A karantén trendivé tette a magányt
Mi a közös a szupersztár, Taylor Swift 2020-ban kiadott két albumában és a kritikusok által imádott, de nehezen emészthető független zenész, Fiona Apple szintén tavaly megjelent korongjában, vagy épp az akusztikus kedvenc, Adrianne Lenker új hanganyagában? Azonkívül, hogy felkerültek a legnevesebb zenei kritikusok 2020-as toplistáira, a különféle műfajokban működő alkotók szinte teljesen egyedül, otthon ülve vették fel a lemezeket, és egy hasonló helyzetben lévő közönség zárta azokat szívébe a karantén alatt. 2020 zenei felhozatalában stílustól függetlenül erősen jelen volt a magány és a karanténszorongás témája. Ahogy az év vége felé a jelentős zenei publikációk elkezdték listázni az év legjobbnak tartott lemezeit, egyértelművé vált, hogy ez az irányvonal határozta meg a könnyűzenét. Ennek pedig az egyik legfontosabb hozadéka az lett, hogy egy eddig viszonylag kevesek által ismert internetes trend vált az év egyik meghatározó esztétikai irányzatává: a befelé forduló, magányra és a természet közelségére vágyó, szorongó fiatalok érzéseit kifejező cottagecore betört a zene fővonalába.
„Romanticize a quiet life / There’s no place like my room (Romantizálj egy csendes életet / Nincs jobb hely a szobámnál)” – énekli Phoebe Bridgers Punisher című első albumának egyik legjobban fogadott, I Know The End című dalában. Habár a dalt az énekesnő még a járványhelyzet előtt vette fel, sokaknak az év egyik legkifejezőbb, legátérezhetőbb üzenete lett a koronavírus nyomán kialakult káosz, valamint az év többi társadalmi problémája miatt.
Ez az elvágyódás, és az annak formát adó cottagecore tehát nem a karanténban született, de ott teljesedett ki: a fogalmat mint internetes trendet először 2018-ban definiálták. A hardcore mintájára létrejött összetett szó az urbánus környezetben élő, kései húszas, korai harmincas generáció vágyódását fejezi ki a természet felé, aminek kiteljesedését a tanyák (cottage) környezetében, a város zajától távol, viszonylagos egyedüllétben képzeltek el. Az interneten, főként Tumblr felületein hódító esztétikai irányzatba beletartoznak a rohanó világból való kiszakadás olyan jelképei, mint a kenyérsütés, a ház körüli munkák, a virággyűjtés, vagy épp a magányos túrák. A cottagecore kánonja pedig a zenében, a filmben, sőt még a videojátékokban is elkezdett kiépülni. Elsősorban a folk horror műfajába tartozó filmek, különösen az A24 stúdió alkotásai (A boszorkány, Fehér éjszakák) kedveltek a rajongók körében, de az idén Nintendo Switchre megjelent, a játékos által felépített házakban, elszigetelt falusi környezetben játszódó Animal Crossing is hamar népszerű lett.
 Vágyak a karanténban
Amikor pedig mindenki életét megváltoztatta a koronavírus, a magányos sütögetés, az elszigeteltség és a csendes otthoni élet egy vágyakozásokkal teli gondolatkísérletből kőkemény realitássá vált. Habár az irányzat több követőjének nem is adatott meg, hogy vidéken, a természet közelében élje meg a cottagecore-t, a karantén által a zűrös mindennapokból való kiszakadás a nagyvárosokban is norma lett: minden egyes panellakás az ott élők személyes tanyájává változott, amely egyszerre volt otthona és munkahelye a több százezer, sokkal hektikusabb napirendhez szokott fiatalnak. Ez pedig kontextusba helyezte és felerősítette az esztétikához kapcsolódó érzelmeket, vágyakat: minden alkalommal, amikor a fertőzöttek számának emelkedése miatt új intézkedéseket vezettek be, a cottagecore népszerűsége is hirtelen megugrott. A járvány márciusi bedurranása után például a cottagecore hashtagje 153 százalékkal lett népszerűbb a Tumblrön, az ehhez kapcsolódó posztokra pedig 541 százalékkal több lájk érkezett.
Ez pedig nemcsak az átlagembereket érintette, hanem az olyan független zenészeket is, akik hasonlóképpen érzékenyek az esztétika alapértékeire, és akik eléggé ismertek ahhoz, hogy azt szélesebb körökben is népszerűsítsék: így költözött át az internetes fórumokról milliók által vásárolt és hallgatott lemezekre.
