Ki a magyar ma?

- Melyek a Fidesz-kormány külpolitikájának alappillérei?

– Átalakult a világrend, az elmúlt három-négy évben, átrajzolódtak az erőviszonyok. Külpolitikánknak ebben az átalakulásban aktívan kell jelen lennie. A Fidesz és a kormány programjában nem pusztán külkapcsolati koncepcióról van szó, hanem a külgazdasági érdekek markáns érvényesítéséről. A legfontosabb alapvetés: Magyarország része az európai és az észak-atlanti közösségnek, tagja az Európai Uniónak és a NATO-nak. Komolyan kell vennünk részvételünket a nemzetközi missziókban. Legalább ilyen fontos a szomszédságpolitika, illetve a határon túli magyarokról való gondoskodás, a nemzeti-nemzetpolitikai érdekek érvényesítése. Kiemelt szerepet szánunk Oroszországnak, a közép-ázsiai volt szovjet tagköztársaságoknak, és többszintű kapcsolatrendszert akarunk kialakítani Kínával.

- Külügyi berkekben „más stílusról” beszélnek. Ez mit jelent?

– A külpolitikát a nemzetpolitikai célok eszközének tekintjük. Őszintén közöljük partnereinkkel nemzeti érdekeinket, s elmondjuk, ha másként látjuk a dolgokat. Annak idején én is kritikusa voltam a szécsényi Bajnai–Fico-találkozónak. Azóta mindkét országban új kormány van, és pozitív irányba változott a hangvétel. Pedig álláspontunk a nyelvtörvényről nem változott meg. Egyben célunk, hogy megértessük az állampolgársági törvényünk szándékait. Reményeim szerint a kényes kérdésekben olyan megoldások születnek – akár a Velencei Bizottság ajánlásaival együtt –, amelyek kevesebb tüskét hagynak a két ország kapcsolataiban.

- A külügyi bizottságban többször is elhangzott: Magyarország értékalapú külpolitikát akar folytatni. Mégis, mi a különbség az értékek – például az emberi jogok – és az érdekek között, amikor Oroszországról vagy Kínáról van szó?

– Az emberi jogi kérdéseket kiemelten fontosnak tekintjük. Ehhez az értékrendhez tartjuk magunkat akkor is, amikor az említett országokról van szó. De a két dolgot külön kell választani. Kína és az ázsiai térség a világgazdaság legdinamikusabban fejlődő régiója. Érdekünk, hogy erősítsük az együttműködést, elsősorban gazdasági téren. Hasonló a helyzet Oroszországgal. Hamarosan magyar–orosz miniszterelnöki találkozóra kerül sor, ahol sok kérdés kerülhet majd napirendre, akár a gazdaság vagy a kultúra területén. Itt is a stratégiai partnerségre törekszünk, az érdekek mentén felrajzolódó kapcsolatok kialakítására. Ugyanakkor tisztázhatjuk az esetleges problémáinkat is.

- A magyar külpolitika egyre több országot illet a „stratégiai partner” jelzővel. Lassan már az a kivétel, aki nem az.

– A stratégiai partnerséget nem szűkítjük le földrajzi értelemben vett országokra vagy országcsoportokra. Vannak megoldandó kérdések, és ezekhez keresünk partnereket. Itt van például Szerbia, a maga intenzív európai integrációs törekvéseivel. Közös érdekünk, hogy a folyamat haladjon. Ezért érezhető egyfajta megbékélés, noha léteznek kibeszéletlen történelmi sérelmek, mint például a bácskai vérengzések. A történelem feltárása, „helyretétele” azonban elsősorban a történészek feladata. Ettől függetlenül egymás stratégiai partnerei lehetünk, hisz Szerbia nemzeti érdeke is, hogy Magyarország támogatásával mielőbb elkezdhesse az integrációs tárgyalásokat. Belgrád számára világossá vált, hogy a magyar kisebbség híd lehet a két ország között.

- A nemzetpolitika szempontjából az egyik legfontosabb kérdés, hogy ki a magyar.

