Határozati javaslatot nyújtanak be az Országgyűlésben, hogy ne csak a politikusoknak, hanem Mészáros Lőrincnek és Garancsi Istvánnak is vagyonnyilatkozatot kelljen tennie
Tordai Bence, a Párbeszéd országgyűlési képviselője pénteken sajtótájékoztatón jelentette be, hogy pártja határozati javaslatot nyújt be azért, hogy ne csak a közhatalmat gyakorlók, de a közbeszerzések nyerteseinek vagyonosodása is átlátható legyen.
Január 31-én éjfélkor járt le a politikusok vagyonnyilatkozatának közzétételi határideje. A Párbeszéd meglátása szerint azonban a rendszer a jelenlegi formájában egy rossz vicc.
– Szeretnénk, hogy való tartalom, valódi nyilvánosság, valódi ellenőrzés és valódi büntetés járjon annak, aki nem törvényesen gyarapodott. Ennek érdekében a Párbeszéd idén negyedik alkalommal benyújt egy olyan határozati javaslatot, amely a civil szervezetek vagyonnyilatkozati 12 pontján alapul, és mindezeket a célokat szolgálja
– mondta a képviselő.
A politikus elmondása szerint azt szeretnék, hogy a kormány ez alapján terjesszen elő egy olyan törvényjavaslatot, amely átláthatóvá tenné a közhatalmat gyakorlók vagyonosodását. Amivel a Párbeszéd kiegészítené a civilek 2014. decemberi javaslatát, hogy ne csak a politikusok, hanem azoknak a cégeknek a vezetői is vagyonnyilatkozat-tételre legyenek kötelezettek, akik legalább 500 millió forint értékben nyernek el közbeszerzéseket, vagy a vissza nem térítendő állami és uniós támogatásokból évente több mint 100 millió forintban részesülnek.
Hozzátette, hogy Magyarország az Orbán-kormány alatt a világ egyik legkorruptabb országgá vált, és hogy a Transparency International Magyarország vezetője szerint az éved GDP 10 százaléka, 4 ezer milliárd forint korrupt módon kerül újraosztásra.
– Ez azt jelenti, hogy a nemzeti össztermékből minden 10. forintot vagy ellopnak, vagy olyan módon sajátítanak el, ami megengedhetetlen
– jegyezte meg.
Emlékeztet arra, hogy Orbán Viktor néhány évvel ezelőtt azt mondta, hogy az bizonyítja, hogy Magyarországon nincsen politikailag támogatott korrupció, hogy nincsenek a leggazdagabb vállalkozók között fideszesek.
– Nos, most már akkor jó hírem van számára, az első helyet megszerezte Mészáros Lőrinc. Mészáros Lőrinc a Fidesz joghatóságai szerint nem közszereplő
– jelentette ki.
Tordai a felcsúti vállalkozó lenyűgöző sikereit azzal magyarázta, hogy ez az ember vagy emberfeletti képességekkel bír, vagy arról van szó, hogy Orbán Viktor és az általa uralt Fidesz-rendszer arra teszi fel az energiáit kormányzás helyett, hogy Mészáros Lőrincet és a hozzá hasonló strómanokat gazdagítsa. Elmondása szerint a benyújtott javaslat garantálná, hogy a fideszes oligarchák vagyonosodása is átlátható legyen. Ha pedig a nyilatkozat-tételnek nem tesznek eleget, akkor börtönbe kerüljenek.