgáló szociológusok megállapították: azok, akiket a közösség kiközösít, mert az életformájuk vagy értékválasztásuk eltér a vidéken megszokottól, jellemzően a városokat választják otthonuknak.
Egy 2012-es tanulmányban három japán és egy amerikai kutató azt vizsgálta, van-e pszichológiai következménye a vidéki és a városi életnek. Arra jutottak, hogy mivel a városokban sokkal több a munkalehetőség és az emberi kapcsolatok is szélesebb spektrumban vannak jelen, az ott élők kevésbé aggódnak tetteik szociális következményei miatt. Korábban, 2004-ben Melbourne-ben mások már igazolták: a városlakók sokkal kevésbé gondolkodnak kollektív módon, amikor az önmagukról alkotott képről van szó. Sőt az is tudható, hogy a kevésbé urbanizált országokban élők sokkal inkább elrejtik érzéseiket a többi ember elől. Vagyis kutatások is alátámasztják: a városi ember szabadabban gondolkodik és viselkedik, önképe sokkal inkább belülről megfogalmazott, kevésbé avatkozik bele mások életébe.
Viszont: a levegő vidéken tiszta. És más az élet ritmusa.
Ráadásul a hetvenes évek óta tudott, hogy a vidéki ember inkább proszociális, míg a városi antiszociális. Vidéken magától értetődőbb egy ismeretlen számára segítséget nyújtani, mint a városban. Csakhogy a kisebb településeken meghatározóbb a mások feletti informális szociális kontroll, ami leginkább pletyka formájában ölt testet. Ráadásul a falvakban szegényesebb és felületesebb az intézményi védelem: ha nem segítenek egymáson az emberek, akkor más sem fog. Kevesebb a rendőr, a szociális munkás, az ápoló. És más formát ölt a magány.
Pszichológusok ugyanakkor előszeretettel hozzák kapcsolatba a városi életformát a depresszióval, a szorongással, a folyamatos stresszel, az állandó nyugtalansággal. Merthogy amit a szabadság és az önállóság, a függetlenség és az önmegvalósítás igénye estig felépít, a biztonság és a törődő közösség hiánya, a közöny reggelre lerombolja. Mégis, évszázadok óta az újítás, a tehetség kibontakoztatásának igénye viszi a városokba az embereket – s ma sincs ez másképp.
BRAUN Anna
