Húszéves az iskolai lövöldözés, amely azóta is fertőzi az Egyesült Államokat

2019. április 20. 18:57 - szerző: H.Sz.

Bombamerényletnek indult, iskolai lövöldözés lett belőle. Ma húsz éve, 1999. április 20-án masírozott be két fiatal, Eric Harris és Dylan Klebold a Colorado állambeli Columbine hasonnevű középiskolájába és végzett 13 emberrel. Hónapok óta készültek a vérengzésre, reményeik szerint több száz embernek kellett volna meghalnia, a bombáik azonban nem robbantak fel. Végül összesen tizenkét diákot és egy tanárt öltek meg, huszonegy embernek pedig maradandó sérülést okoztak.

Eric Harris és Dylan Klebold, a columbine-i mészárlás két elkövetője
Fotó: Youtube

Columbine azóta  fogalom lett, és több vérengzésre készülő fiatal számítógépén találtak Kleboldról és Harrisről szóló dokumentumokat. Az egyikük, egy 16 éves utahi tanuló, öt évvel a lövöldözés után beállított a columbine-i középiskola igazgatójához, Frank DeAngelishez azzal az ürüggyel, hogy újságíró szeretne lenni, most is az iskolaújságnak készít anyagot. Feltett egy csomó kérdést a lövöldözésről, a sokkról és arról is, hogy küzdöttek meg az emlékekkel. Hetekkel később a rendőrség telefonált DeAngelisnek, és elmondták neki, hogy a fiatalt őrizetbe vették Utahban iskolai lövöldözés megtervezése miatt. A fiatal később bevallotta a rendőröknek, hogy teljesen odáig van a columbine-i gyilkosokért. – Nagyon aggasztó, hogy még azok a gyerekek is céloznak rá, ismerik a columbine-i gyilkosokat, akik a lövöldözés idején meg sem születtek. Nem akarok riogatni, de úgy tűnik, hogy amit a naplójukba leírtak, hogy sosem felejtik majd el őket, lassan valóssággá válik – mondta erről az azóta nyugdíjba vonult igazgató.

 

Hiába vártak

A columbine-i lövöldözés évfordulóján az Egyesült Államokban sokhelyütt megemlékeztek a vérengzés áldozatairól. Littletonban – ahol Columbine fekszik – virrasztást tartottak, virágokkal és gyertyagyújtással hajtottak fejet a halottak előtt, egy márványfalra felvésték az áldozatok nevét és rövid életrajzát. Egy túlélő, Amanada Duran – aki 15 éves volt a húsz évvel ezelőtti támadás idején – azt mondta, sokáig azt hitték, hogy az iskolai lövöldözés hatására szigorítani fogják a fegyverviselési törvényt, de végül semmi nem történt. (MTI)

 

De nem ez volt az első eset, hogy egy lövöldöző másolja a columbine-i elkövetőket. A newtowni Sandy Hook általános iskolában 20 kisgyereket és 6 tanárt meggyilkoló Adam Lanza számítógépén több oldalnyi cikket és információt találtak a columbine-i fiatalokról, sőt, a nyilvánosan elérhető nyomozati anyagokat is letöltötte.

Valójában sosem derül ki, melyek azok az egymásra halmozódó okok, amelyek az iskolai lövöldözőket mészárlásra késztetik. A végkimenetelig vezető út nyilván összetett és azzal letudni, hogy mentális betegség, a  családi körülmények vagy pillanatnyi elmezavar áll a háttérben, kevés. Mások szerint viszont túl sok, és a lövöldözők nevét sem kellene ismernünk. A The New York Times például nem hajlandó megnevezni őket, hogy megfordítsa a médiában uralkodó trendet. Vagyis hogy egy ilyen ámokfutás után az elkövetőről többet beszélnek, mint magukról az áldozatokról.

Ez remek, példamutató gesztus lehetne, csakhogy egy cikk miatt aligha fordul meg az eddigi trend, hiszen az olvasókat a a lövöldöző életét boncolgató százkettedik cikk is ugyanúgy érdekelni fogja, mint az első. És, hogy mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás, azaz az igény vagy a kínálat, azt már nehéz lenne megfejteni.

De talán ez az, ami ezeket az általában nem túl barátkozó, magukba forduló, kevésbé népszerű fiatalokat ösztönzi arra, hogy elszánják magukat egy ilyen borzalmas tettre. A hírnév.

