A világ vagyok!
Latinovits verset mond: ennek a mondatnak nemzedékek számára volt valami borzongató, különös és fontos jelentése. Aki hallotta Latinovitsot versmondás közben, az pontosan tudta, vagy legalábbis érezte, hogy birtokába jutott egy titoknak, sőt, sőt, hogy tagja lett egy közösségnek, olyannak, amelyben világosak az erőviszonyok, a frontok és az értékek. Aki hallotta Latinovitsot verselni (és nagyon nem szavalni, nem!), az pontosan tudta, hogy egyfajta lázadásnak lett szem- és fültanúja.
Mert Latinovits maga volt a lázadás: minden mozdulata, hangsúlya, szemráncolása, gesztusa. Latinovits nem a kiválasztott költő gondolatait tolmácsolta, hanem saját belső démonairól, szabadságvágyáról, zabolátlanságáról, szenvedéseiről és pokoljárásairól beszélt a versek felhasználásával, leplezetlen nyíltsággal. Megesett, nem is egyszer, hogy ugyanazt a verset homlokegyenest másképp mondotta el – pillanatnyi hangulatainak megfelelően. A legkülönfélébb költőket adta eruptív erővel, de – nem véletlenül – Ady és József Attila állt hozzá a legközelebb. A meg nem értett, váteszi zsenik, aminek magát is szerette látni.
Most az MTV és a Magyar Vizuális Oktatási Portál kiadásában megjelent dupla DVD-n csodálhatjuk a latinovitsi versmondást, ötven válogatott (és egykor a magyar televízióban rögzített) költemény kapcsán. Nem a felvételek, hanem a versek (laza) időrendjét kapjuk, így az idős (istenem, ötven se volt), szakállas színészt ifjonti mása követi, és viszont. Annál érdekesebb, hogy a stílus az évtizedek során alig változik – csak a hangszín, abban rengeteg doboz cigaretta van.
Kelecsényi László, a szerkesztő is Adynak és József Attilának adta a főszerepet, de a skála Berzsenyitől Nagy Lászlóig ível, sőt olyan, mára szinte elfeledett költők is feltűnnek, mint Garai és Váci. A korongokat Kosztolányi foglalja keretbe – a Hatalmas ősz és a Könyörgés az itt maradókhoz (a filmen Ha meghalok címmel). Ezeken a korán megőszült művész még énekel is szinte.
„Jól verset mondani nemzetépítő feladat” – mondta egy interjúban (látható az Extrák között) Latinovits, eredeti értelmükben használva a mondatban előforduló főneveket.
Ma sem gondolná másképp.
