Beért Bolsonaró politikája: Több, mint egy évtizede nem vágtak ki ennyi esőerdőt

2020. december 1., 12:18

Szerző:

Tavaly augusztus és idén július között olyan nagymértékű volt az erdőirtás az Amazonas-medence brazíliai részén, hogy arra 2008 óta nem volt példa - közölte hétfőn a brazil tudományos és technológiai minisztérium űr- és légkörkutatási intézete (INPE), amelynek feladata az esőerdők állapotának figyelemmel kísérése. 

Egy év alatt több mint 11 ezer négyzetkilométernyi - vagyis naponta 4340 futballpályányi - esőerdőt vágtak ki. A megelőző egy évhez viszonyítva ez 9,5 százalékos növekedés - tette hozzá az INPE.

Az amazóniai esőerdőt a térség más országaiban is pusztítják, például Kolumbiában, ahol fegyveres bandák elűzik a védett területekről az erdőőröket - közölte korábban a Természetvédelmi Világalap (WWF).

Jaír Bolsonaro brazil elnök Amazóniára elsősorban mint kiaknázatlan gazdasági potenciálra tekint, és támogatja, hogy belőle minél nagyobb területet vonjanak be a mezőgazdasági művelésbe, a bányászatba és az energiatermelésbe. Rendszeresen visszautasítja környezetvédelmi politikájának nemzetközi bírálatát, mint a belügyekbe való beavatkozást.

"Bolsonaro kormányának fejlesztési politikája visszatérés a múlthoz, nem érdeke a brazil társadalom nagy részének, és ellene hat azoknak az erőfeszítéseknek, amelyek a klímaváltozás lassítására irányulnak" - jelentette ki Cristiane Mazzetti, a Greenpeace nemzetközi környezetvédő szervezet illetékese.

 

 

Tavaly a második világháború óta a legjelentősebb mértékben emelkedett az antiszemita incidensek száma világszerte, különösen az iszlamista Hamász október 7-i terrortámadása, és az azt követő gázai háború óta - szögezte le vasárnap kiadott éves közös jelentésében a Tel-Avivi Egyetemen székelő Kortárs Európai Zsidóság Intézete és az amerikai Rágalmazás-ellenes Liga (Anti-Defamation League).