Nem volt elég "tökös" az AB

Az Alkotmánybíróság az országgyűlés törvényalkotása fölötti kontrollt biztosítja, most pedig ennek a kontrollnak a leépítése folyik, ami óriási hiba – így vélekedett Kolláth György alkotmányjogász annak kapcsán, hogy a kormány jelentős mértékben szűkítette az AB hatáskörét. Ha az alkotmányosság, a jogállamiság, a jogbiztonság fogalma zárójelbe kerül, onnantól kezdve ez már nem demokratikus jogállam, hanem valami más – fogalmazott.

2010. november 17., 20:22

Kolláth szerint csúsztatás, vagy „még annál is galádabb dolog” lenne azt mondani, hogy erre hatalmazta volna fel az ország a kormányoldalt. Az ugyanis, hogy valakinek alkotmányozó felhatalmazása van, csupán egy hatáskört jelent, de a döntés tartalmáról semmit nem árul el – magyarázta.

Számos más kérdésben lehetne egyébként vitatkozni az AB jogkörét illetően, például, hogy a testületnek érdemes-e foglalkoznia a helyi önkormányzati rendeletekkel, illetve vita tárgyát képezhetné az is, hogy jelenleg bárki alkotmánybírósághoz fordulhat, érdekeltség nélkül. Bár az AB ez utóbbi jogkörét Kolláth nem szűkítené, mert mint mondta, ’89-ben óriási dolog volt, hogy az alkotmánybírósági törvényt azon elv alapján alkották meg, mely szerint nem az a fontos, hogy ki mondja, hanem hogy igaza legyen és „ha jót mond, meg kell neki köszönni”.

Az viszont nem lehet kérdés, hogy élete legjobb formáját hozta a testület, amikor egyöntetűen kiállt a „98%-os borzalom” ellen, illetve további, „európai szintű” elemekkel egészítették ki a döntést, ezért elismerés, nem pedig büntetés járna – vélekedett Kolláth, hozzátéve, ezt egyetlen másik európai alkotmánybírósággal sem mernék megtenni.

Az alkotmányjogász úgy látja, a kormány nem képes és nem is hajlandó az Alkotmány sáncain belül megoldást keresni. Úgy fogalmazott, amint forró lesz a pite, az Alkotmány már nem számít, az csak egy koszos papír, amivel bármit meg lehet tenni.

Európa alkotmányaiban vannak olyan örök érvényű, megváltoztathatatlan tételek, olyan alkotmányos értékek, amikhez nem lehet hozzányúlni, illetve vannak olyan technikák, amik kizárják, hogy az alkotmányt meg lehessen változtatni - figyelmeztetett. Hozzátette, másutt 50 év kell egy alkotmány-kiegészítéshez, vagy módosításhoz, nálunk 5 perc is elég.

Kolláth képtelenségnek nevezte Navracsics Tibor egy külföldi lapnak adott interjúban tett kijelentését, miszerint vannak olyan nyugat-európai országok, ahol nincs alkotmány, illetve alkotmánybíróság - írta az

atv.hu.

Az északkeleti és a délnyugati, nyugati tájakon erőteljes gomolyfelhő-képződés várható: ezeken a részeken egyre több helyen számolhatunk esővel, zivatarral, felhőszakadással.

Újabb pofont kaptak azok, akik hittek abban, hogy a gyermekvédelmi törvény valóban szigorodhat. A kormánypártok képviselője, Dunai Mónika előterjesztése szerint ugyanis a gyónási titok mentesülne a jelentési kötelezettség hatálya alól a gyerekbántalmazások esetében is. Azaz egy pap minden további nélkül eltitkolhatná, hogy egy pedofil elkövető bevallotta neki a bűnét.