Pécset megint a csőd szélére vitte a Fidesz, középtávon van kiút a csapdából
Pécsett mindez nem látszik a Széchenyi téren. A városháza előtti parkban virágok nyílnak, az épület alatt, a sarki kávézóban egyetemisták tanulnak, az emeleti irodákban dolgozók gondjaiból ott nem sokat éreznek a betérők.
– Biztosan hallottál a bölcsőde ügyéről – kuncog a telefonban pécsi barátom, amikor arról kérdem, milyen az „emberek” közérzete most, hogy új politikusok dolgoznak a városházán. – Megkérdezed a járókelőket, fogalmuk sincs arról, mi igaz a sikkasztásról szóló pletykákból, de amikor nálunk, a cégnél szóbakerült ennek a „téves utalásnak” a híre, tízből kilencen azt mondták, nem lehet véletlen az ilyen baki. Biztosan valakinek a csókosa nyúlta le a pénzt.
A pécsiek gyanakodók lettek az utóbbi években, véli egykori kollégám is, és arra utal, biztosan nem zörögne a haraszt, ha nem volnának tények a Fidesz városi belső köreiből kiszivárgó gyanús ügyletek mögött. Amikor a vízmű „kivásárlása” zajlott, már akkor is magánérdekeket sejtettek az ügylet mögött, később, amikor a közvilágítás korszerűsítését Tiborczéktól rendelték meg, már senki sem csodálkozott. Aztán jött a Zsolnay gyár eladásának zavaros ügylete, a meglehetősen drágán, jókora felárral megvett holland buszok körüli balhé. Egyik-másik mögött a megyében érdekelt fideszes erős emberek személyes és családi érdekeit gyanítják.
– Mi igaz a szóbeszédekből? Tényleg anyagi csőd fenyegeti a várost? – teszem fel a kérdést Ruzsa Csabának, a város gazdálkodásáért felelős új alpolgármesternek.
– Biztosan nem állunk jól, ez az első pillanatban kiderült. A tényleges helyzetről majd akkor kapunk képet, ha befejeződnek a városi cégeknél elkezdett átvilágítások. Nem csak a hiány megállapítására, a vállalatok szerződéseinek jogszerűségére is kíváncsiak vagyunk. Több mint egy tucat ügyvédet bíztunk meg a feladattal. Nagyon nagy munkáról van szó.
– Azt tudják már, hogy az önkormányzat költségvetése milyen állapotban van?
– Van egy közel tízmilliárdos hitelállomány, amely nagyrészt korábbi ügyletekhez kötődik. Idetartozik például az Elios-szerződésből fakadó adósságunk vagy a buszügy, amely kapcsán már rendőrségi nyomozás folyik. Csak ez a kettő együtt közel ötmilliárd forintot tesz ki. Ez nem hiány, de ha egy 3,5 milliárdos busztender túlárazása miatt a rendőrség is vizsgálódik, akkor okkal gondolhatjuk, hogy a jogtalannak vélt 900 millió-egymilliárd forint hiányzik a kasszánkból. Kétmilliárd a futó uniós programokhoz kapcsolódó önerő, de ezeket is korábban felvett hitelekből fedezte a város, most pedig nyomasztják a költségvetésünket. A kincstári tartozásunk visszafizetését, amely jelenleg 8,5 milliárd forint, 2020. december 1-jére kell teljesíteni. Azaz pár héten belül ez rövid lejáratú kötelezettség lesz, és ezt a jövő évi költségvetésnek kellene döntően kezelnie. Tehát egy évünk lenne a nyolc és fél milliárd forint törlesztésére. Ez az összeg megközelíti az éves költségvetésünk 15-20 százalékát! Vannak ki nem fizetett szállítói számlák is, nagyjából négy és fél milliárdnyi összegben, amelyhez a fedezet fele van csak számlánkon. Nehéz a helyzet!
