Német kultúrbuksza - Miért támogatják ennyire Németországban a művészeti ágazatot?
A kormány nem véletlenül karolja fel ilyen megdöbbentően magas összeggel a bevétel nélkül maradó kulturális ágazatot. „A művészetek nem csak nélkülözhetetlenek, hanem egyenesen létfontosságúak, különösen most” – mondta nemrég az ország kulturális minisztere. Monika Grütters így fogalmazott: „A kormány tisztában van azzal, mennyire kétségbe estek a művészek és a kulturális vállalkozások, illetve azzal is, hogy milyen fontos szerepet játszik ez a szféra a mindennapokban. Ezért a lehető leggyorsabban, a legkisebb bürokráciával szeretnénk nekik segítséget nyújtani.”
Ez utóbbi kijelentés különösen nagy szó, hiszen Németországban eddig, a járvány előtti időkben hagyományosan igen hosszadalmas procedúra és terjedelmes papírmunka árán lehetett hozzájutni a hasonló támogatásokhoz.
Ez az 50 milliárd eurós keret most a művészeti-kulturális ágazatban dolgozó egyéni vállalkozókat, a kis- és közepes, illetve a nagyobb vállalkozásokat is segíti.
Az igényelt pénz felhasználható például helyszínbérleti díjak kifizetésére, műtermek fenntartására. Sőt, a támogatás keretében lehetőség nyílik kölcsön felvételére, amely az átmeneti időszakban nyújt biztonságot.
A segítséget szintén igénybe vehetik médiavállalkozások, így különböző sajtótermékek, újságok. A kormány nem feledkezett meg az újságírókról sem: számukra rendkívüli szociális támogatásról hoztak döntést.
Az 50 milliárdos csomagon felül Németországban a művészeti-kulturális élet szereplői - értelemszerűen bárki máshoz hasonlóan - kedvezményezettjei a lakhatási költségek segélyprogramjának, illetve a lakásbérlők kilakoltatás elleni megvédése programjának.
Ezek a támogatások már február vége, a járvány kitörése óta igényelhetők.
Így akarja biztosítani a kormány, hogy mindenkinek legyen lehetősége a saját otthonában maradni a járvány ideje alatt.
További – Németországban eddig nem megszokott – könnyítés, hogy az adótartozások megfizetésére vonatkozó kötelezettséget a hatóságok egyelőre „nem erőltetik”, legalábbis addig, amíg hivatalosan be nem jelenthetik, hogy a járványnak vége.
Arra a kérdésre, hogy a német szövetségi kormány miért vállalt ilyen példátlan összegű kötelezettséget a művészetek és a kultúra megsegítésére, Monika Grütters kulturális miniszter a következőképpen válaszolt:
„A kreatív emberek alkotó szellemű bátorsága az, ami segít legyőzni a válságot.”