Csődeljárástól menekült meg a kórház

Elkerülte a csődeljárást a csornai Margit Kórház, az intézet megsegítésére befizetett lakossági támogatások, az úgynevezett közérdekű kötelezettségvállalásból befolyt összeg felhasználásáról is döntöttek a képviselők.

2010. november 24., 11:44

A támogatásból korábban fizettek már ki számlákat. Ezek után 5,5 millió forint maradt a számlán, ami kamataival együtt jelenleg valamivel több mint 6 millió forint. A kórház vezetése azt kérte az önkormányzattól még októberben, hogy gyógyszerbeszerzésre, szakmai anyagok vásárlására költhessék a pénzt.

A Margit Kórház két cégnek is törleszt adósságából. Erről döntött a képviselő-testület hétfőn. Csődeljárás fenyegette az intézményt, ezért kellett gyorsan határozni. A kórház pénzügyi helyzete is napirenden volt a képviselő-testület hétfői ülésén. Kiderült: az intézmény a közelmúltban csődközeli helyzetben volt. Az egyik gyógyszerforgalmazó nyújtotta be a számlát, szigorú feltételekkel. A kórház alkudozott, és fizetni fog.

A gyógyszeres cég ügyvédje írásban nyújtotta be fizetési felszólítását. A követelés 32,5 millió forint tőkéről és 24,9 millió forintos késedelmi kamatról szólt, az adósság rendezésére tizenöt napot adtak. A kórház vezetői tárgyalást kezdeményeztek a vállalkozással, és próbálták a lehető legkedvezőbb feltételeket elérni. A hétfői testületi ülésen kiderült, milyen megállapodást terveznek a felek. Eszerint a tőketartozást kifizeti a Margit Kórház, a kamatösszeg felét pedig elengedi a cég. A másik felét sem kell azonban készpénzben kifizetni. Úgy egyeztek meg, hogy 2011 novemberéig az intézmény gyógyszerben levásárolja a fennmaradó 12,5 millió forintot - írja a

kisalfold.hu.

Arról is határozott a képviselő-testület, hogy fedezetként az irányított betegellátás 2005-ös bevételét használhatja fel az intézmény. A kórház a közelmúltban nyert pert az Országos Egészségpénztárral (OEP) szemben. A kamatokkal együtt 561,6 millió forint érkezett a Margit Kórház számlájára. Az összeg nem csak az intézményé, mindössze 130 millió forint körüli összeget használhat fel. Ezt is csak az OEP-pel egyeztetett célokra. A többi pénzt az irányított betegellátásban részt vevő partnerek, így kórházak, háziorvosok között kell felosztani a 2005-ös év végleges elszámolása után.

2024. május 6., 09:21

Vegyesen alakult a forint árfolyama hétfő reggelre a főbb devizákkal szemben a péntek esti jegyzéséhez képest: az euró és a dollár jegyzése enyhén emelkedett, a svájci frankkal szemben viszont a forint 0,1 százalékkal erősödött.