Iskolatáska

Sorozatunk egyfajta szótár: az egyes szócikkek emlékfoszlányokat idéznek, hangulatképeket adnak. Városrészekről, a szocializmus eltűnt intézményeiről és eseményeiről szólnak a bejegyzések.

2017. december 15., 21:47

Szerző:

E szócikk annak köszönhető, hogy megkérdeztem a Facebookon az Életünk emlékei csoport tagjait, emlékeznek-e a fejes vonalzóra. Hozzászólásaik – mint rendesen – elkanyarodtak az indító poszttól, de köszönet mindazoknak, akik voltaképpen ott megírták a szócikk vázlatát.

Használnak ma még ilyet a suliban? Mi aktatáskával jártunk, és a vonalzót felül tettük a táskára, mielőtt bekapcsoltuk volna. A feje kilógott.

Ha összecsaptunk más srácokkal, csak ki kellett húzni, és remek harci eszközzé vált.

„Ti milyen iskolai eszközökre emlékeztek? Aki mobiltelefonra, ne szóljon hozzá, mert olyan akkor még nem létezett.”

Persze nem is vártam ilyen hozzászólást, mert a társaság tagjai többnyire nyugdíjas vagy akörüli emlékezők. Talán én vagyok köztük a legvénebb, aki még a negyvenes évekből is fel tud hozni emlékeket, a többség az ötvenes, de inkább a hatvanas években élte gyerekkorát.

Azt hiszem, fejes vonalzóra ma már nincs szükség sehol. Tulajdonképpen magam sem tudom, mire is volt jó, miért nem volt elég a suliban (nyilván mértanórákon) egy-egy sima, fejetlen vonalzó. Igaz (mondom zárjelben szólva, ahogy a nagyon elfelejtett Veres Péter szokta volt), a humán tárgyakban voltam erős(ebb), s néhai Farkas tanár úr matekból biztatásul adott dolgozatomra 1/2-et.

Fotó: FORTEPAN/GÁDOROS LAJOS

Szóval a fejes vonalzó azért elég hasznos eszköz volt. Közelharcra! Egyetlen húzással kikaptuk a táskából, és már lehetett is vele ütni az alkalmi ellenfeleket. Persze maga az iskolatáska is megtette önvédelmi fegyvernek: a tankönyvektől elnehezült iskolatáskát fogantyújánál erősen megszorítva saját tengelyünk körül pörögve akár több támadót is vissza lehetett szorítani. S ha ez megtörtént, jöhetett a fejes vonalzó.

De mi minden volt még a könyveken és a füzeteken kívül az iskolatáskában? Sokaknak: logarléc. Egy barátom szerint ez volt a korabeli számítógép. Nos, lehet. Bár a számítógépet úgy-ahogy tudom kezelni, a logarlécről már akkor is csak olyan, nekem nem sokat jelentő szavak bukkantak fel, mint a sinus, cosinus és a társai. Sosem sikerült megtanulnom, hogyan és mire kell igazán használni. Valószínűleg azért, mert nem volt benne egy vers, egy novella – de még egy vicc vagy aforizma sem. (Most kérek elnézést a matekot szerető olvasóimtól, de én nem csak zenében voltam s vagyok botfülű. Matekban és vidékében botagyú vagyok. Én sajnálom a legjobban.)

Volt persze az iskolatáska mélyén tolltartó is. A csóróbbaknak sima, földszintes, csúsztatható fedelű, benne hely a ceruzáknak, tollaknak, radírnak. A körzőnek nem, a körzőnek külön tokja volt mindenféle kiegészítőkkel. Már akinek. Mert a szegényebbeknek legfeljebb grafitceruzára húzható körző jutott, az meg azért elfért a cerkák és a radír mellett.

Apropó, cerkák és tollak. 2-es grafitceruza volt a kötelező (ez a grafit keménységét jelezte), a kedvencünk a Hardtmuth B volt, jó fából, remekül hegyezhető. (Jut eszembe: persze a ceruzához hegyező is kellett a tolltartóba, mert a cerkának hamar elkopott vagy kitört a hegye.)

Radírban az Elefánt volt a csúcs. Ritka volt. Egyszer a tízóraimat cseréltem el egy valódi Elefánt radírért.

Én még olyan iskolapadban kezdtem, ahol az asztallap közepén lyuk volt, abban tintatartó – oda kellett mártogatni a tollat (nem golyós-, nem töltő-, pláne nem öntöltő), aztán itatóspapírt használtunk, arra ráztuk a fölösleges tintát, majd elkezdtünk karcolni. Karcosan is írtam – ez az egyik oka annak, hogy ma is csúnyán írok.

A tintát nem az iskola adta, mi vittük a tintásüveget. S hová dugánk bele? Nem kabátunk hátsó zsebibe, mint vándorszínész korában Megyeri, hanem madzagra fűzve a táska füléhez kötöztük, ott lifegett, csapódott kapuhoz, falhoz – s néha össze is tört, vagy kiesett a dugója.

Ezt váltotta fel aztán a negyvenes évek vége felé a golyóstoll. 1946-ban vagy ’47-ben hirdettek egy csodaszert. Akron örökíró. Csodatoll. Bíró László találmánya. Könyörögtem a szüleimnek, de iszonyú drága volt. Történetét Moldova megírta, érdemes megkeresni.

Később jött az olcsó golyóstoll, de az iskolában sokáig nem engedték meg a használatát.

Nyolcvanegy éves korában elhunyt András Ferenc Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, producer, érdemes művész, a nemzet művésze - jelentette be csütörtökön Szombathelyen Kollarik Tamás, a Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság elnöki főtanácsadója és Lovass Tibor, a Savaria Filmakadémia elnöke a 11. Savaria Filmszemle keretében rendezett médiakonferencián.

Családja, barátai, pályatársai, tisztelői kísérték utolsó útjára Tordy Géza Kossuth-díjas, kétszeres Jászai Mari-díjas színművészt, rendezőt, érdemes és kiváló művészt, a nemzet színészét, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját csütörtökön Budapesten, a Farkasréti temetőben.

Minden évben április 16-án tisztelgünk a holokauszt magyarországi áldozatinak emléke előtt. A nap arra emlékeztet, hogy 1944-ben április 16-án kezdték meg az első gettók és gyűjtőtáborok felállítását hazánkban. A holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját megelőző délutánon Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat megemlékezést tartott az Óbudai Zsinagóga falára állított emléktáblánál. 

A magyar költészet napját 1964 óta április 11-én, József Attila születésnapján ünnepeljük. Engedjék meg, hogy ezen a napon mi is tisztelegjünk a magyar líra előtt, ezúttal Nagy László csodálatos versével.