Ha ezzel sem nyeri meg fiatalok szívét a kormány, akkor semmivel: folytatódik a Hol vagy Kajla?-program

2020. június 30., 17:12

Szerző:

Július 1-jétől idén is útjára indul a Hol vagy, Kajla? elnevezésű országos turisztikai program, amelynek keretében az alsó tagozatos diákok fedezhetik fel Magyarország természeti és kulturális értékeit augusztus végéig.

„A magyar turizmus teljesítménye 2010 óta folyamatosan nőtt, úgy tűnt, hogy 2020 lesz a legjobb év, azonban a koronavírus-járvány miatt két hét alatt veszélybe került. A járványhelyzet után

a turisztikai ágazat a kormány gyors intézkedéseinek köszönhetően életben maradt,

de igazán újraindítani csak együtt tudják a szereplők" - hangsúlyozta Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a programot beharangozó mai sajtótájékoztatón, kiemelve, hogy ezért is van szükség az ilyen kezdeményezésekre.

Elmondta, hogy a program alapját adó Kajla-útlevélben a gyerekek pecsétet gyűjthetnek, útvonalat tervezhetnek és az élményeikről is beszámolhatnak. Országszerte több mint 500 helyszínen lehet az útlevélbe pecsétet gyűjteni vagy arra kedvezményt kapni. A programhoz tartozik egy applikáció és honlap is, ahol további információk érhetők el.

Július 1-jétől augusztus 31-éig a Kajla-útlevéllel rendelkező gyerekek ingyenesen utazhatnak a MÁV és GYSEV vonalain, valamint a BAHART és a MAHART egyes járatain, de igénybe vehető lesz a kedvezmény a dunakanyari településeket összekötő hajójáratokon is.

Tavaly nagyon népszerű volt a program: 200 ezer pecsét gyűlt össze, 50 ezer ingyenesen feladható Kajla-képeslapot küldtek el, több mint 100 ezren utaztak a vasúton ingyenesen és 10 millió kilométert tettek meg.

Hamarosan

elérhetőek lesznek a Kajla-körök is,

amelyek gyerekeknek is szóló túrajavaslatokat tartalmaznak.

2024. május 7., 18:23

Az északkeleti és a délnyugati, nyugati tájakon erőteljes gomolyfelhő-képződés várható: ezeken a részeken egyre több helyen számolhatunk esővel, zivatarral, felhőszakadással.

2024. május 7., 17:09

Újabb pofont kaptak azok, akik hittek abban, hogy a gyermekvédelmi törvény valóban szigorodhat. A kormánypártok képviselője, Dunai Mónika előterjesztése szerint ugyanis a gyónási titok mentesülne a jelentési kötelezettség hatálya alól a gyerekbántalmazások esetében is. Azaz egy pap minden további nélkül eltitkolhatná, hogy egy pedofil elkövető bevallotta neki a bűnét.

2024. május 7., 15:31

Szerdától a benzin és a gázolaj nagykereskedelmi ára is tovább csökken. A benzin bruttó 5 forinttal, míg a gázolaj bruttó 4 forinttal fog kevesebbe kerülni.