Származási megkötésünk nincs – Klubot működtetnek a cigány gyerekeket örökbe fogadó családok

2019. április 20. 06:42 - szerző: Cseri Péter

Aki roma gyereket fogad örökbe, az előbb-utóbb beleütközik a dilemmába, hogy miként kezelje gyermekének cigány származását és identitásának fejlődését – mondja Bakó Judit, a Romadopt alapítója és vezetője. A roma gyermekeket örökbe fogadó családokat tömörítő Romadopt nem civilszervezetként, hanem egyfajta klubként működik, a levelezőlistáján százhúszan szerepelnek, egy-egy összejövetelre harminc-negyvenen mennek el. Bár idehaza egyre többen hajlandók cigány gyereket örökbe fogadni, a többség még mindig elzárkózik ettől a lehetőségtől. A roma gyerekek örökbefogadása speciális kérdéseket vet fel, ezekről érdemi vita zajlik a Romadoptban, de a legfontosabb a tapasztalatok átadása, egymás segítése.

– Egy örökbefogadásra váró gyermek számára valóságos lottóötösnek számít, amikor végre bekerül egy családba. És az részletkérdés, hogy éppen ötvenmilliót vagy hárommilliárdot fizet, mindenképpen főnyeremény – mondja Gärtner Mózes Gyöngyi, két örökbe fogadott roma gyerek anyukája. – Ezt már azelőtt is így gondoltam, mielőtt a férjemmel együtt mi is szülőkké váltunk, de arra csak az elmúlt években döbbentem rá, hogy számunkra is főnyeremény volt az örökbefogadás. Sokat gazdagodtunk a gyerekeink által. Színesebbé vált számunkra a világ.

A Feneketlen-tónál találkozunk, a nagy játszótér előtt. Az apuka, Gärtner Róbert int a két kicsinek, illedelmesen bemutatkoznak. Aladár és Dóra (a szülők kérték, hogy ne írjuk le az igazi keresztnevüket) megnyomják a vezetéknevet. Ami azért nem tipikus roma név. Aladár kilencéves, Dóra hat. A fiúcskán látszik, hogy roma, Dóra bőrének színe sokkal világosabb. Mindketten rollert szorongatnak, szeretnének minél hamarabb bemenni a játszótérre. Gyöngyi fél óra türelmet kér tőlük, addig a parkban beszélgetünk. Dórának meg is mutatja az órán, meddig kell elvánszorognia a nagymutatónak. Mindketten tudomásul veszik, addig rollereznek egyet.

Gyöngyi és Róbert soha nem lombikoztak. Egy ideig ugyan kutatták, hogy milyen okból nem jön a közös baba, aztán elengedték a dolgot. Gyöngyi szinte naponta szembesült a gyerekkérdéssel, mivel református lelkészként több száz keresztelőn vett már részt. Az egyik alkalommal, amikor egy örökbe fogadott gyereket keresztelt, és látta a család boldogságát, eldöntötte, hogy nem akar tovább várni. Már csak a párjának kellett elfogadnia az örökbefogadást.

– Volt bennem bizonytalanság – emlékezik Róbert. – Vajon el tudok-e fogadni egy gyereket a sajátomnak, ha nem az én véremből való? Tudom-e ugyanúgy szeretni? Gyöngyi elvitt egy családhoz, amelyben egy örökbe fogadott gyerek nevelkedik. Megosztottam a családfővel, hogy mi aggaszt. Ő erre elmesélte, miként éli meg az apaságot. Lenyűgözött. Amikor elbúcsúztunk, és beültünk a kocsiba, azt mondtam a feleségemnek: ha én is ilyen jó emberré válhatok az örökbefogadástól, akkor vágjunk bele!