Ez egyrészt azt jelentette, hogy a természeti képekkel eddig is szívesen operáló, folkos beütésű, független bandák zenéi új kontextusba kerültek: a veterán Fleet Foxes szeptemberben megjelent, Shore című albumát is gyorsan megszerette a közönség, de a korábban csak szerény sikereket elérő Fiona Apple is valósággal tarolt Fetch the Bolt Cutters című albumával, amelyet a zenész a Los Angeles-i otthonában, professzionálisnak nem nevezhető stúdiókörnyezetben vett fel. A cottagecore-ra jellemző természetesség és intimitás nála így nemcsak a tematikában, de formában is erősen jelen van: több szám alatt is véletlenszerű háttérzajok szűrődnek be a felvételbe. Az egyik dalba a háttérből beleugató kutyája még a lemezborítóra is felkerült.
A műfaj legvalószínűtlenebb, de talán legnagyobb hatású képviselője Taylor Swift lett. Az a Taylor Swift, aki korábban keményen popos, néhol elektronikus beütésű, készre gyártott slágerekben osztotta ki exeit, regélt az übergazdag lét bosszantó körülményeiről és a hírnév átkairól, milliónyi tinilány szívébe lopva be magát.
Az énekesnő idén a saját lakásába zárva, a kint tomboló járványtól menekülve új utat választott. Júliusban megjelent Folklore című lemezének hangzása és megjelenése is merőben eltér a korábbi albumaitól. A lemezt az énekesnő titokban készítette, és egyik napról a másikra jelentette meg. Mivel látható volt, hogy nem fogja tudni arénakoncertekkel és turnékkal népszerűsíteni, a korongra nem is stadionokba való dalok kerültek, hanem csendesebb, introspektívabb balladák. A hatás nem maradt el: a Folklore Swift legkedvezőbben fogadott albuma lett, és ez lett az első lemez, amelyből ebben a zeneipar számára is nehéz évben egymillió példány fogyott el. Habár azzal vádolták az énekesnőt, hogy az újonnan megtalált indie stílusa csupán egy újabb póz, amit előadóként felvett, a Folklore jelentősége máig megkérdőjelezhetetlen marad: ezzel került a cottagecore döntően előtérbe a zenei világban.
 Nem csak menekülés
A vidéki élet egysíkú idealizálása és egy sosem volt, nyugodt múltat visszasíró nosztalgia első hallásra akár egy bezárkózó, társadalmi problémákra érzéketlen mozgalom meghatározása is lehetne. Ám a cottagecore témái között hangsúlyosan megjelennek politikai és társadalmi ügyek is. Egyrészt a Black Lives Matter mozgalom mellett is szinte egységesen kiálltak az irányzat rajongói, másrészt melegjogi ügyekben is aktívak: ez nem is csoda, hiszen a cottagecore a kezdetektől népszerű volt az LMBTQ-közösség tagjai közt, olyannyira, hogy azóta például a „cottagecore lesbian (cottagecore leszbikus)” kifejezés saját jogán került be a szlengszótárba.
Ennek elsősorban nem az a magyarázata, hogy a cottagecore-nak elemi célja lenne az aktivizmus – itt alapvetően minden társadalmi érzékenységével együtt is egy befelé forduló, esztétikai jellegű irányzatról van szól –, hanem az, hogy egy olyan területen operál, ahol eddig elsősorban konzervatív ideológiák uralkodtak. A természethez való visszatérés, a modern társadalom szimbolikus elutasítása az elmúlt években főleg erősen jobbos, tradicionalista körökben volt téma az interneten. Így a hasonló külső jegyeket szerepeltető, de magjában progresszív cottagecore számára fontos lett, hogy meghatározza magát az ilyen stílusirányzatok ellenében.
Arról pedig, hogy a cottagecore mennyire volt csupán a 2020-as, bezártság által meghatározott év fő passziója, vagy mennyire válhat hosszú távon jelentős zenei irányzattá, csak találgatni lehet. Mindenesetre ahogy (remélhetőleg) csitul a járványhelyzet, és ismét kinyílik a világ, valószínűleg még jobban át fogjuk érezni Fiona Apple sorait: „Fetch the bolt cutters, I’ve been in here too long (Hozd a drótvágót, túl sokáig voltam idebent)”. / Mohos Máté
