Cseles csecsen

Kulcsár István írása

Akit az Oroszországi Föderációhoz tartozó Észak-Kaukázus, ezen belül Csecsenföld legutóbbi negyedszázada érdekel, azt is mindenekelőtt egy jó száz esztendővel ezelőtt született regény elolvasására kell buzdítanom. Lev Tolsztoj regénye, a Hadzsi Murat egy olyan gorecről (hegylakóról) szól, aki előbb a cári gyarmatosítók ellen harcol, majd átáll az ő oldalukra, hogy a végén bennük is csalódjon és az ő kezüktől haljon meg. A kielncvenes évek derekán Ramzan Kadirov apjának, Ahmat Kadirov muftinak az oldalán harcolta végig az orosz csapatok kiűzésével végződő első csecsen háborút, hogy néhány évvel később már a revánsot vevő Moszkva oldalán küzdjön saját vérei ellen. Nem sokkal atyja 2004-es halála után a behódolt Csecsen Köztársaság elnöke lett, majd, miután Putyin kirívóan buzgó híveként arra jutott, hogy Oroszországban csak egyetlen elnök működhet, jelenleg a „köztársaság feje” címen gyakorolja ott a hatalmat, miközben a grozniji transzparenseken padisahként, azaz királyként szerepel.

A két csecsen háborúban a hadviselő felek rommá lőtték a csecsen fővárost. Ám akit ma vezérel a jó vagy a rossz sorsa Groznijba, az egy már-már Dubajra emlékeztető, vadonatúj, óriási mecsettel, szállodákkal, sportlétesítményekkel, középületekkel, toronyházakkal hivalkodó metropolisban találja magát. Pedig Csecsenföldnek a viszonylag szerény kőolaj-kitermeléséből bizonyosan nem telik minderre. A prosperitás elsődleges forrása az orosz központi költségvetés, amely 2015-ben dollárban számolva kétmilliárddal támogatta meg az 1,4 millió lakosú autonómia büdzséjét. Úgy is lehet mondani, hogy Moszkva ezzel a bőkezűséggel igyekszik megvásárolni a cári múltban elnyomott, a sztálini múltban Szibériába és Kazahsztánba deportált csecsen nép jóindulatát vagy legalábbis semlegességét. Ami nyilván csak részlegesen mondható sikeresnek, hiszen csupán a legutóbbi időben félezer csecsen csatlakozott az Oroszországi Föderáció esküdt ellenségéhez, az Iszlám Államhoz, amely mögött – Kadirov szerint – „az Egyesült Államok és a terroristák internacionáléja” áll. A csecsenek feje ezzel a bizarrnak mondható kijelentésével összhangban azt kéri Putyin elnöktől, hogy a csecsen harcosokat a szárazföldön is vesse harcba az Iszlám Állam ellen, és hogy az Oroszországi Föderációban állítsák vissza a halálbüntetést.

Ám addig is, amíg állítólagos példaképe, Vlagyimir Putyin, akinek kegyelméből Csecsenföldön uralkodik, enged ennek a kérésnek, Ramzan Kadirov mind otthon, mind külföldön máris kivégezteti ellenfeleit és a különféle „liberális felforgatókat”. 2006. október 7-én Moszkvában orvgyilkosok megölték Anna Politkovszkaja tényfeltáró újságírót, aki a Novaja Gazeta hasábjain leplezte le a Kadirov-klán ellenfeleit sújtó véres megtorlásokat. Egy hónappal később Csecsenföldön lelőtték a Szövetségi Biztonsági Szolgálat alezredesét, a csecsen nemzetiségű Movladi Bajszarovot, akivel Kadirovnak nézeteltérései támadtak. 2008. szeptember 24-én hasonló okból jutott Moszkvában ugyanerre a sorsra egy bizonyos Ruszlan Jamadajev, akinek testvérét, Szulimot Dubajban vadászták le. 2009. január 13-án ugyancsak külföldön, Bécsben végzett ismeretlen tettes a csecsen nemzetiségű Iszrailovval. Bár az imént említett gyilkosságok szálai félre nem érthető módon Groznijba vezettek, Iszrailov esetében az osztrák ügyészség hivatalosan is közöle, hogy a merénylet megrendelője Ramzan Kadirov volt. Meggyőző jelek és vallomások mutatnak arra, hogy a csecsen vezető emberei rabolták el és gyilkolták meg Groznijban Natalja Esztemirova újságírónőt, a Memorial civil mozgalom munkatársát, majd 2015. február 27-én Moszkvában a Charlie Hebdóval szolidáris Borisz Nyemcov orosz ellenzéki vezetőt is.

