Vigyázat, megfertőződtem!

Egy magyar IT-csapat olyan mobilalkamazást fejleszt, amely megmondja, hogy találkoztunk-e koronavírusos beteggel az elmúlt 14 napban, mikor, mennyire volt közel hozzánk. A cég alapítóját, Werderits Krisztiánt kérdeztük.

2020. március 23., 13:13

Szerző:

Mi az alkalmazás célja?

Ha valakiről kiderül, hogy a COVID-19 vírussal fertőzött, rögtön értesíti azokat, akikkel kapcsolatba lépett, csakhogy akikkel a tömegközlekedésben, az utcán vagy a boltban találkozott, azokat nem tudja figyelmeztetni. Az applikáció az újfajta koronavírus terjedésének kontrollálásában nyújt segítséget, miután tudatja a felhasználóval, ha igazoltan fertőzöttel találkozott. Az alkalmazás segíthet a kockázat mérlegelésében, illetve az orvosoknak a fertőzés visszakövetésében.

Hogyan működik?

Az alkalmazás a mobiltelefon Bluetooth-kapcsolatát használja. A telefonon feljegyzést készít minden alkalommal, amikor a felhasználó készülékének közelében egy nem párosított Bluetooth-kapcsolat fellelhető, és naplózza a másik készülék Bluetooth egyedi azonosítóját, illetve a találkozás GPS-koordinátáit. Ha elérhető érdemi adat, akkor a készülékek távolságát és a találkozó hosszát is. A felhasználók önkéntesen, anonim módon jelentik be saját igazolt fertőzésüket az applikáción keresztül, amit egy adatbázisban tárolunk. Ha a felhasználó az elmúlt 14 napban fertőzött felhasználó közelében járt, erről értesítést kap a találkozás helyének, idejének, hozzávetőleges távolságának és időtartamának megjelölésével.

Miért nem mobilhálózat alapján azonosítják a GPS-adatoka? Akkor nem kellene folyamatosan futnia a háttérben a Bluetooth-nak.

Egyrészt azért nem használunk mobilhálózatot, mert csak úgy működne az alkalmazás, ha mindenkiről folyamatosan rögzítenénk az adatokat. A mi megoldásunk csak azokat a találkozásokat jegyzi meg, amikor két ember tízméteres körzetben van, egymás telefonján érzékelik a Bluetooth-kapcsolatot. Az anonimitás és adatvédelem szempontjából fontos, hogy még ezeket a találkozókat sem tároljuk semmilyen szerveren, csak a felhasználók telefonjain. A szerver időről időre, titkosított csomagokban kiküldi a felhasználók készülékeire a fertőzött felhasználók készülékeinek azonosítóját. Első futtatáskor az összeset, később csak a legutóbb hozzáadott fertőzöttek azonosítóit. Ezután ellenőrzi az alkalmazás, hogy a naplózott találkozásokon a másik fél fertőzött volt-e. Ha igen, a felhasználó értesítést kap a már említett adatokról.

Miért döntöttek az anonimitás mellett? Hogy elkerüljék a boszorkányüldözést?

Kezdetben olyan verziót akartunk, ami összegyűjti az adatokat, és tudományos kutatásokra is alkalmas, de ez személyiségi jogi akadályokat vet fel, illetve nagyban csökkentené az alkalmazás hatékonyságát az, hogy kevesebben telepítenék pont emiatt. Ezt kellett mérlegelnünk, mert az elsődleges cél az lenne, hogy minél többen használják az appot, ami ebben az esetben még a tudományos célokat is felülírhatja. Ez nem csak az én véleményem. Megkeresett az Ökológiai és Botanikai Kutatóintézettől dr. Garamszegi László Zsolt virológus, aki támogatja az ötletet. Abban maradtunk, hogy tudományos célokra külön egy speciális alkalmazást kellene kifejleszteni. Azt is mérlegelnünk kellett, hogy ne okozzunk pánikot az alkalmazással. Ha valaki kap egy ilyen értesítést, mi rögtön felhívjuk a figyelmét, hogy mi a teendő ilyenkor. Nem jelenti azt, hogy megfertőződött, csak idézze fel a találkozást, mennyire járt közel az illető személyhez, és ennek alapján mérlegelje a potenciális kockázatot, döntse el, szükséges-e orvoshoz fordulnia. Ha ezzel elérjük, hogy az illető önmagára potenciális fertőzöttként tekint, és csökkenti a szociális érintkezések számát, és inkább otthon marad, az már pozitív eredmény volna.

