Ursula von der Leyen nem lesz hálás Orbán Viktornak, Magyarország a perifériára szorul

2019. július 11. 06:45 - szerző: Barát József

Július elseje, hétfő délután volt. Az EU állam- és kormányfői hullafáradtan gyűltek össze a brüsszeli Európa épület 11. emeletének konferenciatermében. Akkor már egy estét, egy éjszakát és egy reggelt sikertelenül tárgyaltak végig arról, kik legyenek az unió új tisztségviselői. Egyszerűen nem volt C terv, miután kiderült, hogy nemcsak Manfred Weber, de Frans Timmermans bizottsági elnöki jelölése mögé sem áll be a többség. A francia elnök kísérleti léggömbként ekkor engedte fel ismét Ursula von der Leyen nevét, pedig a német védelmi miniszter jelölésének lehetőségét egyszer már félretették, igaz, akkor még a külügyi főtárgyaló posztjáról volt szó. Von der Leyen lehet az első nő a bizottsági elnöki poszton. Jelölését az Európai Parlament számos képviselője a népfelség elvének megsértéseként értékeli, megválasztását legharcosabban éppen honfitársai, a német szocialisták ellenzik. Interjúalanyunk Hegedűs Dániel politológus, a German Marshall Fund Berlinben élő Közép-Európa-elemzője.

– A Der Standard információi szerint az Európai Unió új vezetőinek jelölésében Orbán Viktornak is fontos szerep jutott. A lap úgy tudja, hogy amikor Angela Merkel és Emmanuel Macron már megállapodott a listáról, akkor Orbán Viktornak szóltak: szükség lenne a visegrádiak és az olaszok támogatására. Ilyen nagypályás szereplő Orbán?

– A jelölést megelőző órák történetének részleteit nem ismerem, de azt tudjuk, hogy Manfred Weber egy, a német Bild Zeitungnak adott interjúban elmondta: a csúcsjelölti rendszert Macron és Orbán közösen fúrta meg. A visegrádi országok lehetőségeiből azonban az következik, hogy Orbán csak vétójátékosként vehetett részt a döntésben, nem pedig úgy, hogy együttműködő partnerként pozitív támogatást szerezhetett volna a megnevezett kompromisszumos jelöltek számára.

Rendkívüli EU-csúcs Brüsszelben
Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs

– Tehát csak potenciális akadályként tűnt ki, nem úgy, mint akire együtt gondolkodó partnerként számítottak volna?

– Ez egyértelmű. A legfőbb prioritás Orbán Viktor számára az volt, hogy az Európai Bizottság elnöke ne Manfred Weber és ne Frans Timmermans legyen. Ez utóbbival kapcsolatban egyébként egyfajta lengyel–cseh–magyar-konszenzus alakult ki. Ursula von der Leyen olyan kompromisszumos jelölt, akinek a személye ellen a visegrádiak egyikének sem volt érdemi kifogása.

– Amikor nyilvánvaló lett, hogy Manfred Weberből nem lesz elnök, Angela Merkel olyat húzott, amiből csak jól jöhetett ki: Timmermanst jelölte. Ha őt elfogadták volna, akkor a kancellár királycsináló. Így, hogy látszólag veszített, éppen az ő első számú bizalmasa nyerte el a posztot. Vannak, akik szerint Timmermans jelölése eleve csak csali volt.

– Ismerem ezt a kombinációt, de úgy gondolom, az alku legfőbb nyertese nem Németország és személyesen nem Angela Merkel. A németek számára a legnagyobb fogás az Európai Központi Bank elnökségének megszerzése lett volna, és Manfred Weber jelölésétől függetlenül ez mozgatta az elmúlt másfél-két év során a kormányzati szereplőik többségét is. Ezt a prioritást a németek nem tudták beteljesíteni. Ursula von der Leyen jelölése sokkal inkább olyan kompromisszumos javaslat, amely mindenki számára elfogadható, de Németország számára korántsem főnyeremény. Von der Leyen bizottsági elnökként aligha tudja majd azt az autoritást és autonómiát felmutatni, mint elődei. És nemcsak Berlintől függ majd, hanem egyszerre több más európai erőcentrumtól is. A kompromisszum igazi nyerteseit inkább Párizsban, illetve az Újítsuk meg Európát elnevezésű liberális pártszövetségben találhatjuk meg.

