Kevesebb diák ment el nyelvvizsgázni 2019-ben

2020. január 6., 06:21

Szerző:

Kevesebb diák ment nyelvvizsgázni 2019-ben, mint egy évvel azelőtt – idézi az MTI a Világgazdaság cikkét. 2018-ban még 120 ezren jelentkeztek nyelvvizsgára, 2019 novemberéig már csak 111 ezren.

A lap az Oktatási Hivatal adataira hivatkozva ír erről. A 111 ezerből 74 ezren vizsgáztak sikerrel, míg 2018 egészében 79 ezren.

Fotó: MTI/Marjai János

A legtöbben, 90 ezren tavaly is középfokú vizsgára jelentkeztek, mintegy 16 ezren pedig felsőfokúra.

Ami anyelveket illeti, oroszból összesen 406-an nyelvvizsgáztak, kínaira kilencen jelentkeztek. A legtöbben angolból vizsgáztak, a 83 ezer próbálkozóból 57 ezer vizsgázónak állítottak ki bizonyítványt. A második legnépszerűbb nyelv 12 ezer sikeres vizsgázóval a német lett, amelyet a francia és a spanyol követett, nagyjából 800-800 sikeres vizsgázóval.

Az északkeleti és a délnyugati, nyugati tájakon erőteljes gomolyfelhő-képződés várható: ezeken a részeken egyre több helyen számolhatunk esővel, zivatarral, felhőszakadással.

Újabb pofont kaptak azok, akik hittek abban, hogy a gyermekvédelmi törvény valóban szigorodhat. A kormánypártok képviselője, Dunai Mónika előterjesztése szerint ugyanis a gyónási titok mentesülne a jelentési kötelezettség hatálya alól a gyerekbántalmazások esetében is. Azaz egy pap minden további nélkül eltitkolhatná, hogy egy pedofil elkövető bevallotta neki a bűnét.