Boldoggá válni

BRAUN Anna

 Vajon mi a boldogság?

„Egyesek (…) úgy vélik, hogy a boldogság erény, mások, hogy okosság, ismét mások azt tartják, hogy valamiféle bölcsesség, némelyek szerint pedig ezek vagy ezek közül valamelyik a gyönyörrel együtt, vagy legalábbis nem gyönyör nélkül, alkotják a boldogságot, sőt vannak olyanok is, akik még a külső javak bőségét is beleértik meghatározásukba” – ezt Arisztotelész írja a Nikomakhoszi Etikában. E mondatban ott rejlik az örök kérdés: vajon a boldogság élmény, érzés (hedonia) vagy cselekedet (eudaimonia), azaz folyamat, fejlődés, esetleg tanulás? Arisztotelész szerint – és ezzel lényegében ugyanazt mondja, mint a kortárs  pozitív pszichológiai gondolkodás – a boldogság személyes ügy, ráadásul csak cselekvésen keresztül érhető el, amihez tudatosság, belső reflexió és autonómia szükséges. Azaz csak akkor lesz az ember boldog, ha felfedezi és megvalósítja önmagát. Nincs új a nap alatt. Vagy mégis?

Mit kezdjünk például a pozitív pszichológia következő kijelentésével: nincs alapvető különbség boldog és boldogtalan között? Akkor végső soron minden törekvés felesleges?

Martin Seligman – a pozitív pszichológia egyik atyja, a 20. század egyik leggyakrabban idézett pszichológus-kutatója és éveken át Amerikai Pszichológiai Társaság (APA) vezetője  – az elsők közt döbbent rá: a pszichológia nem foglalkozhat csak a sérülésekkel és traumákkal, hanem szükség van az erősségek, a képességek, a tehetségek feltárására és megértésére is. Kutatásai során rájött, hogy mindazoknak, akik boldognak mondják magukat, egészen pontosan olyan élményeik és tapasztalataik vannak, mint azoknak, akik magukat boldogtalannak látják. A boldog nem szebb, nem gazdagabb, nem egészségesebb, nem okosabb, nem érte kevesebb csapás az életben, nem vallásosabb vagy nem ateistább a boldogtalannál. Viszont gazdagabb a társasági élete, erősebb az őt körülvevő szociális háló, több élő, működő baráti és emberi kapcsolata van.

Seligman szerint a „boldog életnek” több fajtája van: a kellemes élet (a gyönyörök megtalálása és élvezete, pozitív érzések keresése), az elkötelezett élet (ez az, amiről Arisztotelész beszél, az önismeret és a flow útja) és a tartalmas élet (az önismeret birtokában tenni valamiért, ami túlmutat az egyén életén). Ő és követői pedig abban segítenek, hogy ezt a tartalmat, a flow-t (a pillanat megélését) megtalálják azok is, akik nem képzelik, hogy boldogok lehetnek.

Pedig az is boldog, aki boldogtalan.

Dan Gilbert harvardi pszichológus 2006-ban publikált könyve (Stumbling on Happiness), sutba veti a pozitív pszichológia megnyerő cselekvés-központú boldogságmodelljét. Ő abból indul ki, hogy az elmúlt kétmillió évben az emberi agy tömege megháromszorozódott, és nem pusztán a súlya, de a struktúrája is megváltozott. Egészen pontosan egy teljesen új résszel, a frontális lebennyel gazdagodott. És mit adott ezzel nekünk az evolúció? Például egy „élményszimulátort”, aminek segítségével átélhetünk dolgokat úgy is, hogy azok valójában meg sem történtek.

Gilbert egyik kutatása során egy évvel a lottónyereményük átvétele után kérdezte boldogságukról a szerencséseket, és ugyanezt a kérdést tette föl egy évvel a balesetük után olyanoknak, akik kerekesszékbe kényszerültek. Bizarr felvetés? Nos, egy év elteltével ugyanannyira tartották magukat boldognak a lebénultak, mint a nyertesek.

Gilbert szerint ez a szimulátor hatása, ugyanis olykor-olykor még arra is képes, hogy elhitesse, ami történt, annak úgy kellett lennie, és ez a legjobb dolog, ami történhetett, még ha ez kívülről teljesen abszurdnak tűnik is. Egy egészen új tanulmány arról is beszámol, hogy életünk legnagyobb traumái – egészen kevés kivételtől eltekintve – három hónappal később már egyáltalán nincsenek hatással a boldogságunkra. Méghozzá azért, mert az emberben élő „pszichológiai immunrendszer” jobbá (elviselhetőbbé, színesebbé) teszi a világot, amiben élünk. Ez a pszichológiai immunrendszer mesterségesen állítja elő a boldogságot: azokban az élethelyzetekben, amikor nem azt kapjuk, amire vágyunk, a gép működésbe lép, és „megmagyarázza”, miért kerültünk így a lehető legjobb helyzetbe. És persze valóban vannak olyan helyzetek, amikor azt kapjuk, amit szeretnénk – ez a természetes boldogság.

Így tehát a boldogságkeresés indokolatlannak tűnik, hiszen nincs más dolgunk, csak hagyatkoznunk kell erre a jól működő kis gépezetre, ami megteremti számunkra azt, amire vágyunk. Bárhol, bármikor. Mégis: így, az ünnepek idején és persze azokon túl is, törekedjünk a magunk természetes boldogságára – megéri minden megélt pillanata.