– A liberálisok erősödésével olyan eredmény alakult ki, mintha a tökéletes francianyelv-tudás eleve a kiválasztás egyik kritériuma lett volna. Ennyire frankofón vezetése az uniónak még sohasem volt.

– Egyértelműen tapasztalható, hogy ismét Nyugatra tolódik a főbb uniós intézmények geopolitikai súlypontja. A legmagasabb eddig ismert pozíció, amelyet kelet-közép-európaiak viselnek az új intézményi struktúrában, a parlamenti alelnökök szintje. Ez jelentős visszaesés. Valóban jól látszik, hogy az újabb Nyugatra fordulásnak olyan hatása is van, hogy a korábbinál erőteljesebben képviselteti magát a francia kulturális közeg és a francia politikai lobbi is. Ugyanakkor az, hogy a liberálisok kaphatták a tanácsi elnöki pozíciót, jól mutatja a pártcsalád felértékelődését.

– Már ön is idézte, hogy Manfred Weber a jelölések után úgy nyilatkozott: a csúcsjelölti rendszert Macron és Orbán együtt végezte ki. Ez nagyon furcsa duó, mert sokak szerint az unió folyamatait legjobban éppen kettejük ellentéte jellemzi, ők a két nagy tábor ideológiai gladiátorai.

– Ez így van, nem is gondolom, hogy kettejük között szó lehetne ideológiai alapú vagy stabil, hosszabb távú együttműködésről. Ez nagyon praktikus, negatív előjelű kooperáció volt, amelyben Macronnak kellett egy befolyásos vétójátékos. Érdemes hangsúlyozni, hogy a csúcsjelölti rendszer az európai képviseleti demokráciának valóban nem a legtökéletesebb kifejeződése volt. Jogosnak lehetett tekinteni azokat a kezdeti liberális kritikákat, hogy ez az intézmény tulajdonképpen az Európai Néppártra van szabva, hiszen csak a legerősebb frakciónak volt esélye arra, hogy a csúcsjelöltjéből bizottsági elnök legyen. Ugyanakkor ettől az állásponttól a parlament ellépett azzal, hogy kinyilvánította: hajlandó bárkit megválasztani, aki részt vett a kampányban, és ez a feltétel még Michel Barnier-t is magában foglalta. Ezzel az Európai Parlament tág, mégis transzparens demokratikus keretet biztosított arra, hogy a csúcsjelölti rendszer közelebb hozza a polgárokhoz az uniós intézményrendszert.

EU-tisztújítás
Fotó: MTI/EPA/Olivier Hoslet

– A legnagyobb vesztes végül maga az Európai Parlament vagy szélesebb értelemben a demokrácia, a népfelség elve lett. A választási eredményeket a kormányfők egyszerűen félresöpörték, és saját kényükre-kedvükre állítottak új listát. Ez nyilván gyengíti az Európai Parlamentet és erősíti a sokat emlegetett demokratikus deficitet.