Fotó: Marton Meresz

Belevágtak. Történetük hollywoodi fordulatára hamarosan visszatérünk, előbb azonban érdemes felidézni, miként lehet valakiből örökbe fogadó szülő. A KSH adatai szerint nagyjából kétezren szerepelnek az örökbe fogadható gyermekek meg-megújuló adatbázisában, az örökbefogadásra alkalmas, nyilvántartott személyek száma pedig folyamatosan emelkedik, ma már megközelíti a háromezret. Döntő többségük házaspár, de több százan egyedülállók, vagy csak papíron azok, mert a meleg párokat nem regisztrálják külön. Évente nagyjából ezer gyerek kerül örökbefogadással családba, köztük sokan roma származásúak. Az adatfelvételi lapon ugyan nincs kérdés a származásról, az egyéb rovatba megjegyzésként viszont be lehet írni. Azok a párok, amelyek megjegyzésként rögzítik: „származási megkötésünk nincs”, tisztában vannak vele, hogy viszonylag hamar kapnak „gyerekajánlatot”, és szinte biztosan romát.

– A felkészítő tanfolyamon korábban kevés szó esett arról, hogy milyen speciális kérdéseket vet fel a roma gyerekek örökbefogadása – mondja Bakó Judit, a Romadopt alapítója és vezetője. A klubként működő Romadopt 2014-ben jött létre azzal a céllal, hogy összefogja a roma gyerekeket örökbe fogadó családokat, állandó találkozási lehetőséget biztosítson a szülőknek, a kicsiknek, az örökbefogadásra várakozóknak, az egykori örökbe fogadott felnőtteknek, valamint a szakembereknek. – Missziómnak tekintettem, hogy a származással járó nevelési helyzetek, illetve kérdések megbeszélése is része legyen a felkészítésnek, ezért nagy sikernek tartom, hogy másfél évvel ezelőtt bekerült a tanfolyam anyagába.

Az örökbefogadás fontos alapelve, hogy nem a gyermektelen házaspároknak keresnek megfelelő babát, hanem fordítva, az adott kisgyerek számára keresik a legmegfelelőbb családot. Nyilvánvalóan nincs értelme örökbe adni roma gyerekeket olyan szülőknek, akik idegenkednek tőle.

– Senkit nem ítélnek el, aki szűkre szabja azokat a feltételeket, amelyekkel hajlandó egy gyereket örökbe fogadni – mondja Bakó Judit. – Nagyon sokan úgy mennek az első adatfelvételre, hogy egy szőke, kék szemű, fehér bőrű és lehetőleg pár hónapos csecsemőt szeretnének magukhoz venni. Azért is fontos a tanfolyam és a várakozási idő, mert közülük sokan menet közben nyitottabbá válnak, számos feltételt elhagynak. Azzal is érdemes szembenézni, hogy a rasszjegyek esetleg egyáltalán nem vagy csak a kamaszkorban mutatkoznak meg erősebben, titkos örökbefogadás esetén senki nem lehet biztos a vér szerinti anya, de különösen az apa származását illetően.

Gärtner Róbert és felesége hollywoodi története 2011. december 8-án kezdődött. Aznapra kaptak időpontot, hogy hivatalosan elindítsák az örökbefogadási procedúrát. Piszkosul esett az eső. A Móricz Zsigmond körtérről mentek az adatfelvételre az illetékes gyerekvédelmi szakszolgálathoz. Előzetesen nem döntöttek arról, hogy a gyermek származásával kapcsolatban mit fognak majd beírni az egyéb megjegyzés rovatba. Felszálltak a tömött buszra. Csak Gyöngyinek jutott ülőhely az ablaknál, a mellette lévő ülésre egy roma kamaszlány huppant le. Idegesítette a lány, szívesen fogta volna férje kezét ezen az sorsfordító úton. A Gellért térnél aztán hirtelen egy óriási szivárvány jelent meg a Duna fölött. Az utasok áhítattal figyelték, ahogy a busz áthalad alatta az Erzsébet hídon. – Szerinted ez egy jel? – kérdezte Gyöngyi Róbertet. Igen, válaszolta a férje. Aztán a kamaszlány leszállt az Astoriánál. El tudnád képzelni, hogy ez a roma lány legyen a te lányod? – fordult megint a férjéhez Gyöngyi. El, válaszolta Róbert. Akkor ezzel a kérdéssel ne is foglalkozzunk tovább, mondta ki a felesége. Nem sokkal később beírták az adatlap megjegyzés rovatába, hogy származási megkötésük nincs. Épp egy terhességnyi idő elteltével, kilenc hónap múlva érkezett meg a Gärtner családba az akkor alig hároméves Aladár.

