Ha elfogy a zsákmány, Orbán rendszere is széthullik

2019. február 18. 07:23 - szerző: Buják Attila

Méla ború és komor látlelet – ez jellemezte a Bibó István Közéleti Társaság évértékelőjét, amely a szándék ellenére csúszott épp az orbáni ön(év)értékelő elé. „A köztársaság állapotáról” az új elnök, Balázs Péter volt külügyminiszter adott számot. Előtte még a távozó elnök, Kuncze Gábor udvariasan leköszönt. Elég volt, megtiszteltetés volt, jöjjenek mások. A Bibó kör közönségéről (150-200 ember) külsőre nem látszik, hogy a NER harcos ellenfelei. Igaz, ez nem tapsokban, szimbólumokban, hanem a névadóban és a közönség összetételében nyilvánul meg. Ifjabb Bibó Istvántól és Vásárhelyi Máriától Dés Lászlón és Lendvai Ildikón át mindenki itt van, aki mindig itt van. Balázs Péter látlelete az összes sebet számba vette. Vörös Imre volt alkotmánybíró a közigazgatási bíróságokról szóló előterjesztést ismertette, nem kis derültség közepette. Péterfy Gergely a magyar kultúra állapotát elemezte, noÁr (Molnár Áron) közéleti rappelése reményt adott. Zárás után az új elnököt, Balázs Pétert kérdeztük.

– „Az általánosan elterjedt nézettel szemben le kell szögeznünk, hogy a politikában hazudni nem lehet – írta Bibó István, majd így folytatta: – Pontosabban: lehet itt-ott hazugságokat mondani, de nem lehet hazugságra politikai (…) programot felépíteni.” A Bibó társaságban gyakran idézik ezt. Talán mert olyan biztató. Mégis zavart a méla pesszimizmus, amely a közönség arcát keretezte.

– A közhangulat ma pesszimista és haragos. De tudok biztatót is mondani. A politikában éledeznek a fiatalok. Nem csupán rappelő vendégünk, a kiváló noÁr szövegei mozgósítanak. Egyre gyakrabban látni-hallani tüntetéseken üde, szókimondó ifjakat, akik nem tesznek féket a nyelvükre. A Momentum EP-listáját is két fiatal lány vezeti. Ők egy nemzedéknek olyan tagjai, akik megjárták a Nyugatot, hazatértek, és látják, rosszul állnak a dolgok.

Fotó: Hernád Géza

– Ami, ha így van, nagy szó, mivel a többség egyáltalán nem akar hazajönni.

– Mégis akadnak olyanok, akik tanultak, dolgoztak odakinn, és azzal a szándékkal térnek haza, hogy tegyenek valamit Magyarországért.

– Rendhagyó évértékelőjében említette, hogy három ötvenhatos exodusnak felel meg az iszonyatos mértékű veszteség. Ez Magyarország újkori történetében kivándorlási csúcs.

– Világháborús emberveszteséget idéz. A prognózis sem biztató. Számuk még növekedhet. Lépten-nyomon találkozom külföldön olyan fiatal magyarokkal, akik a végleges maradást tervezik.

– Az évértékelő, vagy ahogy ön fogalmazott, a látlelet, egyúttal elnöki beköszöntő is volt. Mi ösztönözte arra, hogy elfogadja a felkérést?

– A Bibó társaság példa arra, hogy megnőtt az igény a pallérozott, emberi vitára. Amikor azon töprengtem, hogy a felkérést elvállaljam-e, átnéztem az e-mailjeimet, hány körtől, klubtól, egyesülettől kapok meghívót. A névsor igen terjedelmes, érdemes lenne együttműködni.

– Az ön nemzedéke már nem képes arra, hogy Orbán rendszerét megbontsa.

– Ebben optimista vagyok. A fiatalokkal, köztük a külföldről hazatérőkkel együtt erősebbek leszünk. Említhetem például Donáth Annát, akit a közönség a Momentumban ismerhetett meg. Ő Hollandiában élt, mégis hazajött, hogy politikai szerepet vállaljon.

– Egy frissen végzett diplomás, ha úgy látja, bármikor visszamehet.

– Hatalmas előny, ha másik modellt, életstílust tapasztal meg az ember. Írországban magyarul köszönnek rám, amikor a szállodában átadom az útlevelem. Kérdem az illetőt, hova való. Nyíregyházára, mondja. Rendszerint fölteszem a kérdést: és mikor jön majd haza? A válasz nem tesz túl vidámmá: „Itt vagyok otthon, a gyerek itt jár iskolába, én már nem megyek haza.” De hogy valami más biztatót is mondjak, a legújabb fejlemény, hogy közös dobogón mutatkoznak az ellenzék képviselői. Ez reményt keltő áttörés.

– Lesz is belőle baj, vita, harag.

