A korona kövei és ékkövei
A pestist, Albert Camus algériai születésű francia író regényét a százéves múltra visszatekintő Gallimard kiadóház először 1947-ben adta ki, angolul a Hamish Hamilton kiadó jelentette meg 1948-ban. Nobel-díjas szerző munkájaként, az egzisztencialista irodalom kimagasló alkotásaként, valamint több filmadaptáció alapjaként mindig is megbecsült helyet foglalt el a nyugati kánonban és az olvasók könyvtárában, de a tavaly kirobbant koronavírus-járvány újra bestsellerré tette Franciaországban, Olaszországban és az Egyesült Államokban, Japánban pedig több mint egymillió példányban értékesítették alig két hónap alatt.
Egyetlen másik irodalmi alkotás sem képes túlszárnyalni ezt a sikert, pedig március óta se szeri, se száma az új vírussal és következményeivel foglalkozó műveknek. Paolo Giordano olasz író könyve, a Járvány idején marketingszempontból igencsak hangzatos címmel érkezett számtalan országba: az első olyan könyvként hirdették, amely a koronavírus-járvánnyal foglalkozik. A Rómában élő, részecskefizikusként dolgozó szerző nagyon rövid esszégyűjteményének legkétségbeejtőbb állítását a kötet első oldalai rejtik: „A koronavírus-járvány talán korunk legjelentősebb egészségügyi vészhelyzete. Nem az első járvány, nem az utolsó, és talán nem is a legrémisztőbb.” Természetesen arról nem tudunk meg sokat, hogy mi lehet a következő, már lesben álló világjárvány, pedig az Egészségügyi Világszervezet (WHO) minden évben rangsorolja és mindenki számára elérhetővé teszi azoknak a fertőző betegségeknek a listáját, amelyekre a legnagyobb kutatási és járványmegelőzési forrásokat érdemes csoportosítani a potenciális világjárvánnyá válás veszélye miatt.
 Elkapkodott diagnózis
Giordano rövid esszégyűjteményét olvasva nem- csak a pontatlanság számít problémásnak, hanem a célközönség relativizálása is. Valószínűleg – ha így volt, meglehetősen naivan – a szerző álmában sem feltételezte volna, hogy írása megjelenésekor, hát még hat-hét hónappal később a fél világ egy-egy hír megjelenése után már órákkal betéve fújja a legfrissebb COVID-információkat. Márpedig a Járvány idején fittyet hányva erre a tényre, újramondja és problematizálja az unásig ismert polémiákat. Persze, amit a matekrajongó Giordano állít, az átgondolt és közérthető: a fertőzés matematikai modellezésével bizonyíthatóvá válik, hogy a járvány terjedése az információáramlással kialakított emberi viszonyainkkal kontaminál. Akármennyire didaktikus, igaza van, amikor azt írja, hogy a SARS-Cov–2 számára az emberiség csupán a veszélyeztetett, a megfertőzött és az immunis lencséjén keresztül sejlik fel, vagy amikor nyomatékosítja, hogy a láncreakció elvét követve csak a tudatos emberi cselekvés szabhat gátat a fertőzés gyors terjedésének. Aztán a Szentírás 90. zsoltárának 12. versével hirtelen vége szakad az írásnak, amely így azzal az iránymutatással zárul, hogy próbáljunk értelmet adni a fájdalmas napoknak is.
 Őszintén, belülről
A nyolcvanhat éves Cserhalmi Imre újságírót, írót ez, valamint a veleszületett tenni akarás hajthatta, amikor a koronavírus-járvány első hullámában, a március közepén elrendelt karanténintézkedések első napjaiban elfogadta az Olajág Otthonok vezetőségének felkérését, hogy beszélgessen a depresszióra hajlamos lakótársaival. A négy idősotthonban töltött év alatt írt harmadik kötete, az Idősotthon – belülről a napló szubjektív, vallomásos jellegét követve részletesen és őszintén számol be a kényszerű bezártság hatvanhat napjáról. A szigorú szabályok betartása és percig-másodpercig történő negligálása alatt egyéni életutak bontakoznak ki: dráma, szerelem, példázat is felsejlik a kötetben. És az újságírószakma egyik utolsó nagy generációjának mohikánja mindezt a vészhelyzet alatt különösen fontos egyéni kötelezettségvállalás szellemében tárja fel az olvasó előtt. Hiszen azt írja, Shakespeare ötszáz éve írt hőseivel ma is tudunk azonosulni, mert az emberiség lelki struktúrája szinte változatlannak bizonyult az elmúlt évszázadokban. Éppen az emberi állandó vezette arra, hogy generációs kötelességet teljesítve egy marginalizált és a járvány miatt az aktuálpolitika látóterébe került csoport mindennapjait rögzítse. A derűs hang, a komoly téma és a szerethető (apró-cseprő fájdalmaktól, kellemetlen éjjeli szituációktól sem mentes) őszinteség triója igazi mesterhármasnak bizonyul.
