Állóvíz

Merészség a József Attila Színháztól, hogy bemutatta a Katona József Színházban 20 éven át, összesen 423-szor játszott darabot, amiből film is készült. A Katonában sem az érdeklődés hiányában került le a műsorról 2018 végén, hanem mert kiöregedtek belőle a színészek. A Lukáts Andor által rendezett ősbemutatót temérdek produkció követte a határainkon innen és túl is, volt olyan év, hogy hat helyen tartottak premiert a Portugálból. Irgács olyan közeg, amilyenről Ady azt írta: „Csönd van.
A dudva, a muhar, /A gaz lehúz, altat, befed.” Ezt ő tragikusan kétségbeejtőnek találta, Egressy nem veszi ennyire a lelkére. Nem gondolja, hogy mindjárt elkárhozik az ország. Leginkább azt mutatja meg, hogy bár nem jó így, nem kellene ennyire moccanatlanul, röghöz ragadtan, beposhadtan élni, de azért valahogy csak elvagyunk. Nem eszik olyan forrón a kását, hogy ne bírnánk ki. Na jó, a körülöttünk lévő emberek élete kisiklott, meg tulajdonképpen a miénk is, de azért csak elvegetálunk úgy-ahogy, ha máshogy nem, jelentős mennyiségű alkohollal. Nem véletlenül a fő helyszín egy kocsma. Időnként ugyan van, aki kiakad, vagy ki akar törni, végül még egy hebrencs gyilkosság is történik, de aztán visszarendeződik minden, a szétterjedt mocsár továbbra is lehúz. Aki azt hiszi, hogy képes menekülni innen, az is beleragad, bárhová megy, ez a lápvidék már beleivódott a zsigereibe, ott van az egész lényében, ettől elutazással, eddigi kapcsolatok felszámolásával lehetetlen szabadulni.

Egressy ezt a lesújtó közlendőt képes humorba csomagolni. Bár volt, aki szomoreszknek nevezte a művét, de az inkább a vígjáték felé hajlik, sőt átmegy bohózatba. Így van ez a többi darabjával is. Például a Sóska, sültkrumpliban, ami 300 előadást ért meg a Budapesti Kamarában, de annak bezárása után is országszerte játszották, hogy aztán a 400. előadását a József Attila Színház Gaál Erzsébet Stúdiójában tartsák. Egy futballbíró és két partjelző öltözőjében vagyunk, de ez a kis helyiség kitágul, mert a foci csak ürügy, a három ember éles ellentéte jelképessé válik. Ahogy azzá válik a 4x100-ban is a női futóváltó négy versenyzőjének harca egymással, ugyanis mindegyiküknek más a pártállása. A Bárkában bemutatott Kék, kék, kékben pedig egy lepukkant vándorcirkusz válik országjelképpé. Egyikben sincs szó túlzottan szívderítő dolgokról, mégis mindegyik meglehetősen mulatságos, de közben kesernyésen szomorkás is. Sok minden a rendezői felfogáson múlik. Egressy darabjait kétféleképpen lehet elrontani a színpadon, de nagyon. Az egyik, amikor komolykodva, kiölve belőlük a humort, eldrámázzák őket, búskomorra hangolva a szöveget, ami így szinte összeszottyad, elvész az élettelisége, a sava-borsa. A másik, amikor poénokra hajtanak, marháskodnak, jóformán csak a bohózati elemek dominálnak, elsinkófálják a közlendőt, súlytalanul szórakoztatnak. Az első verzió rendszerint unalmas, valószínűleg bukásra ítélt. A második variáció azonban még sikeres is lehet. Roppant nehéz eltalálni a kényes egyensúlyt, egy-egy produkción belül is lehetnek szerencsétlen kilengések mindkét irányba.

Lengyel Ferenc rendező, aki a Katonában mind a 423 alkalommal Reteket játszotta, a József Attila Színházban a könnyedebb szórakoztatás irányába ment el, de nem végletesen. Ezt valószínűleg a közönség itteni igényei, a hely szellemisége is sugallta. Az angyalföldi teátrum publikuma szeret viszonylag felhőtlenül kikapcsolódni, még ha ez mostanában némiképp változóban is van.

A Katonában hatalmasakat nevettem, ám több jelenet közben megrendültem, röpke időre tán még levegőt is elfelejtettem venni, és mintha néhány könnycsepp is kikívánkozott volna. Ezúttal szó sincs megrendülésről, még akkor sem, amikor a gyilkosság történik, de azért mégis érzékelhető, hogy mindenkinek félrement az élete, az álmok örökre álmok maradnak, vagy akár már el is felejtődtek. Maradt helyettük a sivár mindennapi lét lebonyolításának nem is olyan egyszerű gondja. És még ez a rutinos tevékenységekből álló létezés is nehézségekbe ütközik, abszurdba fordul. Tajtrészegen például igen bonyolult felszállni egy kerékpárra. A Katonában ebben a szituációban úgy remekelt Szirtes Ági, hogy egyszerre éreztette a totális elesettséget, és a mindenre elszánt akaratot, ami arra irányult, hogy végre nyeregbe kerüljön, és amikor már ott volt, azt is megmutatta, hogy ez egyáltalán nem életbiztosítás: testének dülöngéseit átveszi a bringa is. Leesése pedig artistákat megszégyenítő bravúr volt. Akkorát nyekkent, hogy azt lehetett hinni, ott marad kiterülve, de aztán ízes káromkodás közepette feltápászkodott, hogy megint talajt fogjon. Egyszerre volt hideglelős és nevettető. Szabó Gabi ugyanebben a szerepben (a színlapon csak annyi, hogy Asszony) szintén bravúros. De nem tör ki miatta a frász, azt érzem, hogy igencsak ügyesen kihasználja a ziccer szerep lehetőségeit, ezzel nyílt színi tapsokat is arat, és az előadás végén is ő kapja a legtöbb ovációt, ám nem szorul össze miatta a szívem. Kocsmárosként Nemcsák Károly sok esetben villámhárító, alapvetően jó lelkű, de a lánya szerelmi ügyét elbaltázza. Masni névre hallgató lánya, Kónya Merlin Renáta megformálásában, a kocsma középpontja. Vonzódnak egymáshoz a Pestről Portugáliába tartó, Lábodi Ádám által alakított fiatalemberrel, aki megállt kicsit a faluban megpihenni. A rendőrségtől kirúgott Retek (Lukács Dániel alakításában) viszonzatlanul habarodott bele Masniba. Quintus Konrád a miseborból is tekintélyes mennyiséget fogyasztó pap. Horváth Sebestyén Sándor Csipesz, az Asszony férje, a fővárosba vágyik, de onnan hamarosan visszamenekül. Zöld Csaba a csendben, egyfolytában iszogató Sátán. Kulcsár Viktória, félreértve a szerepét, Bece feleségeként olyan elviselhetetlen perszónának mutatkozik, hogy hihetetlen, hogy a fiatalember valaha is figyelemre méltatta.

A közönség viszont, egyáltalán nem érdemtelenül, nagyon is figyelemre méltatja az előadást. Lengyel Ferenc éppen olyan produkciót rendezett, amely ebbe a színházba való, ezért hosszú sikerre számíthat. Đ

(Portugál, József Attila Színház)