Visszaszorulóban Macron pártja

Az önkormányzati választás második fordulója a pártok közötti igazi meccs lesz: a kisebb településeken már eldőlt a dolog, ráadásul az ezer lakosnál többet számláló településeken listás rendszer van, amely szintén a pártokat helyezi előtérbe. A tét nem kicsi: a francia önkormányzatokat hat évre választják meg. A városokban az első fordulóban a 10 százaléknál többet szerző listák maradhattak talpon, amelyek fuzionálhattak legalább 5 százalékot szerzett listákkal: majd ezek közül a listák közül a második forduló dönt.

Ez alól a rendszer alól három kivétel van: a híres 1982-es PLM- (Párizs, Lyon, Marseille) törvény leginkább talán az amerikai elnökválasztáshoz hasonló rendszert vezetett be a három nagyváros esetében. A választópolgárok ugyanis kerületi listákra szavaznak, az itt győzelmet elérő lista megkapja a győztesnek járó „prémiumot” is, azaz lényegében a kerületi lakosságszám arányában járó tanácsnoki helyek kétharmadát. Ezek a kerületi tanácsnokok tagjai a három nagyváros önkormányzati testületének is, az ő többségük dönt a főpolgármester személyéről. Fontos különbség az amerikai rendszerhez képest, hogy az ellenzék kap némi helyet azért az „elektorok” között is (azaz a győztes nem visz mindent), másrészt a választás kétfordulós, azaz lehetőség nyílik szövetségek megkötésére, listák összekapcsolására.

Ez a szakasz zárult le június elejével, azaz sok tekintetben már tisztább a kép. Azon hat nagyobb város közül, ahol már eldőlt a kérdés, ötben a hagyományos jobboldal aratott diadalt az első fordulóban. A hatodik, a Párizs környéki „vörös övezet” egyik emblematikus darabja, Montreuil, amelyet a Kommunista Párt nyert meg. Összességében is elmondható, hogy a kommunisták elég jól megőrizték hagyományos helyi beágyazottságukat: mintegy hatvan 10 ezer lakosnál népesebb városnak van kommunista polgármestere.

Az igen sokszínű körkép bemutatására talán az a legjobb módszer, ha egyes városokra irányítjuk a figyelmünket, ahol az általánosabb tendenciák is felvázolhatók.

Kezdjük a dél-franciaországi Perpignannal, amely azért érdekes, mert a szélsőjobboldal jelöltje áll az élen meglehetősen kényelmes előnnyel, azonban minden más párt visszalépett vele szemben a „republikánus egységfront” keretében, a mostani jobboldali polgármestert támogatandó. Meglátjuk, elegendő lesz-e ez a szélsőjobboldal megállítására, amelynek a 120 ezres város meghódítása fontos eredmény lenne. Egyébként a szélsőjobboldali párt inkább rosszul jött ki az első fordulóból: az addig is az irányítása alatt lévő néhány kisebb várost ugyan nagyrészt megtartotta, de továbbra is komoly gondot okoz neki a helyi beágyazottság hiánya, valamint annak a stratégiának a kudarca, amellyel megpróbálta átcsábítani a jobboldal erre hajlamos politikusait a szélsőjobboldal táborába.

Már most a hagyományos jobboldal tűnik a választások nagy győztesének: az első fordulóban megszerezték például Reimst, Calais-t vagy Troyes-t. Igen jól állnak nemcsak az olyan hagyományos jobboldali városokban, mint Nizza, Nimes vagy Mulhouse, hanem inkább baloldali városokban is, mint Limoges, vagy a híres volt bányászváros, Saint-Étienne. Éles küzdelem várható a hosszú évtizedek óta jobboldali Marseille-ben, ahol a jobboldali jelölt egy baloldali egységfronttal néz szembe; illetve Lyonban, Toulouse-ban és Bordeaux-ban is, ahol a jobboldal a zöld ellenfelével szemben megkapta a Marcon-féle elnöki párt támogatását is.

Ha a választások nagy vesztesét keressük, azt éppen a Macron-pártban, de magában a „macronizmusban” találjuk meg. Maga a párt az első forduló után a legtöbb helyen statisztaszerepben van: Angers, Tourcoing, Pau, Le Havre lehet az a közepes méretű város, ahol a párt fogja adni a polgármestert. Nagyobb gond, hogy több tekintetben az egész macroni stratégia kérdőjeleződött meg: a macronizmus a lehető legkevésbé írta felül helyi szinten a hagyományos bal- és jobboldali megoszlást.

Ahogy országos szinten, és persze magában a társadalompolitikában is, Macron megállíthatatlan jobbra csúszása a helyi politika tényévé is vált. Különösen kínos, hogy a zöldpolitika nemzetközi vezéreként tetszelgő Macron (ezt a tények persze a legkevésbé sem támasztják alá: maga Franciaország sem tartja be a párizsi klímaegyezményt) pártja egyenesen az igen kevéssé klímatudatosnak számító jobboldallal fog össze több nagyvárosban, éppen a zöldek ellenében. Lyonban az egyik legrégebbi macronista, a szocialistáktól már igen korán az elnökjelölt Macron mellé álló Gérard Collomb (aki egyébként Lyon polgármestere is volt 2001-től) választotta a jobboldali szövetséget, a zöldek győzelmét megakadályozandó. Macron és pártja tehát a jobboldalra szorult.

A baloldalon az első forduló tulajdonképpen két nagy tendenciát hozott magával: a zöldek megerősödése tartós jelenségnek látszik; illetve az országos szinten szinte tetszhalott Szocialista Párt megmutatta, hogy a helyi politikában még mindig számolni kell vele.

A zöldek komoly győzelmi esélyekkel bírnak olyan nagyvárosokban, mint Lyon, Bordeaux, Toulouse, Clermond-Ferrand, Strasbourg. Utóbbiban még úgy is, hogy nem sikerült megállapodni a Szocialista Párttal, máshol közös baloldali lista áll szemben a macronistákkal kiegészült jobboldallal.

A szocialisták is inkább kellemes eredménynek néznek elébe: Lille, Le Mans, Rouen, Nantes, Brest, Dijon választhat szocialista polgármestert (Lille és Dijon ráadásul a zöldek konkurenciája mellett is).

És persze: Párizs. A 2017-es elnökválasztáson és a 2019-es európai parlamenti választáson Macron fő bázisának számító főváros igen csúfos elvesztése talán a legnagyobb pofon az elnök és mozgalma számára. A párt jelöltje, a volt (nagyon finoman szólva is igen kétes mérleget felmutató) egészségügyi miniszter, Agnès Buzyn mindössze 17 százalékot kapott, míg a jobboldali Rachida Dati 22-t, a szocialista Anne Hidalgo pedig 30 százalékot. Hidalgo szövetséget kötött a 11 százalékos zöldjelölttel (a kommunisták már az első fordulóban támogatták), így aligha vállalunk nagy kockázatot, ha kimondjuk: Anne Hidalgo lesz ismét Párizs főpolgármestere.

Párizsban, de országosan is kirajzolódik a legfontosabb politikai tendencia: újra a jobboldal és a baloldal áll egymással szemben, mintha a macronizmus a „régi törésvonalakat a sifonérba helyezni kívánó” stratégiája sosem létezett volna. A jobboldal visszatérőben, a baloldal nem halt meg, sőt a zöldekkel szövetségben nagyon is életképes: aligha lehet ennél rosszabb hír Emmanuel Macron elnök számára. / Balázs Gábor