Hosszasan sorolja a milliárdokat, amit az ilyen nagy számokban járatlan halandó valójában fel sem fog. Alighanem ugyanolyan fejfájást érezhettek a frissen megválasztott városi vezetők, mint azok a családok, amelyeknek egyik napról a másikra nyakukba szakadt a kifizethetetlenné vált devizahitel sok százezer forintja. Csakhogy a pécsi vezetőknek milliárdokat kell kigazdálkodniuk. Egy éven belül törleszteniük kell a teljes adósságot a kincstárnak, kopogtatnak a döntésért, akik a futó közbeszerzési eljárások során megrendelést szeretnének kapni. Hetvennyolc közbeszerzést hirdettek meg az elődök uniós pályázatok keretében, most nekik kell mérlegelniük, mit igen és mit nem. Közben vannak a mindennapi költségek: üzemeltetni kell a várost.
– Honnan lesz minderre forrás, amikor üresek a zsebek? Aki egyszer belelépett a hitelcsapdába, később hallani sem akar ilyesmiről.
– Az önmagában nem baj, ha egy önkormányzatnak vannak hitelei, de azokat olyan célokra kell felhasználni, amelyekből vissza lehet termelni a pénzt. Csak egyetlen példa: a közvilágítási programra nem hitelt, hanem uniós forrást kellett volna igényelni. Minden magyar nagyváros ezt uniós forrásból oldotta meg, ahogy a buszok cseréjét is. Ezek a problémánk fő forrásai.
Ruzsa Csaba a korábban cégvezetőként sikeres főnökét idézi: úgy kell talpra állítani a várost is, mint egy döcögő vállalatot vagy egy anyagilag bajba került kisvállalkozást. Pécset a korábbi botrányok miatt nagy ívben elkerülik a befektetők, mert ki az a bolond üzletember, aki olyan helyre viszi a pénzét vagy a cégét, ahol ki van téve az olyan atrocitásoknak, mint ami többek között a SUEZ tulajdonosait érte a vízmű elfoglalásakor? A Zsolnay gyár körüli perpatvar sem tett jót a város hírnevének.
– Vissza kell szerezni a befektetők bizalmát – állítja, és hozzáteszi: ezért nagyon sokat kell még dolgozniuk. Az adottságok nem rosszak, jó híre van az egyetemnek, Pécsnek kellene betöltenie a dél-dunántúli régió központjánaka szerepét, de elvesztette korábbi vonzerejét. Ez rányomja a bélyegét a térség gazdasági teljesítményére is. Nincs olyan ménes, amelynek az elején nincs egy vezérló – próbálja képletes hasonlattal illusztrálni a jelenlegi helyzetet.
– Mi lenne a kiút? – kérdem.
– Röviden?
– Közérthetően…
– A szakmai alapú pénzügyi tervezéssel és a befektetések intenzív ösztönzésével középtávon kivezethető a város ebből a csapdahelyzetből. Stabilizálni kell a költségeinket, növelni a bevételeinket a gazdaság erősítése révén. Természetesen nem adóemeléssel, hanem az adóalap növelésével. Létrehozunk egy gazdaságfejlesztési főosztályt elsősorban a befektetések ösztönzésére, de a városmarketing és a turizmus fejlesztése is a feladata lesz.
– Nem volt túl rövid az idő a városi ügyek átvételére?
– Már egy éve dolgoztunk a program kidolgozásán, amely szerintünk felvázolhatná Pécs fejlesztésének perspektíváját. A csapatot Péterffy Attila vezette, és nagyon sok hozzáértő szakembert sikerült megnyernie a munkához. Annak ellenére is segítettek nekünk, hogy nem kis bátorság kellett felvállalni egy ilyen, az ellenzékhez kötődő feladatot. Július közepén ezt az 55 oldalas programot Péterffy Attila nyilvánosságra is hozta. Ennek alapján láttunk munkához október 13. után.
– Mennyi az esély a megvalósítására?
– Nem szeretnék esélyeket latolgatni, de ismerve a polgármesterünket mint cégvezető, következetesen dolgozik majd a megvalósításán. Az első négy-öt ígéretünk november közepén máris napirendre került. Változik a hivatali munka stílusa is: a javaslattevő és döntésképesség minden vezetővel szemben elvárás lett. Minden forint felhasználását meggondoljuk, hogy működőképes és fejlődő legyen a „Pécs Kft”.
