A vélelem ártatlansága

2019. március 18., 12:43

Szerző:

Elgondolkoztam azon, hogy ha a Csepreghy Nándor vezette Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítványt nagy nyilvánosság előtt párthoz kötődő, szélhámos gittegyletnek nevezném, vajon ezzel megsérteném-e az alapítvány jó hírnevét? Csepreghy ugyanis még fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkárként 2014. április 30-án tett nyilatkozatában pontosan ezekkel a szavakkal „méltatta” a Norvég Civil Támogatási Alap (NCTA) lebonyolító civil szervezeteinek konzorciumát. Azt mondta akkor, hogy sem Norvégiának, sem Magyarországnak nem érdeke, hogy „párthoz kötődő, szélhámos gittegyletek” kezeljék a norvég alap nyújtotta támogatást, ezért inkább az államra bíznák annak kezelését.

Az Ökotárs Alapítvány, amelynek pénzügyi vezetője vagyok, a megfogalmazást nem érezte kifejezetten hízelgőnek, ezért bírósághoz fordult jogorvoslatért. Ám a Fővárosi Törvényszék ítélete szerint a helyettes államtitkár nem sértette meg az Ökotárs Alapítvány és társai jó hírnevét, mivel kijelentésének igazságtartalmát nem kell vizsgálni, és amelyet közszereplő, mint a közpénzek elosztásáról döntő civil szervezet, tűrni köteles. Tehát a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítványt nyugodtan nevezhetnénk párthoz kötődő, szélhámos gittegyletnek, ha épp ez lenne a véleményünk, függetlenül annak igazságtartalmától. Jó hírnevüket még véletlenül sem sértenénk meg, bár dicséretnek talán kissé erős lenne.

Az alapítványt Áder János köztársasági elnök hozta létre 2017 decemberében egy külföldön élő magyartól származó 234 396 angol font magánadomány felhasználásával, a társadalom környezettudatosságának fejlesztésére. 2018-ban a kormánytól 499 millió forint egyszeri juttatást kapott, de 2019-től évente már 1,488 milliárd forint állami támogatással gazdálkodhat. Tavaly óta Lázár János volt helyettese, Csepreghy Nándor igazgatja. Sajnos én nagyon keveset tudok a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány munkájáról, emiatt egyáltalán nem gondolom, hogy megalapozottan titulálhatnám párthoz kötődő, szélhámos gittegyletnek. Abból a tényből, hogy Csepreghy az elmúlt tíz évben a Fideszben futott be tiszteletre méltó karriert, egyáltalán nem következik, hogy az általa jelenleg vezetett alapítvány párthoz kötődő lenne. Civilként nyilván megszakított minden kötelmi viszonyt a Fidesszel, és immár sem nem fiatal, sem nem demokrata.

Abban sem kételkedem, hogy a magyar állam nem támogatna az adófizetők milliárdjaival szélhámos gittegyletet. Az alapítvány a közpénzt nyilván legfontosabb közcéljaink érdekében közhasznosítja. Az öt főállású munkatárs részére havi 2 millió 700 ezer forintért bérelt 350 négyzetméteres iroda bizonyára ugyanúgy szükséges a klímavédelemhez, amennyire a stadionépítés a magyar egészségügy felvirágoztatásához. A klímavédelem igen fontos dolog, és az e területen önzetlenül munkálkodó civil szervezetek megérdemlik a támogatást. A Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány mint ilyen, nem párthoz kötődő, szélhámos gittegylet, hanem szorgosan munkálkodik hazánk, sőt az egész bioszféra javára.

Aki nem hiszi, járjon utána. /Balázs György