Cipőt a cipőboltból!
Dóczi Miki bácsi alacsony, köpcös emberke volt, akinek cipőüzlete az ’50-’60-as évek második felében a Régi posta utca és a Váci utca sarkán igazi különlegesség volt. Szüleim talán velük ápolták a legintenzívebb barátságot, volt olyan esztendő, amikor együtt mentünk nyaralni is. Dócziéknak nem volt gyerekük, talán engem tekintettek annak. Emlékszem, az egyik hévízi közös nyaralásunk alkalmával az öreg édesapámnak arról panaszkodott, milyen nehéz sora van egy maszek suszternek. Rendszeresen így titulálta önmagát, holott az egész város csak a cipők professzoraként emlegette. Nem értettem, miért ez a kétségbeesett panasz, hiszen anyagilag semmiben sem szenvedtek hiányt, hónapokig vártak a kuncsaftjaik, mire átvehették a nála rendelt cipőcsodákat.
Ma már tudom: akkoriban egyre nagyobb konkurenciát jelentett a kisiparnak a nagyipar, az átlagember havi jövedelméből nem futotta méretre készült lábelire. A boltok választéka olyan volt, amilyen, aki nem akart mezítláb közlekedni, annak be kellett érnie a cipőboltok egyenkínálatával, a többnyire műanyagból vagy kemény bőrből készült lábbelikkel, amelyek hol feltörték, hol megnyomorították a vevők lábát. A Fortepan képe 1967-ben készült az Alkotás út elején lévő cipőboltban, ahol két – feltehetően a fotózás kedvéért beültetett – modell méregeti az eladásra kínált szandálok, papucsok választékát. A hazai cipőkereskedelem akkori Al Bundyjának meglehetősen nehéz dolga lehetett, ha igazi szakmai tanáccsal szeretett volna szolgálni a vevőinek, mitől jó valójában egy nyári cipő.
Mert Dóczi bácsi rendszerint ezzel kezdte, ha új vevő tért be hozzá. Kézbe vette, tapogatta, méregette a vevő lábát, kereste a bütyköt, a deformációt, mielőtt elővette volna a ki tudja, hogyan beszerzett külföldi divatlapokat, bennük az akkor divatos lábbelik képeivel. Csak aztán választottak fazont, vettek méretet…
A ’70-es évek első felében új világ kezdődött. A cipőipar lábra kapott, akkoriban milliószám készültek már cipők, szandálok, papucsok, amelyekből a kommerszek a baráti országok vevőinek lábait nyomorgatták, a jobb anyagokból gyártott, divatosabbakat nyugati exportra vitték, a maradékból bőven jutott az itthoni boltokba is. Megváltozott a piac, az emberek elfogadták, hogy cipőt a cipőboltból vegyenek, Dóczi bácsi 1969 végén be is zárta a boltját. A helyére egy gombüzlet költözött, mert ruhakellékekre már nagyobb igény volt, mint a csináltatott cipőkre. / Somfai Péter
