Exkluzív részletek : itt a Budapest Bár koncertszínház DVD-je

Október 24-én jelent meg a Tánc című Budapest Bár-lemez színházi átiratának felvétele DVD-n. A számos előadást megélt produkció mellett a kiadvány több extrát, így a Szívemben bomba van című előadást és egy kulisszák mögé tekintő rövidfilmet is tartalmaz.

2011. október 27., 09:57

A Tánc című koncertszínházi előadás a 30-40-es évek slágerei alapján készült, bemutatója 2009. októberében volt a Katona József Színházban. Az előadás játéktere a Budapest Bár öltözője, ahol esti találkára gyűlnek muzsikusok és énekesek, és különös játékba kezdenek, ami szándékuk szerint egyszerre burleszk-szerű és abszurd, pimasz, közben laza és könnyed, mint egy mulatói este a múlt század hajnalának békeéveiben. ”Ez az az előadás, amelyben Lovasi hálósipkában panaszkodik arra, hogy milyen kapós a nők körében, Németh Juci sikamlósan vall egy nyári ibolyaszedésről, Behumi Dóri panaszkodik Józsefről és a rossz helyre került női hajszálakról” – idézi föl a produkciót Farkas Róbert, a Budapest Bár zenekar vezetője.

A Sony kezelésében megjelent DVD-re a koncertszínházi előadáson kívül extraként felkerült a Magyar Televízió 2-es stúdiójában rögzített Szívemben bomba van című 70 perces műsor, valamint egy kisfilm, amely bepillantást enged abba, mi zajlik a színfalak mögött egy-egy koncertszínházi előadás alatt - írja a

Lángoló Gitárok.