– Kétségtelen, hogy ebből a szempontból a liberális frakció szerepe negatívan értékelhető. Ők az átlátható, demokratikus folyamatot feláldozták a tárgyalószobák mélyén megkötött háttéralku kedvéért, és talán joggal vethető fel, hogy Emmanuel Macronra az utóbbi napokban nem volt jellemző az elvi alapú politizálás. A liberálisok oly mértékben ragaszkodnak a pozíciókról kötött megállapodáshoz – nyilván azért, mert azzal nagyon jól jártak –, hogy fenntartások nélkül hajlandók voltak megszavazni a Fidesz európai parlamenti alelnökjelöltjét, Járóka Líviát is. Hogy ez a magatartás a parlament meggyengüléséhez vezethet-e, az leginkább magától az EP-től függ. Ursula von der Leyennel kaptak egy olyan bizottsági elnökjelöltet, akit lenyelni és kiköpni is nagyon nehéz lesz. Már az utóbbi napokban is láthattuk, hogy a parlament meglehetősen kritikusan fogadta őt, különösen a szocialisták ellenállása nagyon erős, közöttük pedig hangadók a jelölt honfitársai, az SPD tagjai. Egy közvélemény-kutatás szerint a németek 56 százaléka tartja rossz választásnak Von der Leyen jelölését. A megválasztását visszautasítani mégis nagyon nehéz, hiszen az EU történtében ő az első női jelölt az Európai Bizottság elnöki posztjára, és mégiscsak élvezi az európai parlament legnagyobb pártjának, az Európai Néppártnak a támogatását. Közben azonban tudjuk, hogy a német politikában korrupciós vádakkal kell szembenéznie, és nagyon sokan joggal kérdőjelezik meg védelmi miniszterként nyújtott szakpolitikai teljesítményét is.

– Mi lenne a jogi következménye annak, ha az Európai Parlament visszautasítaná Von der Leyen megválasztását?

– Minthogy a döntés az Európai Parlament kezében van, az Európai Tanácsnak ez esetben új jelölttel kellene előállnia. Ez nyilvánvalóan nem lenne jó hatással az uniós politika folyamataira, gondoljunk akár csak a többéves pénzügyi perspektíva tárgyalására. Egy ilyen kötélhúzás nem tenne jót az EU globális reakcióképességének sem, hatással lehet például az Egyesült Államokkal fennálló kereskedelmi és vámkonfliktus alakulására. A jelölt visszautasítására mégis van lehetőség, és véleményem szerint nem lenne egyértelműen negatív forgatókönyv, ha a parlament kérne egy új, egy másik konszenzusos jelöltet az európai állam- és kormányfőktől.

– Talán már csak azért sem, mert aligha volna kellően erős bizottsági elnök, akit a tanács bűvészei minden uniós előzmény nélkül húztak elő a cilinderből.

– Ursula von der Leyen már sok pozitív meglepetést okozott karrierje során, tehát nem biztos, hogy személyében le kellene értékelnünk. Tény viszont, hogy az Európai Tanács az ő jelölésével nagyon komoly kihívást intézett az Európai Parlament ellen. Az tehát a kérdés, hogy a parlament meghatározó politikai erői készek-e vállalni, hogy tovább élezik az intézményközi konfliktust, vagy lenyelik a békát. Minthogy az utóbbi időben a parlament önérzete megnövekedett, nem elképzelhetetlen, hogy a képviselők a sarkukra állnak.

– Számunkra persze alapkérdés, hogy a kompromisszumos javaslat vajon erősíti vagy gyengíti Orbán Viktort.

– Én nagyon nem értek egyet azzal a sikerpropagandával, amelyet a kormányközeli média otthon képvisel. Egyrészt azért nem, mert Kelet-Közép-Európa most egyértelműen gyengült, ami jól látható az intézményi képviselet szintjén. Ha az ember nem valamiféle úri huncutságra, valamilyen nyugati összeesküvésre gyanakszik, akkor érdemes elgondolkodni, ehhez milyen mértékben járulhatott hozzá a kelet-közép-európai országok 2015 óta folytatott nem túl konstruktív Európa-politikája. Fontos jel, hogy míg korábban az Európai Tanács elnöki pozíciójára, a bizottság és az Európai Parlament élére is szóba kerültek balti jelöltek, illetve felmerült ismert bolgár vezetők neve is, végül egyikük sem lett befutó. Az EU keleti fele nem kapott jelentős intézményi pozíciót és így képviseletet.

Hegedűs Dániel

politológus a German Marshall Fund Közép-Európa-elemzője.

