Hillary Clinton memoárja
Már fiatalon országa 100 legjobb ügyvédje közé került. A jogásznőből utóbb szenátor lett, majd férjét követően 2008-ban ő indult a demokrata elnökjelöltségért. Kevéssel maradt csak el Barack Obama mögött – aki aztán külügyminiszterének hívta a volt vetélytársat. Hillary Clinton a második Obama-kormányban nem vállalt szerepet: ismét versenybe szállna az elnökjelöltségért. Ezért már jó évvel távozása után kiadta emlékiratait az amerikai diplomácia élén töltött esztendőkről. A hatszáz oldalas kötet tanulságos bepillantást enged Washington külpolitikájába – hozzá egy igen eszes asszony mutatja be sajátos szemszögéből a világpolitika főszereplőit. HELTAI ANDRÁS írása.
Az igencsak friss memoár magyar szempontból alkalmasint legérdekesebb fejezete azt taglalja, miként próbált Washington új fejezetet nyitni a Moszkvához fűződő kapcsolatokban, s miért vallottak kudarcot. S hogy mennyire megkeményedett Putyin krími, ukrajnai agressziója után a demokraták álláspontja is, mit várhatunk tehát a következőkben. „Putyin csodálja az orosz történelem erős cárjait – ebből az alapállásból szemléli a világot. Eltökélt, hogy országa soha többé ne legyen olyan gyenge, a Nyugatnak kiszolgáltatott, mint a Szovjetunió összeomlása után. Újra érvényt akar szerezni Oroszország erejének, uralva a szomszédokat, ellenőrizve energiaforrásaikat. Ezért csökkenteni akarja az Egyesült Államok befolyását Közép-Kelet-Európában és más régiókban, amelyeket orosz érdekövezetnek tekint. Ha sikerül is megállítani Putyin kelet-ukrajnai nyomulását, ez nem azért lesz, mert elvesztette volna étvágyát több hatalomra, területre, befolyásra.”
E meglehetősen ijesztő jövőképet árnyalja azzal, hogy türelemre is szükség van: együttműködni az oroszokkal, ahol kell és lehet – s szövetkezni másokkal, megakadályozandó Moszkva negatív lépéseit. A republikánus bírálatokra, miszerint Obama békülékenysége bátoríthatta Putyint, Clinton asszony felemlegeti: amikor az oroszok 2008-ban lerohanták Grúziát, az akkori kormány fenyegetései sem állították meg őket. „Sem Bush kemény retorikája és a megelőző csapás doktrínája, sem Obama pragmatikus megközelítése nem tudta elhárítani az agressziót. Putyin Grúziát, a Krímet a saját elhatározásából, a maga időzítése szerint szállta meg.”
Vetélytársak
Távozásakor Obamának küldött utolsó feljegyzésében azt írta: „Az amerikai–orosz viszony tovább fog romlani, mielőtt ismét javulna. (...) Putyin – Medvegyev volt kormányfővel ellentétben – abból a téves felfogásból indul ki, hogy a Nyugatnak nagyobb szüksége van Oroszországra, mint fordítva. Amerikát elsősorban vetélytársnak tekinti – miközben riadtan figyeli belső ellenzékének erősödését, párhuzamosan az önkényuralmi rendszerek összeomlását a Közel-Keleten és másutt. Erő, határozottság – Putyin csak ebből ért.”
Egyébként az amerikai diplomácia a digitális világ eszközeit is beveti ellene: a moszkvai amerikai nagykövetet hetvenezren követik a Twitteren. A volt külügyminiszter női szemmel megemlékezik arról, hogy orosz kollégája, Szergej Lavrov mindig napbarnított és jól öltözött, szereti a jó whiskey-t és Puskint – sőt van humora. Utóbbit a főnökéről viszont nem lehet elmondani. Amikor egy moszkvai látogatáson Putyin dácsájában tárgyaltak, a vendég észrevette, hogy a házigazda (aki tud angolul) nem is figyel arra, amit mond neki. Végül azzal sikerült felkeltenie figyelmét, hogy az elnök egyik kedves ügyére, a szibériai medvék megmentésére terelte a szót. Így a légkör felengedett, és Putyin addig ismeretlen családi történetet mondott el vendégének. Katona apja Leningrád ostroma idején rövid szabadságra térhetett haza a közeli frontról a városba – s lakóházuk előtt halomba dobált halottakat talált. Egyikük lábán ismerős cipő: a feleségéé. Kiemelte a testet – s az asszony még élt. Vlagyimir nyolc évvel később született.
