A svéd társadalom nyílt sebe – Újabb kísérlet az Olof Palme elleni merénylet felderítésére
Nyolc nappal Palme lelövése előtt a stockholmi miniszterelnökségen borítékot adtak le, amely egy 1918-as újságcikk másolatát tartalmazta. Ennek címe az volt: Elhunyt Doktor Olof Palme. A morbid üzenetet a svéd szélsőjobboldal egyik kulcsfigurája hagyta a hivatalban. Egy másik szélsőjobboldaliról feljegyezték, hogy néhány órával a gyilkosság előtt a miniszterelnök elleni kirohanása közepette azt mondta, „Svédországban hátba is lőhetik az embert a nézeteiért.”
Olof Palme miniszterelnököt Stockholm belvárosában 1986. február 28-án, éjjel 11 óra után valóban hátba lőtték. A halál beálltát éjfél után, március 1-jén állapították meg. Palme a feleségével, az ismert pszichológussal, Lisbettel egy mozielőadás után sétálni ment, testőreit már korábban elküldte. A halálos lövést még egy követte, az Lisbet Palmét érte, és felületi sérülést okozott. Lisbet Palme nemcsak életben maradt, de a gyilkosság koronatanújának is bizonyult – vagyis bizonyulhatott volna.
A hátba lövést emlegető Victor Gunnarssont röviddel a gyilkosság után őrizetbe vették, de hamarosan elengedték, mert nem volt ellene bizonyíték.
Évekkel később Lisbet Palme azonosított egy másik gyanúsítottat, Christer Petterssont, egy függőségekkel terhelt, korábban erőszakos cselekményeket is elkövető bűnözőt. Lisbet Palme vallomása alapján Petterssont első fokon életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték Palme megöléséért. A másodfokú eljárásban azonban a védelem kikezdte az özvegy vallomásának hitelességét azzal, hogy úgy vált egyre magabiztosabbá Pettersson azonosításában, ahogyan időben távolodott a tragikus eseménytől, holott ez fordítva lett volna logikus. A másodfokú bíróság 1989. november 2-án felmentette Pettersont, aki hírhedtté vált arról, hogy amikor hazatért, vodkás- és baileyses üvegekkel megpakolva fotózták le. Az ezekből készített koktélt csakhamar Gyilkos névvel kínálták Stockholm kocsmáiban.
Olof PalmeA magányos elkövetőnek tartott Pettersson felmentése nyitva hagyta az utat a további találgatások előtt. Mindmáig burjánzanak a merénylet körüli tágabb összefüggéseket föltételező teóriák, esetenként vad összeesküvés-elméletek. Kurd, dél-afrikai, horvát usztasa, CIA-, KGB-közreműködést feltételező verziók egyaránt közszájon forognak.
A magányos elkövetőre vonatkozó elképzelést gyengíti, hogy egészen elképesztő módon a svéd rendőrségre idén tavasszal küldtek egy walkie-talkie-t, amelyet állítólag valaki még 1986-ban talált a gyilkosság helyszínének környékén. De ha így van, miért nem adta át a rendőrségnek akkor, és miért vált meg tőle most? Erre ugyanúgy nincs válasz, mint az ügyben oly sok mindenre. Az viszont biztos, hogy korábban is voltak szemtanúk, akik walkie-talkie-n beszélő embereket láttak a tetthely közelében a gyilkosság idején. A készüléket, mint a brit The Guardian írta, DNS-vizsgálatnak vetik alá, hátha találnak a mikrofonrészen azonosítható mintát.
