Újraválasztással számolhat a Fidesz – külföldi lapszemle

Külföldi lap szerint a felmérések alapján újraválasztással számolhat a Fidesz

2014. február 18., 16:59

A Reuters úgy értékeli Orbán Viktor beszédét, hogy a miniszterelnök leverte a karókat a választások előtt, mármint amikor arról beszélt, hogy a múlt és a jövő, vagyis a mostani kormány, illetve a posztkommunista rendszer között kell dönteni. Öt év telt el a romagyilkosságok óta, ám a túlélők, illetve az áldozatok rokonai azóta is a legnagyobb nyomorban élnek – írja a Der Spiegel. A tegnapi kampánynyitó beszéddel a Magyarországért megvívandó csatára készül Orbán Viktor – áll a Neue Kroner Zeitung cikkében. Az Orbán-kabinet döntése értelmében már a múlt októberben át kellett volna utalni az első kártérítést, de idáig csak odáig jutottak a hatóságok, hogy utasítást adjanak a helyzet felmérésére – emlékeztet a lap.

Reuters

A hírügynökség úgy értékeli Orbán Viktor beszédét, hogy a miniszterelnök leverte a karókat a választások előtt, mármint amikor arról beszélt, hogy a múlt és a jövő, vagyis a mostani kormány, illetve a posztkommunista rendszer között kell dönteni. A Fidesz erőteljesen vezet a közvélemény-kutatásokban, bírálói azonban azt mondják: az alkotmányt is beleértve úgy módosította az elmúlt években tömegével a törvényeket, hogy bebetonozza a saját hatalmát. Orbán ugyanakkor kijelentette, hogy meg kell védeni, amit elértek. Egyben a gazdasági fellendülésre hivatkozva azt mondta, hogy Magyarország történelmi lehetőség előtt áll. A tudósítás viszont megjegyzi, hogy a 80 százalék körüli államadósság még mindig a legmagasabb a térségben, emiatt az ország ki van szolgáltatva a feltörekvő piacokon végbemenő eladási hullámnak, miközben az USA visszafogja ösztönzési programját. Mindennek következtében a forint az utóbbi időben kétévi mélypontra esett az euróhoz képest.

Guardian

A lap bemutatja azt a győri hajléktalant, aki tavaly szeptemberben az utolsó fillérein vett lottószelvénnyel ütötte meg a telitalálatot és vitte el a 630 milliós főnyereményt. A cikk ugyanakkor megjegyzi, hogy a szerencsés eset éppen akkor került napvilágra, amikor emberi jogi aktivisták világszerte tiltakozó akciókat szerveztek a magyar hajléktalantörvény ellen. A múlt héten Londonban, Párizsban, New Yorkban, Bécsben, Lisszabonban, Dublinban, Brüsszelben, Essenben és Isztambulban tüntettek a magyar külképviseletek előtt. A héten pedig Budapesten tart megmozdulást A Város Mindenkié mozgalom a jogszabály ellen, miután az bírsággal, illetve börtönnel fenyegeti meg azokat, akik az utcán alszanak.

Der Spiegel

Öt év telt el a romagyilkosságok óta, ám a túlélők, illetve az áldozatok rokonai azóta is a legnagyobb nyomorban élnek. A kormány ugyan kártérítést ígért, de az érintettek még mindig nem kaptak semmit. Kóka Évának például, aki a férjét vesztette el, folyton döntenie kell, hogy mit vesz az átszámítva 100 eurós nyugdíjból: megrendült egészsége miatt gyógyszert, vagy inkább élelmiszerre rak félre. Úgy fogalmaz, hogy a tettesek az ő életét is tönkretették. Hogy hová költöztek Tiszalökről, azt nem akarja elárulni, mert fél. Pedig a gyilkosságot már az előző kormány is megakadályozhatta volna, ha a titkosszolgálatok kicsit gondosabbak. Segítség eddig mégsem érkezett, mint ahogy az állami vezetők idáig bocsánatkérésre vagy a részvét más, nyilvános gesztusára sem tudták rávenni magukat. Az Orbán-kabinet döntése értelmében már a múlt októberben át kellett volna utalni az első kártérítést, de még csak odáig jutottak a hatóságok, hogy utasítást adjanak a helyzet felmérésére. Az EMMI-nél jogi és szervezési okokkal magyarázzák az újabb késedelmet, miközben a legtöbb érintettnek sürgős anyagi és lelki támogatásra lenne szüksége. Helmeczy László ügyvéd arra számít, hogy az első pénzösszeg még április 6. előtt befut, ami kedvező jel lenne minden roma számára, és persze a kormánynak kapóra jönnének a romák szavazatai a választásokon.