Párizsi botlás
Sokkal kevésbé gyászos intimitásokat tudhatunk meg Franciaország korábbi, félig magyar elnökéről, Nicolas Sarkozyről. Fő tulajdonsága, hogy megállás nélkül, ráadásul igen gyorsan beszél, sziporkázik, így beszélgetőtársa képtelen szóhoz jutni, „bár mindegyre próbálkoztam”. A fecsegő államfő nem volt éppen diplomatikus: vezető politikustársait hol bolondnak, hol betegnek nyilvánította, egyikük szerinte drogfüggő volt, a másik olyan hadsereget vezényelt, amely nem tudott harcolni, a harmadik pedig „szörnyetegek leszármazottja”. Emellett Sarkozy gyakran panaszkodott, hogy a diplomaták, akikkel dolga van, „mindig öreg, ősz férfiak”. Így nyilván felüdülést jelenthetett a hatvanas éveiben is fiatalos, elegáns Hillary, akivel szokatlan fotó is megörökítette: az asszony az Élysée-palota lépcsőin megbotlott, s kilépett körömcipőjéből – a házigazda kinyújtott karja mentette meg az orra bukástól...
Míg az előbbiek tükrében nem sokra tarthatta a francia elnököt, Angela Merkelről csak jót ír. Még 1994-ben ismerte meg a Kohl-kormány akkori családügyi miniszterét. „Határozott, egyenes ember, aki mindig kimondta, amit gondolt – ez az asszony a vállain hordozza Európát. Minden beszélgetésünk tükrözte, mennyire kíváncsi a világ dolgaira. Kérdezett eseményekről, emberekről, eszmékről. Jólesően másfajta, összehasonlítva a világpolitika más vezetőivel, akik azt látszanak hinni: már mindent tudnak, amit tudni érdemes...”
Hillary Clinton miniszterségének idejére esett az amerikai diplomácia páratlan botránya, a Wikileaks-ügy, amikor negyedmilliónál több bizalmas, titkos diplomáciai irat került a világ nyilvánossága elé. Az ő kínos feladata volt személyesen, telefonon elnézést kérni mindazoktól a vezető politikusoktól, akik most olvashatták, hogyan vélekednek róluk az amerikaiak. A leghangosabban tiltakozók egyike Silvio Berlusconi volt, akit immár washingtoni vélemények (is) tettek nevetségessé az olasz médiában.
Nyitott kérdés
A történések részletes felsorolásán, személyek jellemzésén túl a vaskos kötet – Hard Choices: Nehéz döntések, nehéz választások – nem sokat mond. A „munkaközösség” segítségével írt könyv sok közhellyel szolgál: például hogy az amerikai külpolitikának egyszerre kell védenie az ország érdekeit és az emberi jogokat világszerte. Valóban: amikor – éppen három éve – egyszer Budapesten is járt, nyilvános beszédében is, Orbán Viktorral folytatott megbeszélésén is nyomatékosan figyelmeztette a kormányfőt, mennyire fontos a korrekt alkotmányozás, a fékek és ellensúlyok rendszere, a független igazságszolgáltatás, a szabad média stb. Semmire nem ment vele, bár a State Department vezető emberei mindezt azóta is mindegyre, nyomatékkal elmondják.
A kérdést, elindul-e a 2016-os elnökjelölési versenyben, könyvében Hillary Clinton még nyitva hagyja. Ha nincs váratlan fejlemény, alkalmasint elindul, s az energikus, becsvágyó asszony sikeres lehet. Ehhez persze a republikánus elnökjelöltet is le kell győznie, ami viszont Obama mérsékelten eredményes elnökségei után, a borús nemzetközi helyzet közepette nehéznek bizonyulhat.
