A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, valamint a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének kezdeményezését követően a belügyminiszter az ország teljes területére kihirdette a tartósan vízhiányos időszakot, 2024. május 24-i kezdettel. 

2024. május 16., 13:52

110 új, várhatóan 2029-ben megérkező villamosra tervez kiírni közbeszerzést a BKK. Az idéntől érkező alacsonypadlós CAF-ok 2026 végéig megjelennek majd több új helyen, köztük a 2-es villamos vonalán is, emellett pedig több nagy fejlesztést is tervez a vállalat – derült ki a BKK Villamosfejlesztések Budapesten című sajtótájékoztatóján, amit a Száva kocsiszínben tartottak a vállalat szakemberei és Karácsony Gergely főpolgármester. Vitézy Dávid szerint viszont Karácsony Gergely olyan fejlesztésekkel kampányol, amelyeket pont ő akadályozott, szerinte a főpolgármester egyetlen villamosberuházás előkészítését sem tudja felmutatni 5 év alatt.