Bizonyítékok dolgában amúgy is hihetetlen vesszőfutást produkált a svéd rendőrség. A gyilkosságot követően a helyszínt túl szűken kordonozták le, a stockholmiak közvetlen közelről nézhették, mi történik. Ebben a kavarodásban mindkét töltényhüvelyt járókelők találták meg, a kordonon kívül. Az egyiket egy indiai újságíró, aki állítólag transzban volt, így lelte meg a fontos tárgyat, miként a The New York Times 1987-es riportja megjegyezte a különös körülményeket sorolva. A másik golyót, amely kioltotta Palme életét, egy nő találta meg, aki rózsát vitt a helyszíneléssel párhuzamosan emlékhellyé váló tetthelyre, 37 órával a merénylet után. A hatósági melléfogások listáján szerepel az is, hogy a gyilkosság után órákig nem zárták le a közlekedési útvonalakat, így a menekülő merénylő vagy segítői értékes előnyre tehettek szert.
Ugyanakkor Stocklassa egyik kiindulópontja pontosan az volt, hogy az elkövető vagy elkövetők szintén hibákat követtek el, valamint számos mozzanat igencsak esetlegesnek tűnik, nem pedig tudatosan eltervezettnek. Olof és Lisbet Palme, miután kijöttek a moziból, és a bejáratnál elbúcsúztak legkisebb fiuktól, úgy döntöttek, nem hazafelé indulnak, inkább sétálnak egyet. Ezt nem lehetett előre kiszámítani. Igaz, ha valaki gyilkosságra készült, megfigyelhette, mikor ültek be a filmre, tudhatta tehát, mikor fognak távozni. Azt is láthatta, hogy Palmét aznap este sem kísérik testőrök.
Furcsa az is, hogy gyilkosság után a tettes nehéz terepet választott, egy emelkedőre szaladt fel, mégpedig nyolcvankilenc lépcsőfokon. Nem éppen ideális menekülési útvonal. Az éjszakai óra sem volt magától értetődően kedvező a merénylethez, lévén a közelben szórakozóhelyek sokasága található, és péntek este ez a környék igencsak forgalmas. A lövés és a fegyver kapcsán ugyancsak kételyeket fogalmazott meg Stocklassa, tudniillik egyfelől profi revolverről, egy Magnumról van szó, amelyhez nem juthatott hozzá akárki. Az egyetlen gyilkos lövés arról tanúskodik, hogy az elkövető használni is tudta. Ám e fegyver technikai szerkezete nem teszi könnyűvé egy második lövés leadását. A svéd újságíró mindebből arra következtetett, hogy az elkövető amatőr volt, nem profi gyilkos, s talán tervezte a merényletet, de az adódó lehetőséggel szembesülve hirtelen döntéseket hozott.
Maga Jan Stocklassa eredetileg olyan helyszínekről gyűjtött anyagot, ahol erőszakos cselekményeket követtek el, a tett és a tér összefüggésének szabályszerűségeit kutatta. E munka során irányult a figyelme egy stockholmi lakásra, ahol évtizedekkel korábban három gyilkosság is történt. Ide költözött be 1980-ban egy Alf Enerström nevű orvos és élettársa, Gio Petré színésznő, akik történetesen Svédország legismertebb és leghangosabb Palme-ellenes aktivistái közé tartoztak. Stocklassa csakhamar rájuk és a Palme-ügyre kezdett koncentrálni.
Ahogyan Stocklassa egyre inkább beleásta magát a miniszterelnök megölését övező elméletekbe, ráakadt a szélsőjobboldali vonalra, majd egy másik újságíró segítségével rábukkant Stieg Larsson feljegyzéseire. Larsson a skandináv krimiirodalom egyik legismertebb alakja, a Millennium-trilógia szerzője azonban már tizenöt évvel ezelőtt elhunyt szívinfarktusban. Stieg Larsson a regényírás előtt újságíróként a svéd szélsőjobboldal szervezeteit kutatta, életcéljának tartotta a megerősödésük megakadályozását. Különleges figyelmet fordított a Palme-gyilkosságra, mivel abban is a szélsőjobboldaliak érintettségét feltételezte.
Stocklassa könyvének szenzációja, hogy a szerző Stieg Larsson nyomozását gondolta tovább, a címe is az: Stieg Larsson titkos iratai. Összekapcsolta az amatőr gyilkosról szóló saját elképzelését Larsson két fő gyanújával, a szélsőjobboldal érintettségével és a dél-afrikai titkosszolgálati beavatkozással.