Neue Kronen Zeitung

A kampánynyitó beszéddel a Magyarországért megvívandó csatára készül Orbán Viktor. Felmérések szerint újraválasztással számolhat a Fidesz, amely profitál a gazdasági fellendülésből. Az ország tavaly év elején kilábalt a visszaesésből, és azóta egymás után három negyedévben is növekedést tudott elkönyvelni. Az infláció igen alacsony, ráadásul újabb rezsicsökkentés várható. Orbánt azonban odahaza és külföldön is bírálják, miután a kormány a sajtótörvény, az MNB és az igazságszolgáltatás vitatott reformjára használta ki kétharmados többségét. Mindhárom jogszabályt élesen kritizálta az EU. Ellenfelei autoriter törekvéseket és a polgárjogok, valamint a sajtószabadság meggyengítését vetik a miniszterelnök szemére.

ORF (Forrás: Galamus)

Miközben az anyagi helyzet miatt nyomás nehezedik a bécsi Burgtheater igazgatójára, a magyar Nemzeti Színház a társintézmény körül kialakult „bizonytalan helyzet” miatt lemondta márciusi vendégszereplését. Az osztrák hírügynökség azt idézi Vidnyánszky Attila leveléből, hogy hírek szerint a Hartmann által vezetett társulat 50 millió eurós költségvetés mellett 8,3 milliós adósságot halmozott fel. Az üzenet megemlíti egyúttal, hogy bécsi információk az intendánssal kapcsolatban hűtlen kezelésről, adathamisításról, kreatív könyvelésről, közpénzek elsikkasztásáról és arról szólnak, hogy az igazgató a fivérét és a sógorát bízta meg az ifjúsági program irányításával. Vidnyánszky szerint ilyen körülmények között a Burgtheater nem megfelelő helyszín arra, hogy a közvetítő szerepét töltse be egy másik ország ügyeiben. Az előzmény az volt, hogy a bécsi színház tavaly ősszel visszautasította a budapesti meghívást, éspedig arra hivatkozva, hogy nem szeretné, ha a Burgtheater tekintélyét a magyar kultúrpolitika hírnevének helyreállítására használnák fel. Vidnyánszky rendkívül sértőnek minősítette az elutasítás módját és érveit – most.

http://www.reuters.com/article/2014/02/16/us-hungary-orban-idUSBREA1F0MX20140216
http://www.theguardian.com/world/2014/feb/16/homeless-hungarian-lottery-win-laszlo-andrasche
http://www.spiegel.de/politik/ausland/roma-morde-in-ungarn-das-elend-der-opfer-a-952505.html
http://wien.orf.at/news/stories/2631397/
http://www.krone.at/Welt/Orban_bereitet_sich_fuer_Schlacht_um_Ungarn_vor-Parlamentswahlen-Story-393775

Forrás: Klubrádió, Szelestey Lajos

18:23

Az északkeleti és a délnyugati, nyugati tájakon erőteljes gomolyfelhő-képződés várható: ezeken a részeken egyre több helyen számolhatunk esővel, zivatarral, felhőszakadással.

17:09

Újabb pofont kaptak azok, akik hittek abban, hogy a gyermekvédelmi törvény valóban szigorodhat. A kormánypártok képviselője, Dunai Mónika előterjesztése szerint ugyanis a gyónási titok mentesülne a jelentési kötelezettség hatálya alól a gyerekbántalmazások esetében is. Azaz egy pap minden további nélkül eltitkolhatná, hogy egy pedofil elkövető bevallotta neki a bűnét.