Temetőben gázolta halálra az idős asszonyt egy teherautó

2019. május 26., 11:40

Szerző:

Temetőben gázolt el egy idős asszonyt egy férfi, a rendőrség vádemelést javasol ellene, miután az asszony belehalt sérüléseibe – közölte a rendőrség honlapján vasárnap a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

A 42 éves csurgói férfi tavaly októberben Nagykanizsán, a Tripammer Gyula utcában lévő temetőben tolatott teherautóval, és elütötte a mögötte gyalogló idős nőt. A baleset következtében a sérült januárban a kórházban meghalt.

A nagykanizsai rendőrök a sofőr ellen halálos közúti baleset gondatlan okozásának megalapozott gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást, amelyet vádemelési javaslattal zártak le.

Az északkeleti és a délnyugati, nyugati tájakon erőteljes gomolyfelhő-képződés várható: ezeken a részeken egyre több helyen számolhatunk esővel, zivatarral, felhőszakadással.

Újabb pofont kaptak azok, akik hittek abban, hogy a gyermekvédelmi törvény valóban szigorodhat. A kormánypártok képviselője, Dunai Mónika előterjesztése szerint ugyanis a gyónási titok mentesülne a jelentési kötelezettség hatálya alól a gyerekbántalmazások esetében is. Azaz egy pap minden további nélkül eltitkolhatná, hogy egy pedofil elkövető bevallotta neki a bűnét.