Dél-Afrika amiatt került a képbe, mert Olof Palme az apartheid rezsim hangos ellenzője és a Mandela vezette Afrikai Nemzeti Kongresszus támogatója volt. A miniszterelnök még a halála előtti napokban is egy apartheidellenes stockholmi konferencián tartott beszédet. Közismert volt az is, hogy a dél-afrikai rezsim megrendelt és kivitelezett politikai gyilkosságokat a világ több pontján.
Ami a svéd szélsőjobboldalt illeti, ők valóban nem az ellenfelei, hanem az ellenségei voltak a szociáldemokrata vezetőnek. Úgy vélték, Palme a szovjeteknek dolgozik, egyesek azt sem zárták ki, hogy Palme beléptetné Svédországot a Szovjetunióba. Ez nyilvánvaló képtelenség, de ha valaki ilyesmiket gondol, annak a számára az erőszak is igazolhatónak vagy akár elkerülhetetlennek tűnhet, hogy ezt megakadályozza. Ugyanakkor a szélsőjobboldali csoportok egymással is haragban álltak, talán ennek volt betudható az archív újságcikk formájában küldött figyelmeztetés a gyilkosság előtt, a rivális csoportok egymást próbálták akadályozni vagy feljelenteni.
Ebből is látszik, hogy a béke otthonának tűnő szociáldemokrata jóléti állam valójában egyáltalán nem volt mentes az éles politikai szembenállástól, miként a gazdasági elégedetlenségtől sem. A gazdag családból származó, ám szociáldemokrata színekben politizáló Palme 1969-ben, a svéd modell zenitjén vette át a miniszterelnökséget. A szociáldemokraták utána is minden választáson magasan az első helyen végeztek, mégis ellenzékbe szorultak 1976-ban, negyvennégy év után, mert a centrista–liberális-pártszövetség felülkerekedett rajtuk. Ez volt a jóléti állam krízisének időszaka, az olajválságok, a folyamatos gazdasági növekedés megtorpanásának periódusa. A jóléti újraelosztás, a nők egyenjogúsága, a munkavállalói jogok erősítése és a demokrácia társadalmi kiterjesztése mellett elkötelezett, vízióval és a reformok kivitelezésének képességével egyaránt rendelkező Palme kormányzását egyebek mellett a rendkívül magas adók miatt támadták. Visszatetszést keltett az is, hogy a kiemelkedő intellektusú Palme gyakran gúnyosan és a svéd mércéhez képest agresszív retorikával támadta ellenfeleit.
Mindemellett Palme nemzetközi tekintélyt vívott ki az aktív semlegesség politikájával, ami alatt a kis nemzetek, az elnyomott népek jogai melletti kiállást értette – szemben azzal a semlegességgel, amit a náci Németországgal kereskedő svéd kormány tartott fenn a második világháború idején. Egyik minisztere egy dokumentumfilmben azt mondta, lépést tartani sem tudtak a miniszterelnökkel, annyira elöl járt nagyszabású világpolitikai elképzeléseivel egy nyolcmilliós ország vezetőjeként. Palme elítélte a dél-afrikai apartheidet, a chilei Pinochet-diktatúrát, az Egyesült Államok Kuba elleni embargóját és Vietnám elleni háborúját, valamint a Szovjetunió Csehszlovákia elleni intervencióját.
Otthon éppen ellenzékben volt, amikor közvetítőnek kérték fel az Irak és Irán közötti háborúban. Ezzel összefüggésben, amikor ismét kormányra jutott 1982-ben, igyekezett gátat szabni a háborús övezetbe irányuló nemzetközi fegyverkereskedelemnek. Ennek a főszereplői között a svéd fegyvergyártó óriáscégek is megtalálhatók voltak. A fegyverügyletekkel foglalkozó állami vizsgálóbiztost, Carl-Fredrik Algernont egyébként tizenegy hónappal Palme lelövése után halálos metróbaleset érte – jelentéstétele előtt mindössze hat nappal. Sokan ezt is gyilkosságnak tartják, és összefüggést gyanítanak Palme és Algernon halála között. Megoldás erre sincs.