Szakértők arra jutottak, hogy Columbine óta az elkövetők életének és tettének heteken, sőt, hónapokon átívelő boncolgatása egyfajta vírusként terjedt, már nem csak televízióban és újságban, de az interneten is és fertőzi meg az arra vevő fiatalt. Már név is van a jelenségre, a két fiatal követői columbinersnek nevezik magukat. Különböző honlapok vannak, ahol a mai napig megemlékeznek róluk, tanulmányozzák tettüket, ünneplik őket.

Nyomozókat idézve a The New York Times azt írja, a lövöldözés már nemcsak taktika, hanem ideológia is. Sőt, verseny, hogy ki hány emberrel tud tud végezni ámokfutása alatt. Depresszióra hajlamos, kirekesztett, mentális zavartól szenvedő fiatalok vonzódnak a Columbine-szubkultúrához, mivel abban látják a lehetőséget, hogy visszavágjanak a világnak, és hogy felhívják magukra (bármilyen módon is) a szélesebb társadalom figyelmét, amely meggyőződésük, hogy lenézi az olyanokat, mint ők.

Peter Langman pszichológus egy diagramon mutatja be, Harris és Klebold tette hogyan hatott legalább 30 iskolai lövöldözőre aaz Egyesült Államoktól  egészen Németországig. – Én is azt gondolom, hogy ez fertőző - mondta Sue Klebold, az egyik columbine-i lövöldöző most 70 éves édesanyja tavaly a New York Timesnak. Úgy véli, hogy fia és a barátja egyfajta mintát mutattak az öngyilkos hajlamú, depresszív fiataloknak. – Bizonyos együtthatók egyvelege, mint a médiafigyelem, a könnyen elérhető lőfegyverek, a közösségi oldalak és a társadalmi izoláltság pedig csak ráerősítettek erre a hamis vélekedésre – mondta az édesanya. – Nem direkt történik, de azzal, hogy részletesen és sokszor mutatjuk a tragédia utáni borzalmat és fájdalmat, a sírást, az üres iskolai padokat, a történeteket, a hozzájuk hasonló, felgyülemlett mérgű fiatalok szemében az elkövetők hősökké válnak – tette hozzá. Langman több évnyi munkája a schoolshooters.info-n olvasható. Itt szedte pontokba azt is, hogyan lehet esetleg mindent megtenni azért, hogy megelőzzenek egy iskolai lövöldözést. Néhány ezek közül:

  • Az intim szférához való jognak legyenek határai tinédzserkorban (nem feltétlenül jó, ha egy szülő látja, hogy valami nem stimmel, de szemet huny felette).
  • Nem szabad hazudni azért, hogy védjük a gyerekünket.
  • Ha az iskola jelzi, hogy a gyerekkel valami nincs rendben, azt minden esetben komolyan kell venni. Még akkor is, ha később beigazolódik, egy apró semmiségről van szó.
  • Az egyik legfontosabb: semmilyen körülmények között ne legyen ismert a gyerek előtt, hogy a szülő hol tartja a fegyverét. És ne is férhessen hozzá.
  • Mindig komolyan kell venni, ha valaki fenyegetőzik. Mindig.

A Northeastern University kriminológus professzora kicsit másképp látja a dolgot, és nem hiszi, hogy bárkit is befolyásolni lehetne abban, hogy kioltsa embertársa életét. – Lehet, hogy lemásolta a másik fiatal kabátját, de nem tőle vette a gyilkolási hajlandóságot – mondta James Alan Fox a New York Timesnak.

Ennek ellenére, a közösségi oldalak és az internet korában arra is van bizonyíték, hogy valahol a két vélekedés – azaz, hogy önmagában nem lesz valaki azért gyilkos, mert másokat akar másolni, de igenis befolyásolhatják korábbi lövöldözők tettei – között lehet az igazság. 2015-ben egy fegyveres élő adásban lőtte le Alison Parker riportert és fotóriporter kollégáját, Adam Wardot. A gyilkosság után egy oregoni fiatal saját blogján írt egy bejegyzést az esetről. „Érdekes, hogy mennyi, hozzá (a fegyvereshez) hasonló ember él magányosan, ismeretlenül, egészen addig, amíg nem ont egy kis vért, és hirtelen az egész világ megtudja, kicsoda ő. Úgy tűnik, minél több embert ölsz meg, annál nagyobb reflektorfény vetül rád” – szólt a bejegyzés szövege.