Régi-új vezér az ORF élén

Ez az ORF történetében az első eset, hogy az alapítványi tanács harmadszorra is újraválasztotta a korábbi intendánst: Alexander Wrabetz az SPÖ támogatásával a háta mögött háromszavazatos többséggel újabb öt évre biztosította magának az elnöki posztot. A Néppárt által favorizált ellenjelölt, Richard Grassl, az ORF pénzügyi igazgatója alulmaradt, pedig a saját pártja által delegált alapítványi tagokon kívül a Szabadságpárt küldötte szintén rá szavazott.

2016. augusztus 11., 16:19

A poszt sorsát eldöntő ülést kulisszák mögötti egyeztetések, titkos és kiszivárgott pártmegállapodások, a pályázók személyéről és esélyeiről szóló híresztelések előzték meg. Nemhiába legalább olyan fontos politikai esemény Ausztriában az ORF elnökének megválasztása, mint az államfőé. Ha van is ebben kis túlzás, tény, hogy a közszolgálati televízió és rádió – hiszen az elnök mindkét intézményt együtt vezeti – igen fontos szerepet játszik, még ha követelmény is az objektivitás.

Az intendánst megválasztó 35 tagú grémiumot korábban kuratóriumnak nevezték. 2001-ben keresztelték át alapítványi tanáccsá, akkor, amikor az osztrák televízió és rádió közszolgálati alapítvánnyá alakult. A tanács funkciója nem változott a korábbihoz képest. Az eredetileg intendánsnak, ma már vezérigazgatónak nevezett legfelsőbb vezető személyéről e testület dönt, szavazással.

A tanács összetétele híven tükrözi a parlamenti pártviszonyokat, ennek megfelelően a kormányzó SPÖ-n és ÖVP-n kívül a Szabadságpárt, a Zöldek, a Neos és a Stronach-csapat egy-egy képviselője is jelen van, csakúgy, mint a közönségtanács küldöttei. Bár hivatásos politikus nem lehet tag, az elkötelezettségek kimutathatók és elvártak. Kilenc tagot közvetlenül a kormány delegál, ugyanennyien a kilenc tartományi kormány javaslatára kerülnek be, hat „civilt” a parlamenti pártviszonyoknak megfelelően a kormány jelöl, öt tag az üzemi tanács – illetve egy közülük az egyház küldötte, s legfeljebb a közönségtanács hat választottjánál lutri, mely párthoz húznak.

A szükséges tizennyolc szavazat megszerzésére a legtöbb esélye értelemszerűen annak a jelöltnek van, akinek személyéről a kormánykoalíció pártjai megegyeznek: az ilyen megállapodás rendszerint alkut jelent. A kompromisszumot kötő fél ellenszolgáltatást, saját jelöltjének más posztra történő megválasztását kéri.

Alexander Wrabetz régi televíziós, első, 2006-os megválasztását a bennfentesek mégis szinte puccsnak tekintették. Az akkor kormányzó Néppárthoz közel álló Monika Lindnert ütötte ki az akkori kereskedelmi igazgató. Egyébként a most alulmaradt Grassl szintén alsó-ausztriai, az ottani tartományfőnökhöz, Erwin Pröllhöz áll közel – mint annak idején Lindner. Veresége csapás az amúgy is gyengélkedő Néppárt számára, befolyásának folyamatos vesztését jelzi.

Wrabetz 1960-ben született Bécsben, jogi diplomát szerezve a bankszektorban kezdte pályáját, majd 1987-től az Osztrák Vagyonügynökségnél töltött be pozíciókat. Az ORF kuratóriumának tagja volt már, amikor Gerhard Weis akkori intendáns 1998-ban kereskedelmi igazgatóként alkalmazta a közszolgálati televíziónál. Szabadságpárti családból származik, de már egyetemista korában a szociáldemokraták ifjúsági szervezetéhez csatlakozott. SPÖ-tagságát 2006-ban szüntette meg, amikor a vezérigazgatói posztra pályázott. 2011-ben néppárti küldöttek szavazatát is elnyerte újjáválasztásakor.

Az ORF vezetése nem egyszerű feladat, az intézmény nemegyszer kénytelen megválni kedvelt személyiségektől takarékossági okokból, miközben fel kell vennie a harcot a német térség kereskedelmi csatornáival is. Warbetz minden téren jól teljesített, és elindultak azok az adók is, amelyeket öt évvel ezelőtt beígért – ami pedig a küniglsbergi székház máig megoldatlan ügyét illeti, ott nem volt határidő. Egy biztos: mindkét jelölt előfizetési díjemelést ígért, bár tény, hogy annak mértékéről eddig nem esett szó.

A választással a legelégedetlenebb az FPÖ alapítványi tagja. Norbert Steger – miután pártja szilárdan hisz abban, hogy a Hofburgba a szabadságpárti Hofer költözhet be az október 2-i új választás után – most úgy nyilatkozott, hogy Wrabetznek nem lesz sok ideje. Ő ugyanis új, szabadságpárti vezetésű kormányra számít, ami a parlamenti erőviszonyok módosulása miatt új ORF-elnökválasztást is maga után vonna. Pártja ráadásul máris megbízta az új ORF-törvény kidolgozásával. Mindez persze erősen feltételes mód, amit a régi-új vezetés nyilván figyelmen kívül hagy. Helyette következik a többi esetleges személycsere, az igazgatóságok és a hat tartományi televízió/rádió intendánsának kinevezése.

Ausztriával kapcsolatos további információért kattintson ide.

Tavaly a második világháború óta a legjelentősebb mértékben emelkedett az antiszemita incidensek száma világszerte, különösen az iszlamista Hamász október 7-i terrortámadása, és az azt követő gázai háború óta - szögezte le vasárnap kiadott éves közös jelentésében a Tel-Avivi Egyetemen székelő Kortárs Európai Zsidóság Intézete és az amerikai Rágalmazás-ellenes Liga (Anti-Defamation League).