Új bankjegyek Lengyelországban

Ha valaki 2014 tavaszán Lengyelországba utazik, készüljön fel arra, hogy többféle lengyel bankjeggyel is dolga lehet – egyszerre a régiek és az újak is érvényben lesznek. Már most bemutatták az új, sokkal jobban biztosított papírpénzeket, a 10-, a 20-, az 50 és a 100 zlotyst

2013. szeptember 26., 09:17

A most forgalomban lévő bankjegyeket 1995-ben, azaz a denominációkor tervezte Andrzej Heidrich. Az új bankjegyeken színjátszó festéket alkalmaznak majd, javítják mindkét oldaluk védelmét, a vízjegyek területe is nagyobb lesz. Az ábrák azonosak maradnak, az egyelen különbség, hogy a régieket az akkori bankelnök, Hanna Gronkiewicz-Waltz (most Varsó főpolgármestere) írta alá, az újakat pedig a jelenlegi jegybank-elnök, Marek Belka.

A változtatások alapvető célja a modern biztonság bevezetése a bankjegyeknél is. A jelenlegiekről ugyanis azt állítják a szakemberek, hogy az ágazatban már dinoszaurusznak számítanak. A javított recto-verso védelem például a biztosított dokumentum mindkét oldalára nyomtatott két grafikára alapul. Ha ezeket egyedileg nézik, semmit sem jelent, de ha átvilágítják, közösen alkotnak egy tartalmat – például valamilyen képet vagy feliratot. Ezek elkészítése több hónapig tartott.



Az új bankjegyeket 2014 áprilisától fokozatosan dobják forgalomba, ugyanakkor a jelenleg használatosak is határidő nélkül érvényesek maradnak – közölte Marek Belka, a jegybank elnöke. Elmondta, hogy a központi bankok átlagosan nyolc évenként változtatják meg a biztonsági jeleket, az Európai Központi Bank például éppen most nagy kampányba kezd, tekintettel arra, hogy május 2-án új 5 euróst vezetnek be. Hasonló cipőben jár Norvégia és Lettország.

Ami viszont meglepő, hogy az új, jobban biztosított bankjegyek előállítása sokkal olcsóbb lesz, mert a jelenlegi biztosítások egy részét már senki sem használja. A részletekről azért nem számoltak be, hogy maximálisan biztosítani lehessen a hamisítás elleni védelmet.

A változások egyelőre a 10, a 20, az 50 és a 100 zlotys papírpénzeket érintik. A 200 zlotys már régen forgalomban van, de nagyon kevés, ezért a szakemberek véleménye szeriont nem érdemes az első szakaszban még bevezetni a piacra. A központi bank szerint az alacsony értékű papírpénzek néhány hónap alatt ki fognak cserélődni, de a régiekkel is lehet továbbra is fizetni. Nincs viszont arra vonatkozóan semmilyen terv, hogy meg akarnának jelentetni új, 500 zlotys bankjegyet – erre vonatkozó pletykák már jelentek meg a lengyel médiában, de ezeknek nincs igazság alapjuk.

A szakemberek azt is elmondták, hogy a jelenlegi pénzeket sem lehet könnyedén hamisítani. A forgalomban körülbelül 1,3 milliárd papírpénz van, átlagosan egy millióból 8 hamisított. Évente mintegy 10 pénzhamisítást fedeznek fel – ezek többsége nagyon primitív, skanner és nyomtató segítségével csinálják.

Tavaly a második világháború óta a legjelentősebb mértékben emelkedett az antiszemita incidensek száma világszerte, különösen az iszlamista Hamász október 7-i terrortámadása, és az azt követő gázai háború óta - szögezte le vasárnap kiadott éves közös jelentésében a Tel-Avivi Egyetemen székelő Kortárs Európai Zsidóság Intézete és az amerikai Rágalmazás-ellenes Liga (Anti-Defamation League).