Korábban a Freedom House és a Német Külpolitikai Társaság munkatársaként, illetve az ELTE, a berlini Humboldt Egyetem és a Freie Universität oktatójaként dolgozott.

– Mit várhat Orbán az Európai Tanács jelöltjeitől?

– Charles Michel belga miniszterelnök, az Európai Tanács leendő elnöke nem feltétlenül kedvező szereplő Orbán számára. A belga kormány az elmúlt másfél-két évben nagyon keményen képviselte azt az álláspontot, hogy a tagállamokon, közöttük persze Magyarországon is, komolyabban számon kellene kérni a jogállami kritériumok teljesítését. Úgy gondolom, hogy Ursula von der Leyen sem tekinthető a jövőben feltétlenül Orbán Viktor barátjának, annak ellenére sem, hogy a magyar miniszterelnök negatív, blokkoló magatartása szerepet játszott az ő jelölésében. A CDU és a Fidesz, valamint a CSU és a Fidesz kapcsolata jelentősen sérült az utóbbi hat-kilenc hónapban. Feltétlenül szükség lesz ennek a viszonyrendszernek a tisztázására is, miután rendeződik a magyar kormánypárt néppárti tagságának ügye. A német–magyar kétoldalú kapcsolatokban újrakezdésre lesz szükség, így tehát a közeljövőben nem az Orbán Viktor iránti hála fogja Ursula von der Leyen és Magyarország viszonyát meghatározni.

Orbán Viktor megérkezett a brüsszeli EU-csúcsra
Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs

– Az a benyomásom, hogy az unióban évről évre többen gondolják, valójában hiba volt a 2004-es bővítési kör, hogy a kelet-közép-európai országok koloncnak bizonyulnak. A következő időszakban alighanem folytatódik a többsebességes EU kiépülése, ami egyfajta „szétfejlődéshez” vezethet. Ott, nyugaton alighanem egy másik unióban élnek majd, mint mi itt, keleten.

– Ez létező és nem megalapozatlan félelem. Racionális viszont az az elmélet is, hogy ha a Brexit megtörténik, Nagy-Britannia távozásával a nem eurozónai tagállamok oly sokat veszíthetnek a politikai súlyukból, hogy ez gyors felzárkózási folyamatot indukálhat azoknak az országoknak a körében is, amelyek eddig ellenezték az euró bevezetését. Ez persze a belpolitikai folyamatok függvényében kiút lehet az ilyen országok politikai befolyásának megőrzése érdekében, akár Lengyelország, akár a Cseh Köztársaság esetében is. Nem tudjuk tehát, hogy milyen országokból áll majd az unió külső köre, a peremvidék, de a jelek arra mutatnak, hogy Magyarország mindenképpen ide tartozik majd. Kérdés, hogy a külső kör országai egy régiót alkotnak-e majd, vagy Kelet-Közép-Európa országai elválnak egymástól. A széles értelemben vett régióban a balti országok már jelenleg is a belső integrációs körhöz tartoznak, ahogyan a V4 országai közül Szlovákia is. Horvátország pedig a minap nyújtotta be csatlakozási kérelmét az eurózónához. Még nem nyilvánvaló, hogy hozzájuk csatlakozik-e majd Varsó és Prága, vagy fennmaradhat a visegrádi országcsoport legalább részleges kohéziója, és Magyarország ezekkel az országokkal együtt tartozik-e majd a peremvidékhez. Ám a perifériára sodródó országok mindenképpen veszítenek majd abból a befolyásból, hogy részt vegyenek az európai integráció jövőjének meghatározásában.

– Ön tehát azt mondja, hogy Magyarország mindenképpen a perifériára szorul.

Igen, ez Magyarország esetében a jelenlegi belpolitikai felállás alapján szinte biztosra vehető. Csak az a kérdés, hogy a térségnek azok az országai, amelyek most velünk együtt tartoznak az integrációt gyakran blokkoló országok köréhez, a Brexit után nem döntenek-e úgy, hogy Budapestet magára hagyják, és csatlakoznak a belső integrációs körhöz.