– Ez így természetes. Az utak világlátásban, ideológiában szétágaznak. De vannak közös érdekek. Kormányprogramot nehéz lenne együtt szerkeszteni, könnyebb a demokratikus gyakorlatot hirdető ügyekben (jogállam, sajtószabadság, kiegyensúlyozott választási rendszer) megegyezni. Abban például mindenki egyetérthet, hogy a politikai verseny feltételeit helyre kell állítani. Az önkormányzati választásokon az összefogásnak nincs különösebb akadálya. Abban, hogy épüljön-e új vízelvezető árok, bevezessék-e a gázfűtést, lehet együttműködni.

– Előadásában kitért arra is, hogy a NER oly fokú hatalmi koncentrációt ért el, amelyből a legkisebb visszalépés a rendszer összeomlásához vezet. Egyszerűen nem engedhetik meg maguknak, hogy bármiben, bármikor veszítsenek.

– Az önkormányzati választásokon ez azt jelenti, hogy néhány nagyobb város polgármesteri címének megszerzése politikai áttöréssel érne fel. A hatalmi koncentráció a politikai hatalom kizárólagosságának igényével indult, mára benyelte a gazdaságot, felszámolta a piaci versenyt, beszippantotta az oktatás intézményeit, letarolta az egyetemeket, s most jött el az ideje annak, hogy igazgatni kezdje a kultúrát, ellenőrzése alá vonja a kutatási szabadságot is, amihez tényleg semmi köze. Mégsem tud megállni, lefékezni. Újabb és újabb támadásokat indít. Amíg meg nem állítják, habzsolni, terjeszkedni fog.

– Ha az ember átböngészi a neten a Bibó társaság korábbi évértékelőit, ugyanazok a mondatok ismétlődnek. A kritika tárgya változatlan: hatalmi koncentráció, nemzetközi térvesztés, uszító kampány állami pénzen, végtelen korrupció. És az ellenzék meddő fogadkozásai. Össze kell fogni, vissza kell lépni. Változik valami?

– A helyzet az, hogy az ellenzéki választóközönség – fogalmazzunk úgy az egyszerűség kedvéért, hogy „a nép” – nagy része jóval előrébb jár, mint pártjai. A tragikus diszharmónia már a tavalyi kampányban érzékelhető volt. „A nép” mást, többet várt a pártjaitól, mint amit azok nyújtani tudtak. Valóban megkövetelte volna a koncentrált fellépést, a közérthető programot. A hazai politikai struktúrák képlékenyek és bizonytalanok. Ha az ember kitenné egy naptárra a pártok nevét alakulástól felbomlásig, az úgy nézne ki, mint egy mozgalmas csatatér. A választó követni is képtelen. Nem tudja, ki van ellenzékben, mi a Párbeszéd, van-e még Együtt. Az LMP és a Párbeszéd politikusait sokan keverik. Nem tudja, mi különbözteti meg a Jobbikot és a rivális Mi Hazánkat. Az igazság az, hogy ez senkit sem érdekel az érintett pártokon kívül. De még azokat sem nagyon.

– Egyetlen kiemelkedő ellenzéki arc felkavarná az állóvizet? Maga az idő nem kedvez egy jelentős politikus feltűnésének?

– Hiszek abban, hogy lesz ilyen. Beszédemben az volt a legfájóbb mondat, amikor ki kellett mondanom: a rendszerváltás nem volt sikeres. És sorjáznak a kérdések. Hogy fordulhat elő, hogy éppen az a két ország, Magyarország és Lengyelország hozta létre az önemésztő autoriter rezsimeket, amely a kelet-európai tavaszok hordozója volt? Hogy maradtunk le a gazdaságban, demokratikus kibontakozásban? Hogy leszünk lassan sereghajtók?

– Májusban tisztábban látunk majd? Az európai parlamenti választás meghatározhatja az unió és Kelet-Európa jövőjét.

– A tét a belpolitika nyelvére átfordítva a NER külföldi támogatottsága. Az unió parlamentjében nincs kormánypárt, nincs ellenzék. Ott csak sorrendek vannak. Ki az első, ki a második. Mégis Európa legnagyobb politikai arénája, rengetegen figyelik és követik. A politikai játszmák, amelyek ott folynak, mintául szolgálnak a belpolitikának. Tizenkét, továbbá három határon túli szavazatával a Fidesz súlya is számít. Ezért van az, hogy Orbán hírhedt héjákkal, szélsőjobboldali politikusokkal paktál, miközben Angela Merkel, Manfred Weber udvariasan mosolyog. Ma még szükségük van rá.

– Orbán ezt másképp látja. Erősen fogadkozik. Ha bekövetkezik bármilyen csekély mértékű jobboldali elmozdulás, az a belpolitikában azonnal lecsapódik.

– Csalódni fog. A szélsőséges pártok ereje valamennyivel nőni fog Európában, de nem lépik át a küszöböt, ami döntő helyzetbe hozná őket. Egy pártcsaládhoz hét országból huszonöt képviselő kell. A huszonöt összejön. A hét nehezen.