– Ezt egyetlen mondatban nem lehet definiálni. Inkább engedjen meg egy gondolatsort. Magyarnak tekinthető-e az az Egyesült Államokban élő, harmadik generációs fiatalember, aki nem beszél magyarul, lehet, hogy soha nem járt itt, és csak annyit tud saját családja történetéről, hogy ’56-ban el kellett hagyniuk hazájukat? Ha állampolgárságot kér, hogyan viszonyuljunk hozzá? Nem tudom őt nem magyarnak tekinteni, főleg, ha van rá igénye, hogy az anyaországgal kapcsolatot tartson. Magyar az is, akit a határon túli magyarok közé soroltunk a Kárpát-medencében. Ám eddig a New York-i magyar könnyebben jutott állampolgársághoz, mint azok, akiknek felmenői történelmi okokból elveszítették az állampolgárságukat, de most igénylik, hogy a határon túl élve is hozzájussanak. Ezt a diszkriminációt oldottuk fel az állampolgársági törvénnyel, amely január 1-jén hatályba lép. Ki tehát a magyar? Szerintem az, aki vállalja magyar identitását, és – függetlenül attól, hol él a világban – felelősséget érez nemzetéért.

- Mennyiben befolyásolja külkapcsolatainkat a határon túli magyarok képviselete?

– Egyértelmű a felelősségünk és kötelességünk irántuk. Ezzel, szerintem, ma az országban mindenki egyetért. Noha voltak olyan időszakok – főleg az állampolgársági népszavazás időszakában –, amikor a kormány ellenük beszélt. Ám ez a korszak lezárult. Igyekszem sok időt tölteni a határon túli magyarok között, s látom: egyre nagyobb az igény az anyaországi magyarok között is a kapcsolatok erősítésére. Vagyis nemcsak a kormánynak vagy egyes pártoknak fontos, hanem a mindennapok világában is. E nemzeti összetartozás pozitív tendenciáit felelősséggel kell megjelenítenünk külpolitikánkban.

- Martonyi János úgy fogalmazott: „Teljes képtelenségről beszélnek, akik azt mondják, el kell végezni a trianoni szerződés felülvizsgálatát.” Ön szerint hogyan oldódhat fel a Trianon-trauma a jelenlegi európai viszonyok között?

– Erőteljes nemzeti kisebbségi politikával bizonyos traumákat orvosolni lehet majd, de teljesen megoldani aligha. Fontos, hogy a kisebbségi kérdéseket markánsan képviseljük az európai közösségben. Ha a határon túl élő magyaroknak hatékony támogatást tudunk nyújtani, ha erősítjük őket abban, hogy szülőföldjükön tudjanak boldogulni, akkor talán tudjuk enyhíteni ezeket a sebeket. De Trianon még sokáig ott lesz a lelkünkben. Bízom abban, hogy sokkal markánsabban meg fog jelenni a történelemkönyvekben, a helytörténetekben a korszak. Én ezt Balassagyarmat – Civitas Fortissima – képviselőjeként különösen fontosnak tartom. Bízom abban, hogy az európai integráció és a határokon átívelő nemzeti összetartozás is egyfajta gyógyír lehet.

- Mi a magyar kormány érdeke: a kettős állampolgárságú magyarok jöjjenek ide, vagy maradjanak szülőföldjükön?

– Az érdekünk az, hogy a határon túli magyarok, a magyar kisebbségek ne érezzék rosszul magukat szülőhelyükön. A Vajdaságban, a megvalósuló kulturális autonómiában, a Magyar Nemzeti Tanács szerepe például az, hogy az oktatás, a kultúra, a közélet, a média területén létrehozzanak olyan közösségi lehetőségeket, amelyek arra inspirálnak egy szabadkai fiatalembert, hogy saját szülőföldjén igyekezzen boldogulni. Ki kell „termelődjön” az a fiatal értelmiségi világ, amelyik fontosnak tartja magyar identitását, szülőhelyén akar érvényesülni, és megpróbálja egyben tartani a magyar közösségeket. A tíz évvel ezelőtti és a mostani adatok összehasonlításából egyértelmű: elindult az asszimiláció, nagyon intenzív a szórványosodás. Már az is nagy siker lenne, ha a folyamatot meg tudnánk állítani. Ebben az ügyben még nem vagyok bizakodó, de látom a biztató jeleket.