Ramzan Kadirov ugyanakkor minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy a világ ne a Csecsenföldet rettegésben tartó fejvadászok vezérét, hanem azt a vigyorgó, nyájas, barátságos fickót lássa benne, akitől mi sem áll távoabb, mint az erőszak. Saját ménest tart fenn, neves embereket lát vendégül. Groznijban együtt mulatott Gérard Depardieu-vel, focizott az oda látogató Diego Maradonával és bokszolt Mike Tysonnal. Mindezt természetesen a televíziós kamerák előtt. A tévé közvetítette, amint a muszlim módra szakállas férfiak és fejkendős nők gyűrűjében már-már vőfélyi minőségben részt vesz egy idős rendőrtisztje lakodalmán, egy erre kényszerített kiskorú leányzó esküdött neki örök hűséget a saría törvényeinek megfelelően. (Magának Kadirovnak egyébként állítólag három felesége van, de ennek hivatalosan sehol sincsen nyoma.)

Mindezt persze a fősodorba tartozó, a csecsenekért kevéssé rajongó orosz média is szóvá teszi. Első számú támogatójának, Vlagyimir Putyinnak ezért fölöttébb kellemetlen, hogy kreatúrája folytonosan kompromittálja őt. Bizonyos fokig még az is rá üt vissza, hogy a legutóbbi elnökválasztáson – a hivatalos eredmény szerint – Csecsenföldön a szavazók 98,5 százaléka voksolt Putyinra, és ezernél is kevebben szerettek volna csak mást látni az Oroszországi Föderáció elnöki székében. Putyin azonban fut a pénze után. Hiszen kétségtelen, hogy amióta Kadirov áll Csecsenföld élén, a köztársaságban „rend van”, sokkal kevesebb a terrorcselekmény/gerillaakció, mint régebben, vagy akár ma is a szomszédos észak-kaukázusi autonómiákban. „Kadirov a törvények fölött áll – magyarázza Ilja Jasin liberális orosz politikus. – Minden arra irányuló kísérlet, hogy eltávolítsák őt posztjáról vagy büntetőeljárást kezdeményezzenek ellene, egy új csecsen háborút idézhet elő.” Jasin szerint azonban ez csak az egyik oka annak, hogy miért van ennyire szabad keze a csecsen hadúrnak Oroszországban. A másik, hogy Putyin elnök a Kadirov-klán átállásának, támogatásának köszönheti, hogy Jelcin teszetoszasága után neki sikerült győznie a második csecsen háborúban, ami az orosz közvélemény szemében a népszerűség csúcsára röpítette.

Ezek után nem meglepő, hogy Putyin egy ízben úgy nyilatkozott, hogy Ramzan Kadirovot valósággal a fiának érzi, míg a csecsen „király” több ízben is kijelentette, hogy mint bálványára tekint az orosz elnökre. A kérdés csak az – és itt lép be a Hadzsi Murat-tényező –, hogy meddig. Jelenleg ugyan semmi sem mutat arra, hogy Putyin ejteni akarná hűséges vazallusát, vagy hogy az kívánna hátat fordítani urának és jótevőjének. A körülmények azonban megváltozhatnak, és ki tudja, hogy ha ez bekövetkezne, akkor az orosz elnök vagy éppenséggel cseles csecsene milyen lépésre szánná el magát.