A szerteágazó történetből mindazonáltal kirajzolódnak azok az elemek, amelyek Stocklassa teóriájának lényegét alkotják. Úgy gondolják, a Svédországot is magában foglaló nemzetközi fegyverkereskedelmi hálózatot veszélyeztette Palme, és ezzel a dél-afrikai elnyomó rezsimet megfosztotta volna egyik fontos szállítói és pénzügyi hálózatától. Dél-Afrika – véli Stocklassa – kapcsolatba lépett Palme svéd ellenségeivel, a szélsőjobboldali csoportok tagjaival, akik kerestek egy balekot a gyilkosság végrehajtásához. Olyasvalakit, aki szükség esetén feláldozható, viszont a jelentéktelensége miatt nehezen is figyelnek fel rá a hatóságok. Stocklassa végső soron egy Jakob Thedelin nevű férfit tart a gyilkosság elkövetőjének, akit egy időben szoros kapcsolat fűzött a már említett Alf Enerströmhöz. Számos bizonyítéktöredék utal arra, hogy Thedelinnek módja volt elkövetni a gyilkosságot, és akár a gyilkos fegyver is az ő banktrezorjában lapulhat évtizedek óta.
Amikor Thedelin gyanút fogott, hogy mire megy ki az iránta való érdeklődés, eltűnt az újságíró elől, Stocklassa pedig a rá vonatkozó kutatási eredményeit átadta a rendőrségnek.
Ezenkívül olyan feltételezett tanúkkal, felbujtókkal, szervezőkkel találkozott az újságíró Svédországban, Dél-Afrikában vagy éppen Észak-Cipruson, akikkel a svéd nyomozó hatóságok évtizedeken át képtelenek voltak kapcsolatba kerülni. Egyértelmű bizonyíték most sincs a szerepükre, de egy különös nemzetközi alvilág képe így is kirajzolódik a könyvből, szélhámosok, mindenre elszánt vagy éppen beszámíthatatlan alakok vonulnak el előttünk. De a Stocklassa kutatását segítők között is akadnak rejtélyes figurák, legfőképpen egy cseh nő, akinek temérdek, a nyomozásra fordítható szabadideje volt, és aki érzelmeket hazudott Thedelinnek, hogy információkat szedjen ki belőle a Palme-gyilkosságról.
A merénylet első évfordulóján a The New York Times újságírója azt tapasztalta, hogy a svéd állam vezetői túl akartak lenni az ügyön, ha megoldódik, ha nem. Egy akkori kormányzati forrás arról beszélt, alig tíz százalék esélyt lát a gyilkosság felderítésére. Az elmúlt évtizedek azonban azt mutatják, Svédországnak sehogyan sem sikerült maga mögött hagynia a lezáratlan Palme-ügyet, amelyet a jelenlegi miniszterelnök a társadalom nyílt sebének nevezett.
A nyomozás élére 2016-ban kinevezett Sven Åke Österberg fontosnak tartja az újságírók munkáját, tudva, hogy sok tanú nem hajlandó közvetlenül a rendőrségnek vallomást tenni. Stocklassa a könyvének végén azt írja: „próbálom tovább húzogatni a szálakat, amelyek a Palme-gyilkosság gombolyagjából a leginkább kilógnak”. A szerző abban reménykedik, „ha minden a helyére kerül, egy-két év múlva kijelenthetjük, ami sokáig lehetetlennek tűnt: megoldottuk a Palme-gyilkosság rejtélyét”. Másutt azt mondta, bizonyos értelemben kevesebbet tudunk most, harminc évvel később, mint a nyomozás első évében – de talán éppen erre van szükség a tisztánlátáshoz.