Kockázati tényezők lehetnek a trollok is, akik pánikkeltés céljából mondják magukat fertőzöttnek. Ezt hogyan védhetik ki?

Ez a lehetőség is felmerült, de ez semmiképp nem borítaná meg a rendszert, hiszen a hamis bejelentések azokhoz jutnak el, akikkel ők találkoztak, és nem valószínű, hogy a gimnazista fiatalok most rengeteg emberrel találkoznának. Emellett felhívjuk a figyelmüket, hogy a rémhírterjesztés bűncselekmény. Egyébként ennek most is megvannak a csatornái, ha valaki ezzel akar szórakozni, hiszen bármikor felhívhatja a Szent László Kórházat. Volt egy olyan verzió is, amiben az orvos hagyta volna jóvá a fertőzöttet külön alkalmazással: a beteg applikációs QR-kódjának leolvasásával. Ez növelhette volna az applikáció iránti bizalmat, csakhogy extra adminisztrációs terhet rótt volna az orvosokra, amire most egyáltalán nincs szükségük, ezért egyelőre elvetettük.

Csak úgy tud hatékony lenni az alkalmazás, ha mindenki használja, vagy legalábbis minél többen. Hogyan tudják ezt elérni?

Pár napja kikristályosodott, hogy ennek érdekében egy minél hitelesebb, kormányok fölött álló, nem lokális szervnek kell majd közreadnia ezt az alkalmazást. Pillanatnyilag az Európai Unió biztosított arról, hogy ha szállítjuk a megoldást, akkor ők ezt terjeszteni fogják az EU égisze alatt.

Szerették volna egy hiteles egészségügyi szervezetnek, például a WHO-nak is átadni az alkalmazást. Hol tartanak a tárgyalások?

Ők még nem kerestek meg, igaz, van pár konkurens alkalmazás. De mindenkinek az lenne a legjobb, ha világszinten működne egy ilyen program, ha nem korlátoznák határok. A realitás azonban az, ha az EU-t le tudnánk fedni egyetlen alkalmazással, az már sikernek számítana. A probléma az, hogy ez a piac könnyen elkülönülhet, ha sok konkurens alkalmazás jelenik meg egy időben, a kicsit más funkciók oda vezetnének, hogy a felhasználók külön gyűjtenék az adatokat, és ez a hatékonyság rovására menne.

Akkor a lényeg, hogy minél gyorsabban kijöjjön az alkalmazás, már csak a vírus rohamos terjedése miatt is. Hol tart a fejlesztés?

Jeleneleg technológiai kihívásokkal küzdünk. Az Androidon már minden úgy működik, ahogy szeretnénk, de az iPhone-nál van még egy technikai probléma, amivel meg kell küzdenünk. Megkeresett egy osztrák cég, amely hasonló alkalmazáson dolgozik, beszéltünk a lehetséges együttműködésről, mert ők az Apple hivatalos támogatásával próbálják a felmerült problémát leküzdeni. Amint megvan a megoldás, egyesítjük erőinket és kiadjuk az appot. Nem tartom lehetetlennek továbbra sem, hogy ez napokon belül megtörténhet.

Miután sikerül piacra dobni az alkalmazást, mit kell tennie a felhasználónak?

Telepíti az App Store/Play Store-ból a VirusContact alkalmazást, regisztrál, kiválasztja a megfelelő nyelvet, ha szeretné, megadja a személyes adatait – bár az nem kötelező –, elfogadja a felhasználási feltételeket és engedélyezi a hozzáférést az alkalmazás számára, hogy a háttérben fusson és értesítéseket tudjon küldeni. Mindössze annyi a felhasználó dolga, ha megfertőződik, megnyitja az alkalmazást, rákattint az Igazoltan megfertőződtem a COVID-19 vírussal gombra. / Szilágyi Katalin Kinga