Pécsi ismerőseim azt is vélelmezik, hogy a város anyagi csődjéhez nagyban hozzájárult az Európa kulturális fővárosa program, mert az akkor felépült létesítményeket nem lehetett később gazdaságosan üzemeltetni. Ruzsa Csaba ezzel kapcsolatban abban látja a problémát, hogy az elmúlt tíz évben elmaradtak a gazdasági fejlesztések, nem találtak beruházókat. – A kultúra csak akkor finanszírozható, ha van gazdasági erő mellette – állítja. Ha valaki, ő igazán tudja: akkoriban ő volt a program városi vezetője.
Bognár Szilviának, Pécs kulturális kérdéseiért felelős másik alpolgármesterének is van erről véleménye. Annak idején a program sajtófőnöke volt.
– Ezek a beruházások valóban nagyon sok pénzbe kerültek, de értéket teremtettek. Egy Pécshez hasonló méretű városnak azonban nagyon nagy falat fenntartani az akkor létrejött intézményeket. 2016-ban Pécs városa a Modern Városok Program keretében az egyetem fejlesztése mellett a kultúrára kért és kapott forrásokat, ami tíz évre rendezi a Zsolnay Örökségkezelő, illetve a Kodály Központon belül a Pannon Filharmonikusok állami támogatását. Nagyságrendileg 1,4 milliárdot kap a Zsolnay Örökségkezelő, amit a város kiegészít 150 millió forinttal. A filharmonikusokat szintén segíti a város: százötvenmilliót adnak az állam mintegy négyszázmilliós támogatásához. Jövőre ez még így marad, de 2021-től 2025-ig lassan visszafordulnak az arányok: a kormány kötelezettsége egyre csökken, a városé pedig növekszik. 2026-tól pedig ismét a városé lesz a fenntartás teljes terhe.
– Van realitása ennek a jelenlegi anyagi helyzetükben?
– Befektetőket, mecénásokat keresünk, ahogyan már mondtuk, a gazdaságfejlesztési főosztálynak fontos feladatai lesznek e téren. A Zsolnay Kulturális Negyed kialakítása építészetileg sikerült, de még nem tudtuk az elvárásoknak megfelelően megtölteni turisztikailag vonzó programokkal. Ezen máris igyekszünk változtatni. Önjáróvá szeretnénk tenni a város kulturális életében szerepet vállaló intézményeinket, a Pécsi Országos Színházi Találkozónak is vissza szeretnénk adni az eredeti rangját.
– Nyitott hivatalban gondolkodunk – kezdi sorolni a legfontosabb teendőit, amelyeket új hivatalában feltétlenül fontosnak lát. – A minap nálam járt az egyik intézmény vezetője, és megkérdezte, milyen lapokat hívhat meg a következő rendezvényeikre. Nem is értettem. „Az előző vezetés kitiltott a rendezvényekről bizonyos szerkesztőségeket” – mondta. Mi semmi ilyesmit nem tűrünk el Pécsett! Hozzám tartozik majd a Pécsi Kommunikációs Központ Kft., azaz az önkormányzati fenntartású helyi médiumok, elvárásom – mert természetesnek tartom –, hogy a politikai paletta minden szereplője megszólalhasson felületeinken, szemben az eddigi kilenc évvel. Péterffy Attila polgármesteri programja is egyértelműen fogalmaz a semleges közmédia kialakítását illetően.
Amikor arról kezdünk beszélgetni, mi okozhatta a város, a megye olyan emblematikus kulturális rendezvényeinek az út- és helyszínkeresését, mint amilyen többek között a POSZT vagy Rockmaraton, egyértelműen a megosztottságot és a párbeszéd-képtelenséget okolja. Ezen is változtatni fog.
– Nagy számban élnek, dolgoznak itt festők, képzőművészek, akik nem találnak befogadóhelyeket, nincsenek műtermeik. Ki „fogalmazza meg” ezt a várost, ha nem az itt élő művészek, alkotók? Mint ahogyan az sem tartható, hogy a kultúra fővárosának ne legyen marketingstratégiája és ne legyenek a várost népszerűsítő kiadványai.
Nem akar visszafelé mutogatni, de szerinte egészen biztosan máshová kell helyezni a hangsúlyokat, mint ahogy elődei tették.
– Van felhatalmazásunk, szándékunk és időnk is, hogy ezen változtassunk.