– Belpolitikai szempontból ez mennyiben érinti Magyarországot?

– Korántsem mindegy, hogy egy nepotizmussal átszőtt hűbéri rendszer külföldről erős támogatást szerez-e. A NER addig működik, amíg van mit elosztani. Ha nincs, meginog, szétporlad. Ha elfogy a zsákmány, jön az aranyásó-szindróma. Szabaduljunk a harmadiktól, hogy nekünk több maradjon.

Fotó: Hernád Géza

– A migrációs kampányt is említette. Miért tömeglélektani, politikai atombomba a bevándorlás ügye?

– Birnbaum a napokban nyilatkozott, és több dolgot kifecsegett. Elmondta, hogy magyar megrendelésre New Yorkban dolgozták ki a stratégiát. A dolog úgy van kitalálva, hogy mindegyik kulcsszó kaput nyisson a másikra. A ravasz rendszerben minden szó mást jelent, mint a racionális tartalma, és érzelmi viharok tömegét szabadítja fel. A migráns az idegen, a más hitű, a más szokású, de persze ez is fikció. Továbbépítve terrorista, gyilkos, közveszélyes bandita. A rendszer azért van ördögien megszerkesztve, mert elég a hívószót kimondani, és beugrik a többi. A migránsokkal indítunk, és másodperceken belül Soros Györgynél tartunk. Soros ezzel szemben, igény szerint, az antiszemitizmus hívószava. Mindenki azt csemegézi ki, ami neki tetszik. Ő a „spekuláns”, aki nemhogy képtelenül gazdag, a világot is uralni akarja. Brüsszel a nemzetközi intervenció, a globális kapitalizmus, a titokzatos nagyhatalom szimbóluma. A tanácsadók ezt remekül építették fel. Olyan ellenfél kell nektek, akit a magyarok ismernek, de lényegében nincs jelen? Nem kézzelfogható, ritkán látható? Ilyen Soros. Brüsszel önmagában is fikció. A migránsok több éve vonultak át az országon, azután felszívódtak. Lázárnak Bécsig kellett mennie, hogy videón is megmutassa őket.

– A CEU-val kapcsolatban tavasszal optimista volt. Mi indokolta ezt a derűlátást?

– Valóban sokan gondolhattuk, hogy ezt már nem meri megtenni Orbán. Piszkálódnak, szórakoznak, de végül minden marad a régiben. Szokás szerint csalódtunk. Merte. Az amerikai kormányzat pedig passzív maradt.

– Miként helyezi el hazánkat Orbán a nemzetközi konfliktusok szövedékében?

– Több konfliktusgóc szerencsére messze van tőlünk. Az orosz expanzió fő csapásirányába viszont épp beleesünk. Téved, aki azt hiszi, hogy a medve alszik. Oroszország nem nyugodott bele sem birodalmának feloszlásába, sem a bipoláris rendszer végébe. Amit lehet, apránként visszavesz. És megpróbálja visszahozni a bipoláris egyensúly világát. De ez nem megy, ezen túl vagyunk. A Nyugattal szemmagasságban szeretne tárgyalni, de mivel nem elég erős, a Nyugatot próbálja „magához gyöngíteni”. És ott a harmadik erő, Kína, amely a multipoláris világban hisz. Abban akar a legerősebb hatalom lenni.

– A magyar hintapolitikák – ez századok tapasztalata – nem túl sikeresek.

– Ha hintázgatunk, ki is zuhanhatunk. Aki sokat ravaszkodik, ide is tartozik, oda is, a Pál utcaiakhoz meg a vörösingesekhez is, előbb-utóbb ügyének Gerébje lesz. Megvetik a Pál utcában, és elzavarják a füvészkertből is.

– Orbán 2030-ig tervez. Jogosan?

– Ha az ember kívülről figyel egy kormányt, például nagykövetként, megkérdezi, van-e belső erő, amely megdöntheti. Magyarországon ma nincs ilyen. Van-e külső erő, amely megrendítheti? Ilyen sincs. A következő kérdés, min csúszhat el a rendszer. Önmaga gyengeségén. Minél nagyobb, minél súlyosabb, minél páncélozottabb, annál borulékonyabb. A jó külpolitika a válságszobában dől el. Nem tudjuk, mikor jön egy veszélyes játszma vége, de állandóan készen kell állni. Azzal nem számol a zsarnoki hatalom, hogy örökké semmi sem tart. Amikor belépsz magas hivatalodba, mindennap gondolnod kell arra, hogy eljön a nap, amikor ki kell innen menni.

– Ez profetikus gondolat, realitása ma még bizonytalan. Mi lehet addig is a Bibó társasághoz hasonló klubok, értelmiségi körök dolga?

– A cselekvés joga és lehetősége a politikusoké. Mit tudunk mi tenni? Elemezzük a helyzetet, kimondjuk az igazságot, ha tudjuk. És amíg lehet.