 Hasznosan home office-ban
H. Nagy Péter irodalomtörténész tavaly március 9-én délelőtt megtartotta az előadásait és szemináriumait a komáromi Selye János Egyetemen, aztán a délután folyamán az intézmény vezetése tudtára adta, hogy bizonytalan időre bevezetik a távoktatást. A home office első napjaiban felkérést kapott: irodalmi és filmes járványtematikáról készítsen előadás-sorozatot a felvidéki magyarság rádiója számára, miközben egy online kulturális lap a járványkultúráról szóló esszésorozat megírásával bízta meg. Időközben a Facebookon is publikált, játékosan a közeljövőből pozicionált negyven rövid esszéjét is magába foglaló Karanténkultúra és járványvilág című kötete is megjelent a könyvesboltokban, és habár a nyári megjelenésekor sokan biztosra vették, hogy ősszel és télen már csak retrospektívként olvasható, a mostani karanténban is szerfelett érvényes. A könyv főszereplője a vírus, de az irigylésre méltó munkabírással rendelkező H. Nagy oldott, néha kifejezetten humoros nyelvi regisztereket működtetve a vírusokkal kapcsolatos közkedvelt irodalom és a vonatkozó filmtörténelem javát, valamint a performatív jelenségek egész sorát (a közösségi médiában tapasztalható önreprezentációtól kezdve a karanténkoncerteken át a festménymanipulációkig) vonultatja fel. Nem túlzok, ha azt állítom, hogy alig lehet letenni.
 Blogba fojtott bánat
Rumbarumbamm, ez Benedek Ágota debütkönyvének címe. A tévésorozatok, filmek, reklámok írásával foglalkozó elsőkötetes a karanténszövegek sajátos változatát, a rendeltetésszerű blogolást választotta önkifejezési-időtöltési kapaszkodónak, és a döntése kellően prosperálónak mutatkozott, ha abból indulunk ki, hogy a blognapló megfilmesítési jogaira – még az írás fázisában – előbb Petrányi Viktória, a Proton Cinema producere, a könyvkiadási jogaira pedig a Libri Kiadó csapott le. Az innentől kezdve akár regényként is felfogható szöveggyűjtemény a márciustól májusig tartó időszak hatvanöt napját elsőként a tényszerű napi hírértékek stichwortolásával kezdi, a tényleges bejegyzés csak ezután következik. Ugyan a napi történések, a randilexikon, a szinglikrónika és a megidézett gyermekkor sem vezetnek messzire. Sőt, tulajdonképpen csak oldalról oldalra, de ennél távolabbra egyáltalán nem. Lásd: „Azért, hogy fair legyek, magamban is vélek szorongást felfedezni. A vaginámban. Nem tudom, valami furcsa történik, egyszerűen rossz irányba fordulnak a tamponok. Mint ahogy az óramutatók szoktak megbolondulni. Vagy nem akarnak bent maradni. Tamponlázadás a vaginakarantén ellen. Istenem, ez az.” A „Vagina-pénisz-terápia, pénisz-vagina-terápia, pénisz-APÁM-terápia” szösszenet nemcsak a regényembrió, hanem az obszcenitás, az öncélúság, a bugyutaság vagy simán csak értelmetlen szóviccek kezdetét is jelenti.
 Variációk egy témára
Ezzel szemben a Cserna-Szabó András és Darida Benedek író által szerkesztett, A teremtés koronája című, karanténírásokból összerakott antológia jóval kellemesebb olvasmányélményt kínál. Az eredetileg alkalmi jellegűnek szánt írások gyűjteménye többnyire túlmutat az aktuálison: a koronavírus a huszonhárom kortárs magyar írónak csupán lehetőséget ad arra, hogy belemenjen a pandémia hétköznapjaiba, majd kedve szerint eltávolodjon tőle. A március óta már elcsépeltnek számító kérdések (találkozni vagy sem, idős szülő és fiatal gyermek, szeretők a karantén idején) felvetései sajnos nem minden esetben képviselnek irodalmi értéket, de legalább olyan színessé teszik a kötetet, mint amilyen a most ezerszer visszasírt, maszk nélküli nyár volt. A válogatás előnyös hozadéka, hogy az írások mindegyike a jelenről szól (még a disztópia is!), hogy megpróbálja feltámasztani a már sokszor temetett tárca és a nagyközönség előtt gyakran viszolygással fogadott esszé műfaját. Néhány írás – például Berta Ádám (A járvány máshol van) tragikus közép-amerikai magyarságlátlelete vagy Háy János (Babaváró) a felesége és szeretője révén is apai örömök elé néző vállalkozójáról szóló novellája – kifejezetten erős, már-már a remekmű küszöbét súrolja. A téma megzenésítése könnyen megvalósul, de a hangzás sokszor bizony inkább kakofóniára, mintsem egyaránt értékelhető, határozottan eredeti hangú tételek gyűjteményére hasonlít. Ezt pedig igencsak bánhatjuk. Talán egy második koronavírus-antológia (mert kétség nem fér hozzá, lesz) lehetőséget teremt az ismerten nemhogy túlmutató, hanem azon átnéző elemzésére, az eltérő nézőpontok érvényesítésére és az epika kiteljesedésére. / Navarrai Mészáros Márton
(Paolo Giordano: Járvány idején, 84 oldal, Európa Könyvkiadó; Cserhalmi Imre: Idősotthon – belülről, 269 oldal, Kossuth Kiadó; H. Nagy Péter: Karanténkultúra és járványvilág, 210 oldal, Prae.hu; Benedek Ágota: Rumbarumbamm, 354 oldal, Libri Könyvkiadó; Cserna-Szabó András – Darida Benedek (szerk.): A teremtés koronája, 235 oldal, Helikon Kiadó)