De a történetüknek volt még egy fordulata. Évekkel később, amikor Aladárral elmentek egy Romano Glaszo-koncertre, Gyöngyinek nagyon ismerősnek tűnt a zenekar énekese, Lakatos Sarolta. Biztos volt benne, hogy látta már valahol. Aztán beugrott. A koncert után odament hozzá, hogy feltegye az abszurd kérdést.

– Ne haragudj, de 2011. december 8-án nem utaztál véletlenül a körtérről az Astoriához, amikor egy hatalmas szivárvány jelent meg az égen?

És Sarolta emlékezett. A szivárvány miatt. Neked köszönhetjük Aladárt, szakadt ki Gyöngyiből. Elérzékenyülés, sírás, átölelés. Ma is tartják egymással a kapcsolatot.

Fotó: Marton Meresz

Bár a kívülállóknak furcsának tűnhet, minden szempontból szerencsés, hogy az örökbefogadási procedúrát több ponton is meg lehet állítani. Az eljárás alatt bármikor nemet mondhat a várakozó pár egy kiajánlott gyermekre, hiszen ez életre szóló döntés. Gärtnerék is jártak így.

– Dóra előtt két kiajánlásra mondtunk nemet – meséli Gyöngyi. – Egyikőjük egy halmozottan sérült kisgyerek volt. Végiggondoltuk a férjemmel, hogy az egész életünket alapjaiban forgatná fel, ha magunkhoz vennénk. Azt éreztük, hogy ekkora terhet nem tudunk vállalni. Egy másik esetben eljutottunk a személyes találkozásig, de nem éreztük azt az összhangot a kicsivel, amit korábban Aladárral. Mintha nem illene a családunkba. Később a Romadopt klubban láttuk őt, egy másik család örökbe fogadta, azt éreztük, hogy a legjobb helyre került. Dóránál pedig azt, hogy neki a mi családunkban van a helye.

L. Ritók Nóra, az Igazgyöngy Alapítvány vezetője szerint akik félnek örökbe fogadni egy roma gyereket, általában attól tartanak, hogy a genetikai örökséget nem írhatják felül az új családi minták.

– Nekem viszont az a tapasztalatom, hogy a nevelésben jóval meghatározóbb a szocializáció szerepe – mondja L. Ritók Nóra. – A generációs szegénységben élő, saját családjukban nevelkedő cigány gyerekek sem otthon, sem az oktatásban nem kapnak elég muníciót ahhoz, hogy más sorsot választhassanak, mint a szüleik. A többségi társadalom gyakran úgy képzeli el, hogy a nyomorúság ördögi köréből való kitörés pusztán elhatározás kérdése. Szerintük elég, ha egy roma egy nap eldönti, hogy mostantól tanulni, dolgozni fog, és képes otthagyni a cigánytelepet. Ez illúzió. Az átörökített szocializáció miatt hiányzik a képesség a kitartó erőfeszítésre, sem tudás, sem lehetőség nincs a kitörésre. Egy örökbe fogadó család viszont valódi esélyt kínál erre.

Lassan megtelik a játszótér. – Mennyi az idő? – kérdezi Aladár. Még pár percig legyél türelemmel. Dóra az órát szeretné látni. De hiszen már túlment a nagymutató, panaszkodik. Jó, akkor bemegyünk. Találunk egy szabad padot, a gyerekek szétszaladnak. Gyakran hallják az ismerősöktől, mondja Gyöngyi, hogy milyen cukik. Azok is. Nagyon szerethetők. Ettől függetlenül sokszor próbára teszik a türelmüket, teszi hozzá.

Aladárnak zene folyik az ereiben. Több hangszerhez is van érzéke, most épp kürtön tanul. Gärtneréknél magától értetődő, hogy külön hangszeres zeneórára is jár. Az óvodában akadtak vele gondok, olykor verekedett, nem fogadott szót, otthon pedig hiába kérdezték tőle, mi a baja, nem beszélt róla.

– Aztán rájöttünk – mondja Róbert. – Mindennél fontosabb neki, hogy elfogadják, és ezt éreztessék is vele. Minket is folyamatosan próbára tesz, hogy tényleg szeretjük-e. Ha nem érzi a feltétel nélküli elfogadást, azonnal meglátszik a viselkedésén. Eleinte az iskolában is voltak vele magatartás-problémák, de eldöntöttük, mindent megteszünk, hogy ne kelljen máshová vinni. Az elmenekülés nem lehet megoldás. Megbeszéltük az igazgatóval és a tanítóival a teendőket. Azóta nagyon odafigyelnek rá, ráadásul kaptunk külső segítséget is. Sokat javult a helyzet. Persze a gyerekektől ma is kap néha beszólást, de már tudja kezelni. Dórának nincsenek ilyen gondjai, rajta nem látszik a származása.

A származással kapcsolatos kérdéseket először nem is az örökbe fogadott gyerekek teszik fel, hanem a család, a rokonság, a barátok, a kollégák. Az elején furcsa volt, de aztán hozzászoktak, hogy aki csak kapcsolatba kerül velük, rákérdez a dologra, mondja Gyöngyi. Pedig nem is az a fontos, hogy ők miként viszonyulnak a gyerekeik származásához (ezt azért fel lehet dolgozni), hanem a kicsik saját maguk.

– Összetett kérdés, hogy mit kezdjünk a származással – mondja Bakó Judit. – Tilos titokban tartani, ugyanúgy meg kell tanítani a gyerekeinket ezt elfogadniuk, mint az örökbefogadást. A kérdés, hogy miként és milyen mélységben foglalkozunk a témával. Szülőként az a feladatom, hogy a gyermekem mindenestül szeresse és elfogadja magát. Tehát megtanítom neki azt is, hogy jó dolog cigánynak lenni, emellett a mai magyar társadalomban hallani fogja a minősítő megjegyzéseket. Az ilyen helyzetekre is fel kell készíteni a gyerekeket. A szülőknek pedig tájékozottnak kell lenniük a cigánysággal kapcsolatban, és az ő döntésük, hogy miként ismertetik meg a gyereküket a származásával. Hallgathatnak autentikus roma zenét, olvashatnak roma mesét, megnézhetik a Szaffit, de akár részt vehetnek a roma büszkeség napján, eljárhatnak roma táncházba. Fontos, hogy a szülő kinyisson ajtókat, de figyelnie is kell, hogy a gyermek készen áll-e belépni rajta.

Fotó: Marton Meresz

L. Ritók Nóra szerint is el kell dönteniük az örökbe fogadó szülőknek, hogy aktívan segítik-e a gyerekeik roma identitásának építését.

– Nagy felelősség ez, hiszen úgy lenne normális, hogy valaki élje meg és vállalja az identitását, de ma ez nem egyszerű. Természetes, hogy egy szülő igyekszik megvédeni a gyermekét a bántásoktól, az atrocitásoktól, és azt is tudja, hogy roma identitású felnőttként számos konfliktusa lesz a társadalomban. Gyakran hangoztatott elvárás, hogy a tanult, diplomás romák menjenek vissza oda, ahonnan jöttek, és segítsenek a saját véreiknek. De elvárhatjuk-e ezt tőlük? Sokszor hallottam már roma értelmiségiektől: nem azért tanultak, hogy visszamenjenek oda, ahonnan ki akartak szabadulni. Ők inkább asszimilálódni szeretnének, életük minden mozzanatával alkalmazkodni a többségi társadalom elvárásaihoz. Én az integrációban, sőt az inklúzióban hiszek, abban, hogy ha valaki az önazonosságával együtt válik a társadalom tagjává, annak révén a befogadó többség is gazdagodik.

A Gärtner családban is felvetődött, hogyan és mennyire erősítsék gyermekeik roma identitását.

– Egyrészt ébren tartjuk az emlékeiket, visszajárunk velük a vidéki nevelőotthonba, ahonnan örökbe fogadtuk őket – mondja Gyöngyi. – Másrészt viszont nem akarjuk erőltetni, hogy keressék a gyökereiket. Ha igénylik majd, segíteni fogjuk őket.

Aladártól és Dórától nem köszönünk el. Hagyjuk őket, belefeledkeztek a játékba. A kislány egy szőke hajú ovissal épp homokvárat épít, a fiú önfeledten focizik. Barna bőre valósággal ragyog a napfényben.